Igen szeges, ez a jó kifejezés: talán.

Persze ebben a témában azoknak a tapasztalatai a mérvadóak, akik viszont átélték a szüleik őszinteségét. Vajon őket jobban megértette-e a gyerek? Bizalmi kapcsolat alakult-e ki náluk?

Aki keres, az talál...:)
Kerestem példát, és a nagy keresésben gyöngyökre is bukkantam.

A történet: Még óvónői koromban, az egyik váltótársammal nem túlzottan értettük meg egymást. Sok mindenben különböztünk, és emiatt igen komoly feszültség volt közöttünk.

Én, mint nagy "mindig bennem van a hiba"- hívő, sosem szóltam, ha valami rosszul esett, vagy igazságtalanak éreztem, hanem hazamentem, és dolgoztam rajta. Megbántódtam - dolgoztam magamon, alám tett - dolgoztam magamon. Soha nem szembesítettem a tettének rám való hatásával.

És ez így ment évekig. Számomra fontos volt, hogy a munkahelyemen aránylag jól érezzem magam, és az is, hogy a gyerekcsoport ne érezze a közöttünk levő ellentéteket.

Sikerült is olyan szintre "feltornázni" a kapcsolatunkat, hogy jól megvoltunk egymás mellett. Időközben viszont felgyülemlett bennem egyfajta harag - egyrészt magam felé, másrészt ő felé - amiatt, hogy csak én vagyok hajlandó a kapcsolatunk rendezéséért tenni. És itt kerül a képbe egyfajta egyensúlytalanság. Ő csak élte úgy az életét, ahogy tudta, még szerintem azzal sem volt tisztában, hogy időnként mennyire megbánt.

Ahogy átgondoltam ezt az esetet, több felismerésem is volt.
Az egyik, hogy micsoda jó konfliktus-kerülő stratégai ez.

Aztán, ahhoz, hogy alkalmazzam a "bosszút", tudatosítani kellett volna a határaimat: "Na ezt már nem! " "Ennyi volt, és kész."

Azzal, hogy csendben félrevonultam, és dolgoztam magamon, a másik sem ismerte meg, hogy meddig mehet el. Megfosztottam ettől a tudástól, és attól, hogy eldönthesse, be tudja-e tartani, vagy feszegeti még egy kicsit. Lehet, hogyha visszakap valamennyit abból, amit adott, akkor felébred.

Ami még fontos, az az, hogy lehet ez egos dolog, de ha az ember ezen a pályán éli életnek nagy részét, akkor nem árt megtanulni a szabályokat.
Hiába fejlesztem a kosaras tudásomat profi szintre, a focipályán, ami alapvetően a létterületem, úgy lemosnak, mint annak a rendje. És mit fogok tenni? Miután ezen a területen nincs sikerem, menekülök a kosárpályára.

Igen, rendben van!:))
Ne terheld a gyerekeket olyan témával, ami a felnőttekre tartozik. Sokan mesélhetnének arról, hogy a szülők miként tették az ő vállukra a problémáikat. Hány emberrel kell a családállításon foglalkozni, akik ilyeneknek voltak kitéve.
A gyerek az gyerek. Te meg felnőtt vagy. És gratulálok a gyerekeidnek a válaszhoz! :)) Szeretnének gyerekek maradni.

Az egyenességemből? Talán.
Emlékszem egy esetre, amikor édesapám kórházban volt és az orvosnak adtam pénzt, de nem volt borítékom. Őszintén elmondtam a dokinak, hogy miért adom így, "csupaszon". Eléggé zavarba jött a vallomástól. :))

Az a baj, hogy érzékelem a szavak súlyát. És nálam az ígéretnek nagy súlya van. Bár már könnyítettem rajta, a tapasztalatok hatására.