Köszönöm Neked a választ. Úgy látszik, arra volt szükségem, hogy valaki megpróbáljon helyre tenni ezen a téren és most ezt a legnagyobb jóindulatból írom.

Kedves Szabadáramlat !

Nem hiszem, hogy teljesen azonos személyiségűnek kell lennie a megfelelő társnak, mert akkor a kapcsolat unalmassá, sematikussá válik. Abból lehet jól tanulni, ha a különbözőségetek ellenére megtanuljátok egymást elfogadni.

Fejlődni egyedül is lehet, hiszen rengetegen ezt teszik, mégis úgy érzem, hogy önmagunk fejlődését nagyon meg tudja lendíteni egy olyan párkapcsolat, ahol tudatosan figyeltek egymásra. Nem csak a párkapcsolat adhatja ezt meg, hanem maguk az emberi kapcsolatok is, amelyek sokszor szövevényesek, kibogozhatatlanok és hatalmas tanításokat hordoznak magukban. Mégis azt hiszem, a hozzánk legközelebb állóktól lehet a legtöbbet tanulni, ugyanakkor a legkevesebbet is. Hogy miért ? Mert az érzelmeink elfedik a valóságot, nem látunk a saját vakságunktól.

Egy párkapcsolat akkor jó neked, ha őszintén belenézel a szívedbe, megvizsgálod a tested jelzéseit, mindezeket mérlegre teszed és azt mondod, jól érzem magam. Jócskán túlsúlyban van az öröm, a boldogság, amit kapok és amit adhatok. Ha megvannak a hosszabb békés periódusok, szeretettel, csenddel, nyugalommal teli napok, hetek.
Az már rossz jel, ha egyik pillanatban fent lebegtek a felhők között, a másikban pedig a pokol fenekén. Ha sűrűn ingadozik a lelki állapototok, akkor ott tenni kell, amíg nem késő.
Ha pedig nem lehet tenni a legjobb szándékkal sem, akkor lépni kell. Tudomásul kell venni, hogy ez volt a lecke, ebből kell majd legközelebb profitálni.

Bár régi a beírás, de a tartalma nagyon is aktuális és sokat mondó. Megjegyzem, voltam már megcsaló és megcsalt is.
A volt kapcsolatból a tanítások a legértékesebbek, ezeket kell átmenteni, tudatosítani és a következőben hasznosítani. Tapasztalatom szerint a megcsalásnál a bizalom törik apró darabokra, amely aztán megmérgezi a légkört és kevés kivételtől eltekintve menthetetlenül a kapcsolat halálához vezet. Már azt sem hiszed el a másiknak, amit kérdez. Mindketten belefáradtok az állandó bizonygatásokba, bizalom-próbákba.

A bizalom hiánya ezer formában nyilvánul meg és mindenen rajta hagyja a bélyegét egyre intenzívebben és intenzívebben, amíg nincs más út, mint a kilépés.

Ha már megtörtént, akkor pedig nem szabad elmondani, mert ezzel a felelősséget a kapcsolat folytatásáért átteszed a másik vállára. Te feldolgozod önmagadban, a másikban pedig egyre növekszik a mérgezett tüske és az elviselhetetlen fájdalom.
Az pedig eleve intő jel, ha a kapcsolat legelején, elviekben a legforróbb, legszerelmesebb szakaszában történt a megcsalás.

Persze itt is kettőn múlik a vásár. :)

Na igen. Ez a hollywoodi álom. Ki ne akarná ezt megélni és egész életét ennek szentelni ?! Csakhogy az esetek többségében más a valóság. A házasság "kétemberes" feladat, ez az a terület, ahol egyedül nem megy.

Nagyon szép dolog a szent felvállalás, az elvárás nélküli szeretet, de ha ezek nem viszonossági alapon működnek, márpedig mint ahogy az élet is mutatja, a házasságok zöménél nem így működik, akkor oda a rózsaszín illúzió.

Az már régen rossz, ha csak a tanulás végén vár a Szabadság.

Kívánom Kedves Névtelen, hogy Neked sikerüljön !