Kavics22

Kívánom, hogy az új év sokkal mozgalmasabb legyen, mégis simogatóan nyugalmas. Legyen békés, ugyanakkor kihívással teli. Sötét, mint a piha-puha éjszaka, melyben álmaim valóra válnak és amelyben a fény az idő haladtával egyre jobban szétárad bennem a hajnal csöndjében.
Szeretném, ha a képzeletbeli mérleghintám olykor megállna középen és érezhetném az egyensúlyt az életemben. Hogy mindez ne legyen oly távoli, mint ahogyan azt most érzékelem. Legyen már végre MOST a most.
Mindezeket az érzéseket és még ezer mást olyan szívesen megosztanám mindenkivel, a barátaimmal, az emberiséggel, de először is mindenek fölött magammal. :)

Ja, és egy kis humort, mert ez most kimaradt.

...és köszönöm ezt a csodaszép idézetet Hermessnek.

BUÉK - 2010

Kavics22

Nagyon érdekel ez az előadás, mindenképpen ott szeretnék lenni. Ha csak rajtam múlik, akkor 100 %.

Ja, és ha esetleg Szegedre is jöttök majd, nagyon szívesen felajánlom a segítségemet, amennyiben szükség lesz rá valamilyen személyes szervezésben.

Kavics22

Én pedig alig-alig számítottam rá, hogy válaszolsz, arra pedig végképp nem, hogy bármilyen írásod meg kellene védened. Miért is kellene megvédeni azt, ami amúgy is létezik, csak különféle aspektusból látjuk, vagy talán nem is annyira különféléből. :)

Én nem szeretném birtokolni a párom, mert annak csak szenvedés a vége és a minél nagyobb menekülési kényszer. Ki akarna menekülni a szabadságból ? A kérdés az, hogy mekkora szabadságot bír el egy kapcsolat és vajon miért akarjuk még mindig birtokolni a párunkat, ha már tudjuk belülről, hogy nagyon szeretnénk elengedni. Valószínűleg félelemtől, a magány félelméből fakad ez az érzés, de ez csak feltételezés a részemről. És ha még sem félelemből fakad, vajon mi lehet az oka ? Talán a sors úgy akarja és erre valahogyan ráérzünk, hogy a végső szakítás előtt teljesen megbékéljen egymással a lelkünk.

És vajon miért van az, hogy valaki annyi fájdalmat okoz nekünk, még sem vagyunk képesek elengedni. A lélek érzi, hogy még dolgunk van vele, hiszen ha nem élne bennünk annyira a vágy a másik után, már régen képesek lettünk volna az elengedésre és más irányba nyitni.

Kavics22

Ítélkeznünk szabad, csak nem túl bölcs dolog. Egyrészt azért, mert az ítélkezésünknél önmagunkból indulunk ki, mi vagyunk a mérce. Másrészt pedig, az ítélkezésünk keltette hullámok könnyen elsodorhatnak bennünket és akkor rájövünk, nem is olyan jó, ha ezekben nekünk kell fuldokolnunk. Persze, ez az igazi jó lecke, nem is tanuljuk meg addig, amíg párszor levegő után nem kapkodunk. Kinek-kinek eltér a merülési mélysége és gyakorisága attól függően, mikor képes végre tanulni is belőle.
Na, én még párszor nyelek a sós vízből, az biztos. :)