feeling-being teljes hozzászólásai
Hozzászólás | Edit link | Comment Widget |
---|---|---|
válasz: "Az utat nem az ember hanem a lélek-szellem választja" 2010. jún. 04. péntek 14:33 /Szabad-e a "szabad akarat"?/ Szia Zoeya! Jól értelek?: Szerinted azáltal éri el az emberi lény a megvilágosodást, hogy betölti életfeladatát (azaz, végigjárja az utat)? (Már ha a kilépést (vagy kitekintést) a mátrixból megvilágosodásként értelmezzük.) Vagy mi az, amit szerinted elér ezáltal? Elér-e egyáltalán valamit? Szerintem, a remeteség nem kilépés, csak egy másik játszma. Másrészt, nagy valószínűséggel pontosan az a játszma (életfeladat) amit a remeteséget vállaló személy "lelke-szelleme" választott megtapasztalásként. Pontosan ezért született le. A remeteség is lehet egy tapasztalat. Vagy te másként gondolod? Ha igen, akkor kérlek világítsd meg, hogy miért nem lehet tapasztalat a remete-lét egy inkarnálódott lélek számára. A férj-feleség példát nem a kilépésre hoztam fel, hanem az úton haladásra. Arra próbáltam rávilágítani, hogy amit döntésnek hiszünk, az sok esetben nem az (csak zsigeri reakció), így a szabad akarathoz sem sok köze van. Azzal áltatjuk magunkat (az egonk?), hogy döntöttünk, de ha jobban megkapirgáljuk a felszínt, rá fogunk jönni, hogy csak reagáltunk a körülményekre. Szerintem, ez nem a (szabad akarat értelmében vett) döntés. Ölelésem :) |
||
fórum köszönet 2010. jún. 04. péntek 12:55 /Vendégkönyv/ Köszönöm a tájékoztatást! |
||
azt akarom, amit szabad? 2010. jún. 04. péntek 12:03 /Szabad-e a "szabad akarat"?/ Sziasztok! Köszi a témát Jessica! Buddhanita, nem igazán értek egyet azzal, hogy a keresztlányod szabad akaratából választotta az "őrjöngést". Éppen vele folytatott szeretetteli beszélgetésed ébreszthette rá arra, hogy választhatott volna mást is ehelyett. Ráébredt, hogy az érzelmei ragadták magukkal, és hogy ez nem feltétlenül kell, hogy így legyen. Ezért (is) szégyenkezett. Éva. Szerintem, amíg az utunkon járunk, addig determináltak vagyunk (a magunk által magunkra vállalt út által determináltak) egy (több) feladatra. Így van: Ha a megoldás irányába lépkedünk, nincs pofon, ha lelépünk az útról, jön egy halk figyelmeztetés, aztán cirógatás, egy kis tasli, pofon, orrbavágás. És ha még ez sem lenne elég, vannak hathatósabb eszközök is. :) Felfogásom bizonyos szempontból közelebb áll Zoeya felfogásához. Úgy éljük meg, mintha szabadon választanánk ezt-azt. A csillagok hatással vannak ránk - egy darabig. Azt mondják, túl lehet lépni ezen a meghatározottságon is. (Szerszámkészlettel érkezünk a Földre, melyek bizonyos dolgokra hajlamosítanak, másokra nem.) A tipizálás, kategóriákba sorolás (csillagjegyek) nagyon jól alkalmazhatók amíg reaktív az ember. Egy másik szinten viszont túlhalad az ember ezeken a fajta meghatározottságokon. De ez már a megvilágosodás témakörébe torkollik, úgy vélem. 1. Amíg zaklatottá válunk ("külső","belső") események (pofonok) hatására, nem uraljuk az életünket. Nem szabad akaratunkból cselekszünk. 2. Ha észrevesszük, hogy a pofonok csak "jót akarnak", esetleg visszatalálunk az ösvényünkre, azaz, uralni kezdjük az életünket. Csakhogy azt az életet kezdjük uralni, amit feladatul magunkra róttunk. Tehát, egy meghatározott feladat végrehajtásáról van szó. Ezért lehet úgy, hogy még az sem tekinthető a szabad akarat alkalmazásának, ha a "helyes" úton járva hozok döntéseket. (Bizonyos meghatározottságokon túlléptem, de mások kerültek a helyükre.) 3. A szabad akarat - érzésem szerint - ott kezdődhet, amikor az ember felismeri (mélyen megrázza), hogy nem szükségszerű ez az út sem. Kiléphet ebből a játékból, mert rájött valami fontosra. Amikor az ember felismeri, hogy szabadon választhat és szabadon is választ magának utat, akkor él szabad akaratával. Ez a Bódhiszattva fogadalom (remélem nem írtam sok hülyeséget, mert nem vagyok buddhista). Kivívta a jogot, hogy kilépjen a létforgatagból, mégis azt VÁLASZTJA (semmilyen kényszer nincs karmikusan, se +, se -) hogy nem hagyja el embertársait, segíti őket a megvilágosodás elérésében. Ölelésem :) J |
