Hogyan lehet mindenkit kedvelni ? Elfogadom, hogy olyan, amilyen; nem az esetem. És akkor mi van ? Tudomásul veszem, ennyi ! Vagy szedjem darabokra és keressem meg az emberben azt a tulajdonságot, amit esetleg képes vagyok kedvelni ? Nem megy. Személyiségünk sok ezer darabból áll össze, de nálam az összhatás a lényeg. Látszólagos ellentmondás, de akkor is képes vagyok kedvelni valakit, ha ez az összhatás kívülről szemlélve negatív, ám az ösztöneim mást súgnak. De csak elhatározásból kedvelni bárkit is - lehetetlen számomra és kőkemény önbecsapás.

Onnan tudom, hogy valakit szeretek, hogy a meghatározó cselekedeteim előtt, vagy közben mindig Őt helyezem előtérbe. Egyszerűen nem tud győzni az ego, mert a szeretet sokkal erősebb. Mi több, meg sem tud jelenni, mert már az első pillanatban spontán belép az igazi, önzetlen szeretet.

Ha valaki igazán szeret Téged, az ő lelkén, az ő érzésein, szemein keresztül látod önmagad. Ez egy olyan belső harmóniát, nyugalmat, tisztaságot teremt Benned, amikor már fel sem teszed a kérdést, igazán szeretnek-e.

Gyanítom, hogy ezekre a kérdésekre csak saját válaszok vannak, a Tiéd kedves Gyuri még várat magára. És lehet, hogy még az enyém is, de most így érzek.

Kedves Michaelita !

Nem hinném, hogy mi Nők elfelejtettük volna a női őserő, ősenergia megélésének helyes módját. Valahol mélyen minden nőben benne van, csak az egymásra épülő-romboló korszakok arra kényszerítettek bennünket, hogy mélyen eltemessük magunkban a túlélés érdekében.

Inkább úgy fogalmaznék, kitágítottuk a lehetőségeinket és olyan szerepeket is bevállaltunk, amelyekkel ideiglenesen kissé hátrébb szorítottuk a bennünk megbúvó ösztönöket.

Sokszor elgondolkodom azon, szeretnék-e mondjuk a XVIII. századi Angliában élni. Csak egy példa a sok közül. A közép- és felsőbb osztályok asszonyai őszintén kiélhették gondoskodó, családot összetartó, érzelmi, befogadó képességeiket, mégis sokan, de milyen sokan ennél többre vágytak. Ki akartak törni és megindult egy folyamat, ami ma már megállíthatatlan.

Szeretek nő lenni a mai világban, mert rajtam múlik, hogyan élem meg, mennyire tudok kiteljesedni, mennyit vállalok be az ősi ösztönökből és mennyit használok a sok ezer lehetőségből, amik ma már adottak a nők számára, de régen csak áhítozhattak rá.

A lényeg az egyensúlyon van. És nem csak azon, hogy én egyensúlyban vagyok-e önmagammal, hanem azon is, a családom mellett úgy legyek Nő, hogy a férfi szerepektől se ijedjek meg, mégis Nő maradjak a Férfi szemszögéből. Ez az igazi kihívás, de én egyelőre élvezem. :)

A bizalom és a bizalmatlanság kézen fogva járnak, pedig látszólag ellentétei egymásnak. Nagyon keveset voltam olyat szituációban, hogy valakiben annyira megbíztam, az életem bármikor a kezébe helyeztem volna. És ez nem mindig attól függ, kit mennyi ideje, vagy saját hitem szerint mennyire mélyen ismerek.

Az igazi bizalmat a nehéz helyzetek szülik, akkor lehet igazán a mércét felállítani. Mondani bármikor lehet: "bízz bennem", de érezni a súlyát csak akkor, ha ezt tettek igazolják. A szavak itt tényleg csak szavak, a gyakorlat az igazi erőpróba annak is, aki bizalmat ígért és annak is, aki bízik.

Csodálatos érzés, mert a teljes, őszinte, gátak nélküli bizalom olyan, mint egy erős bástya, még sem zár be, inkább a határtalan szabadság érzetével tölt fel.

A bizalmatlanság saját félelmünk kivetítése, még sem mondanám, hogy nincs rá szükség. Inkább úgy fogalmaznék, kell az egészséges óvatosság.
Én a túlzottan óvatosak táborába tartozok, ennek ellenére jó sokszor megégettem már magam. Vagy éppen ezért ? Ezt még meg kell vizsgálnom magamban.
Egy biztos, ha a biztonsági kötelem leszakadt és beleestem a szakadékba, ugyanazt a kötelet már nem fogom használni, soha nem bízok meg benne feltétel nélkül, a sebek és sérülések pedig figyelmeztetnek arra, ez a kötél egyszer már leszakadt alattam.

A bizalmat helyreállítani számomra az egyik legnehezebb dolog a világon, akkor is ha bennem csalódtak és akkor is, ha én csalódtam. Mint az összeragasztott tükör, látom ugyan magam benne, de nem tisztán. És ezt a tükröt magammal cipelem akkor is, ha más emberről van szó, nem arról, aki összetörte. Büntetem az ártatlant, holott saját magamban nem bízok. Szépen bezárkózom a falaim közé, nem adok és nem veszek, így csalódás sem érhet. Pedig ekkor érnek a legnagyobb traumák, mert a saját lelkem szorítom be a bizalmatlanság tömlöcébe. Ezt már átéltem.

Most azt élem, hogy bízok, nagyon bízok, mert tudom, hogy bízhatok. Bizalmat adok cserébe. Őszinte, feltétlen, gyönyörűséges bizalmat, ami átmelegít, feltölt, szeretettel áraszt el.

Kedves Izi ! És vajon ez a barátnőd őszinte véleménye is ? Az egy dolog, hogy Te leamortizálódsz az orgazmus után, ami szerintem azért van, mert nem hagysz elég kifutási időt a felfelé és lefelé ívelő pályára.

Olvastam, hogy Osho és még jó pár megvilágosodott eljutott erre a szintre, Osho könyvét is részletesen áttanulmányoztam. Gondolod, hogy Te képes vagy már teljes szívedből erre ? Nincs ebben egy kis önáltatás ? Talán ez van Benned: nem kell vacakolnom a szexszel, nem hagyom, hogy leszívjon energetikailag, mert nekem most az a jó, ha kikerülöm a Himaláját. :) Na de mi van akkor, ha a párod meg szívesem megmászná ?