Alárendelődi igen szolgaság is lehet, de ezt pozitívan szemlélném.

Ha magam vaygok, akkor is Istennek vagyok alárendelődve (pozitív értelemben). A legnagyobb rendező Ő, tehát igen vágyom alá rendelődni, mert tudom, hogy akkor helyemen (benne) vagyok.

Magam alá nem vágyom rendelődni, éd más alá huzamossabb ideig sem bevallom, mert nem vagyok tökéletes, és Isten sem.

Magam nellni számomra azt jelenti helyemen vagyok, tahát az előzőek szerint.
Ti hogy vagytok ezzel ?

Magunknak mesterei nem lehetünk egy konkrét dologban, szerintem. Mindenképpen kell a MESTER, aki vezet, iránytmutat, titkokat lebbent fel stb.

Alázat?
Szerintem ez azt jelenti, hogy tisztában vagy magaddal. nem alul, vagy felül értékeled önmagad.
Igen nehéz, pedig ez segíti a fejlődésed, utjelölésed, mert ugye ehhez képest kell megfogalmazni, kijelölni.

Az önvizsgálat ezért nagyon fontos, tiszta Lélekkel, öszintén.

Befejező gondolataid csodálatosan érzékeltetik azt, hogy teljesen tisztában vagy a lényeggel.

Alázatodban szép életet kívánok!

Kérdeznék!

Mester-EMBER MIBEN, milyen területen?,

Abban hiteles, vagyis amit hírdet úgy is él?
A tanításra ugyenez vonatkozik.

Mert bizony a Mester is ember, gyarlóságokkal. Ha nem az lenne, akkor Isten lenne, nem ember.
Vagyis megközelítenie a MESTERNEK ezt kötelessége, és ez különbözteti meg a közönséges halandótól, akinek ez vágya, célja, és reménye, hogy egyszer mester lehet, de Isten nem.

Hogy hol a határ? Lelkében dől el.
Az igazi mesterek nem tartják annak magukat, és erről ismerszenek fel.

Vagyis, Nekem egy mesterem van, a MESTER-Isten A legtisztább tanítással. A többiek Tanítók, egy adott terülen, ahogy én is az vagyok, ami adott helyzettől f-feladattól függ.

Mesternek lenni óriási felelősség és hatalmas alázatot igényel.
Nem tűnik hálás feladatnak.
A többiek szélhámosak, vagy a Világ kiabélja mesternek őket.

A házassági esküben a nő és a férfi is kimondja a SAJÁT döntését, tehát azt, hogy a másikat élete végéig jóban-rosszban segíti, elfogadja. Sajna, ma ebbe nem gondolnak bele a párok. A papok feldata is lenne, hogy erre felhívják a figyelmet, vagyis nem az a lényeg, hogy MÁS EMBEREK előtt mit fogadnak, hanem az, hogy saját maguk felé kimondják a döntést, és egymással is tudassák.
Ez ugye azt jelenti, hogy akkor még gondolatban sem kacsintgatnak kifelé, hiszen döntöttek, nincs szükség újabb döntésre.

Az már más kérdés, hogy a döntésig ki mit csinál, hogy megalapozza ennek komolyságát.
A házasság Istennel egy hármas egység, vagyis ha Ő tényleg egybeszerkesztette (vagyis az előkészületekben benne volt) akkor tuti nyerőnek kell lennie. Egybekötésről szó sincs. Szerkesztés, vagyis sok szálon történik, és ezek egésze adja ki az egységet. Hogy nem adunk erre időt, (egónkra hallgatunk) sokszor sem magunknak, sem másoknak, az a mi hibánk, és az eredményt látjuk.

A szertartások formálissá-divattá váltak, a lényeg eltűnik, látszat az egész, mint annyi minden jelenünkben.

Rajtunk áll, hogy döntünk.