||
fórum 2010. jún. 04. péntek 09:38 /Vendégkönyv/ Szia Sanyi! Jó az oldal! Köszi! egy honlaplátogató |
||
ha a pálmalevél mankó volna, ugyancsak gyengécske segítség volna 2010. jún. 03. csütörtök 17:53 /Pálmalevelek/ Egyetértek Buddhanitával. És nem csak azért, mert én is vettem "ezoterikus lottót". :) Más topicban írtam ugyan, de ide is illik: vannak olyan bölcsek, akik szükségszerűnek ítélik meg az idő illúziójába való bonyolódást. A tudásért keményen meg kell dolgozni, meg hogy lehetőleg sokmillió létidőn keresztül kell vergődni magunkat, stb. (Az is igaz, hogy más bölcsek meg nem látják, hogy a többieknek bizony nagyon is szükségük lehet arra az illúzióra, a fejlődésükhöz.) Szerintem, a munkához való viszonyulásunk is különböző lehet. :) Meg a judeo-keresztény világkép ránk gyakorolt hatása is. (arcod véres verejtékével szerzed majd meg betevő falatodat) Szerintem, létezhet könnyedebb, elegánsabb út is. Ami nem feltétlenül jelent menekülést a problémák elől. Sőt! Azt is jelentheti, hogy végre van bátorságom elébe menni a problémáimnak. Ehhez mit szóltok? :) A puding próbája egyébként is az evés. Amíg nem tudom miről van szó, egész szép kis elméleteket tudok kovácsolni róla. Egyrészt, lehet, hogy nincs is pálmalvelem. (Ekkor visszaadják a regisztrációs díjat.) Ha pedig értesítenek arról, hogy van, még mindig dönthetek úgy, hogy nem érdekel (mégsem megyek a problémáim elébe), harmadsorban, ha meghallgattam is dönthetek úgy, hogy nem érdekel mit hordtak össze a hajdanvolt bölcsek (rólam). Szóval, a szabad akarat megmarad. (a látszata legalábbis) A jóisten megengedi, hogy olyan hülye legyek, amilyen csak lenni akarok, és olyan sokáig, ameddig csak akarom. :) Egyébként ez a fórumozás sokkal inkább jelenthet mankót. Mégpedig olyat, ami segíthet is az embernek feljebb kapaszkodni a hegyoldalon, de lehet olyan hátulütője is, hogy elgyengíti az ember "spirituális izmait", vagy az önmagába vetett hitét. Ha nem elég jó az önértékelésem, még nem tudom szeretni önmagam, elszomoríthatnak, vagy éppen fel is bosszanthatnak mások megjegyzései. Sokféle eszközt használhatunk az úton. Ez most talán picit hajmeresztőbbnek tűnik, mint azok, amelyekről korábban hallottunk. Vérmérséklet, tapasztalatok, jellem, gondolkodásmód befolyásolja, éppen melyikre rezonálunk. Szerintem. Ezzel még mindig csak az elménket izmosítottuk. Ölelésem! :) |
||
emberi tökéletesség 2010. jún. 01. kedd 17:52 /Elérheti a tökéletességet egy ember?/ Sziasztok! Eljátsszuk vállalt szerepünket a kiérdemelt körülmények között. Tanulunk, változunk, tökéletesedünk. Tényleg lehetséges? Kicsit tökéletes vagyok, aztán a következő létidőben tökéletesebb, és így tovább? Vagy az eszközeim (járművem) fejlődik addig, hogy a tökéletesség útjára léphessek? Ez is lehet egyfajta tökéletesség. Viszonylagos. De vajon, létezik-e abszolút érvényre igényt tartó tökéletesség? A szívem azt súgja, hogy földi tanulópályánk, utunk előkészület csupán a nagy útra, mely éppen a megvilágosodással veszi kezdetét. Az út tökéletes. Az úton járó ember tökéletes. De lehet, hogy itt már az úton járó Emberi lényről van szó. Mi a végcél, van e végcél? A tökéleteség az. Isten. Kell-e idő az eléréséhez? Nem, hiszen sosem szakadtunk el Tőle. Felismerés követ felismerést végtelen sorban. Egymással szembefordított tükrök. |
||
