Hát, igyekezni fogok...
Igazából ez nem újkeletű dolog már, fokozatosan morzsolódtak le az emberek, csak valamiért nem tulajdonítottam akkora jelentőséget még akkor ennek. Elvoltam a pasimmal, és azért találkozgattam a barátokkal is, csak nem olyan sűrűn, úgy meg nem volt annyira feltűnő mennyit változott a kapcsolatunk...vagy nem tudom.
Valahol sajnálom, de igazából, ahogy te is írtad: "...azt látom hogy már nem az én világom, teljesen eltávolodtam tőlük, ők meg ugyanott totyorognak.. Ez már nem is az - a fentebbi vonatos példára gondolva -, hogy leszállingóznak meg felszállingóznak utasok, hanem hogy én szálltam fel egy tökmás, jóval kihaltabb, furcsa szerelvényre." Ők még ott tartanak, hogy ha vami rossz dolog történik az éltükben, mindenkit hibáztatnak, csak magukat nem. És nem is akarnak semmit sem csinálni, hogy megjavuljanak a dolgok, csak siránkoznak, meg ujjal mutogatnak.
Én ebbe az egész spirituális, világba teljesen véretlen csöppentem bele (vagy mégsem:) ) és bár az elején furcsa és fájdalmas volt, hogy mostmár nincs kit hibáztatni, csak magamat,vállalnom kell a tetteimért a felelőséget, úgy érzem nem tudnék visszatérni a "régi" életemhez. Rengeteget változtam és fejlődtem, és sokkal boldogabb vagyok így, nem adnám már semmiért, még ha ez barátságok elvesztésébe kerül is.