tiszta tanítások, hiteles mesterek, biztonság,objektivitás 2010. máj.. 31. hétfő 17:51 /Tiszta tanítások?! Hiteles Mesterek?!/ Sziasztok! Szerintem, az alábbi kérdéseket is érdemes lehet megvizsgálni ebben a témában: - Ki mondja a Mesterről (rinpoche, szektavezér, guru), hogy nem tiszta? Milyen szándékkal mondja ezt? Úgy érzem, ezekben a kérdésekben/re sem ad választ az elme. Kérdés, hogy meghalljuk-e a szívünk szavát. Mert a szív képes megsúgni, hogy hiteles-e a mester. Mindenki mesterünk lehet, akit az adott pillanatban mesterünknek érzünk. Pontosan az ő tanítására van szükségünk és pont akkor. Aztán, valamiért túllépünk a tanain. Megváltoztunk. A saját utunkon indulunk tovább. Amit magunkénak érzünk. Teljesen szubjektív módon. Persze egyedül kell az ismeretlenbe lépnünk, nem fogják a kezünket. Senki sem fog objektív térképet nyoni a kezünkbe szubjektív lelkivilágunk tanulmányozásához. A bölcsesség szubjektív, egyéni út. Az objektivitása (interszubjektivitása) az, hogy mások is járnak a maguk útján. És nem haltak bele. :) A mesterek segíthetnek, de lehet, hogy nem. Megtalál-e minket a mesterünk, vagy mi őt? Namaste! |
||
":)" 2010. máj.. 28. péntek 10:02 /Miről ismernél fel egy megvilágosodottat?/ - különc, mégsem akar feltűnni És mi arra vagyunk a leginkább kíváncsiak, hogy milyen lehet egy megvilágosodott lény belülről nézve. :) |
||
megvilágosodás - felismerés 2010. máj.. 27. csütörtök 14:14 /Miről ismernél fel egy megvilágosodottat?/ Sziasztok! A kérdés gondolatébresztő: Miről ismernél fel egy megvilágosodottat? Jelen topikban egyesek úgy vélekednek, hogy az ilyen lény nem ismerhető fel, míg mások szerint, felismerhető. Véleményem szerint, mindannyiu(n)knak igaza van. Sok olyan ember létezhet a Földön, aki nem ismerné fel a fénylőt, mert nincs elképzelése arról, hogy mi az a megvilágosodás. És sokan vagyunk, akiknek vannak elképzelései arról, hogy mi a MEGVILÁGOSODÁS, és éppen ez akadályozhat meg minket a felismerésében. Léteznek olyanok is - reményeim szerint, egyre többen -, akik képesek felismerni. Ismerős számukra, nem képez megfejthetetlen rejtvényt, teljesen hétköznapi. Igen, a rezgés: egy húron pendülnek. :) De a zenéről, zenészekről is írt már valaki. Az a több ezer éves ügy a Mesterrel most is, ma is aktuális. MOST van, hiszen az idő illúzió. Így a Mesteri jelenlétnek az egyéni tudatokban való működésének foka adja annak különbségét, hogy a Mester volt (megváltott minket és nincs teendőnk), lesz (eljő és megvált minket) avagy mindig is jelenlévőként VAN (és csendben dolgozunk saját megváltásunkon - vajon képesek vagyunk-e a csendre? :) ). Úgy gondolom, egymás tanítványai és egymás mesterei is vagyunk egyazon pillanatban, még akkor is, ha ez sokszor nem is tudatosul bennünk. Egyetértek azzal, hogy a mi utunk mesterei mi MAGUNK vagyunk. Ugyanakkor, azt gondolom, hogy a "tömeg" nem feltétlenül jelent alacsonyabbrendű minőséget. Lehet a "kritikus tömeg" is, amely elősegíti a tömeges megvilágosodást. Van esélye a tömegnek is, ha minden egyén teszi a dolgát. Nem mindegy, hogy az elménk tudja, hogy Nírvána = Szamszára, vagy hogy most megéljük azt a Nírvánát, ami Szamszárának álcázza magát. :) Inkább azt mondanám, az elme (ahamkara, éncsináló, ego, gondolatgyár, hamis önazonosságtudat) nem tudja, hiszen képtelen felfogni ezt az igazságot. Ennek a megélése, maga az ÉLET, túl van az elme körein, ahogyan az időn is. A kegyelem révén nyerhetünk egy-egy pillanatnyi betekintést ebbe a(z ugyanabba a) világba, a csend birodalmába. (Ébredhetünk fel ebben a világban.) De kihez kopogtat be a kegyelem? Ahhoz, aki nyitva felejti az ablakot - ahogyan egy Mester fogalmazott - melyen be tud libbenni a frissítő szellő. De mikor tudjuk nyitva felejteni az ablakot? Ha szabadságoljuk az elmét, ha megengedjük magunknak, hogy észrevegyük a világ szépségét. Ha tudunk szenvedéllyel élni. A feltételezés: Képesek vagyunk felismerni a megvilágosodott lényt. Mikor jön el ez a létállapot? Egyes bölcsek szerint: sok-sok létidő megtapasztalását követően. (Ők nem hiszik el, hogy nem szükségszerűen kell hozzá az idő illúziója.) A kérdés: Mikor engedjük meg magunknak, hogy felismerjük magunkban a fényt? (Hogy fényként ismerjük fel önmagunkat.) Az ego éppúgy nem tűnik el a megvilágosodással, ahogyan az isteni énnek sem vagyunk híján megvilágosulatlanul. Néhány éve írtam önmagamnak: "A világnak soha nem volt nagyobb szüksége szentekre, mint ma. És a szentek köztünk járnak." Namaste! |