Michaelita teljes hozzászólásai
Hozzászólás | Edit link | Comment Widget |
---|---|---|
kulcs a kilábaláshoz 2015. jún. 06. szombat 12:24 /Más-ság!/ Mindkét megjegyzésre (azakiére és soundwaveére) egyben reagálok. Magányosak és a világtól elzártak akkor és addig vagyunk, amíg önmagunkat tartjuk a legfontosabbnak és a legegyedibbnek, legkirekesztettebbnek (vagy akár ezek épp ellenkezőjének). Kilábalni ebből csakis a szemléletmód megváltoztatásával lehet és sok sok szeretettel. Figyelmetekbe ajánlom: http://onmegvalositas.hu/blog/husztisanyi/mi_kell_valtozashoz Erről nincsen is további írnivalóm, itt kihullik a toll a kezemből mert a kulcs a kilábaláshoz csakis a Ti kezetekben van. |
||
én örülnék neki :) 2015. máj.. 21. csütörtök 18:48 /Szeretnél különleges képességgel rendelkezni?/ Miért vársz rá magyarázatot? Én örülnék neki és használnám úgy, hogy az nekem és másoknak is jó legyen :) Már Jézus is megmondta, hogy sok képességekre válunk majd alkalmassá. Neked ez korábban jött el, mint másoknak, örülj neki és becsüld meg, szerintem :) |
||
elengedési problémára 2015. máj.. 21. csütörtök 18:36 /Párkapcsolati elengedés nehézség/ Régen jártam erre, ezért csak most válaszolok. Két nagyszerű Sirály csomag létezik a problémádra: http://onmegvalositas.hu/cikk/problemamegoldas_i http://onmegvalositas.hu/cikk/erzelmek_es_oldasok A Sirály csomagokat postán megkapod és otthon is elmélyedhetsz benne. A másik lehetőség: a lenti keresőbe az "elengedés" címszóval a témában korábban írottakat tudod átolvasni. |
||
közmegegyezés 2015. máj.. 21. csütörtök 18:19 /Szabadnak lenni, mint egy gyermek/ "Ezért sem értem az embereket, hogy mindezt miként tudják elfogadni, miként képesek ezekkel a korlátokkal élni és néhányan még lehetőséget, örömet is találni benne. Az elfogadásunk a közmegegyezés miatt, a korszellem szokásai és az alázatunk miatt van. A szabadságra pedig dehogynem vágyunk! Nagyon is! A magyar lelkület velejárója a szabadság szeretete :) Figyelmedbe ajánlom: Epiktetosz egy rabszolga volt, aki szabadnak érezte magát. A szabadságának alapjait foglalta össze a fenti írásban. |
||
mi beszél Belőled? 2015. máj.. 21. csütörtök 18:07 /Szabadnak lenni, mint egy gyermek/ Amit írsz, azzal kapcsolatban nekem az jön át, mintha kicsit lenéznéd a Földi életünket ...?? Mintha azért alkottál volna gyerekkorodban magad köré egy alternatív világot, hogy abba elmenekülhess. Én is álmodozó gyerek voltam, az álmodozásba menekültem. "Valahogy azt is érzem, mintha egy fejlettebb világból jöttem volna, ahol nem voltak ilyen korlátok." Jól érzed, mert a lelkünk is egy sokkal fejlettebb lelkivilágból jött és a szellemünk is egy sokkal fejletebb szellemi világból. De ez nem ok arra, hogy lebecsüljük a Földi életünk lehetőségeit, adottságait, hisz önszántunkból, a saját fejlődésünk elősegítéséért, az életünk céljának és értelmének megtalálásáért jöttünk ide, vállalva a testi és anyagi korlátainkat is. |
||
ahogyan én látom 2015. máj.. 21. csütörtök 17:47 /Más-ság!/ Régen olvastalak Benneteket és csak mostanra sikerült újra idekeverednem. Ami nekem átjött a problémáiddal kapcsolatban, azokat megpróbálom összefoglalni (ha nem jól értelek:) akkor lécci javíts ki). - Magányosnak és legfőképp társtalannak érzed magadat, de közben visszavonulsz a világtól egy meg nem értettségi falat húzva önmagad köré. - Sajnálom, hogy nincsen hited! Nem vallásod (az nekem sincsen:) ), hanem hited! Ha önmagadban nem tudsz hinni (ez jött át nekem), akkor egy Isten-hit is megtenné, de ehhez az erőfeszítéseket Neked kell megtenni. Pszichológusok szerint az életválságok mindig a hittel függnek össze. Aki jól jön ki egy életválságból, az megtalálja az utat az Istenhez, vagy önmagához. - Idézlek: "Ma az egyik kollégám azt mondta, azért vagyok más, mert filozófus típus vagyok, és a filozófusok általában magukban szeretnek elmélkedni. - A hitrendszeredet át kellene alakítani olyanra, hogy az a Te életed szempontjából Neked megfeleljen. Mert amig ilyeneket írsz és ilyenekben hiszel, addig önmagad ellen dolgozol: "Soha nem voltam a figyelem központjában, soha nem voltak olyan jellegű sikereim", "Soha nem voltam olyan helyzetben, pozícióban" Az élet egy nagy önbeteljesítő, ha ilyenekben hiszel, akkor nem tudnak még a csodák se bejönni az életedbe, sajnos. -"az a gondolat jutott az eszembe, hogy az életemben, avilágban minden rendben van, csak az a baj, hogy a részese vagyok! Az a baj, hogy vagyok!" húúúú, ez a létünk értelmének mélységes tagadása! Ez megrázott engem! S azt mondja nekem, hogy tenned kellene valamit aktívan azért, hogy legyen az életednek értelme, célja! - Barátkoznod kellene, hiszen az az évek múltával csak egyre nehezebb lesz. Márpedig a barátok és barátságok nagy lelki erőt tudnak adni az embernek a nehéz időszakokban (csupáncsak a létükkel is). Figyelmedbe ajánlom: http://onmegvalositas.hu/blog/husztisanyi/miert_jo_nyitottnak_lenni Írásom nem bántó jellegű akar lenni - az távol áll tőlem - csak szeretném felnyitni a szemed arra, hogy én mit látok problémásnak. - S teszem mindezt úgy, hogy a saját hibáimnak és gyengeségeimnek is tudatában vagyok :) |
||
kétféle okra gondolok 2015. márc. 18. szerda 08:35 /Más-ság!/ Kétféle, illetve inkább háromféle okra gondolok, ami ide vezetett. Fel kellene tenned magadnak a kérdést csendes időszakodba, hogy melyikről is lehet szó, mert erre csak Te tudod megadni magadnak a választ. 1. Nem tartod elég érdekesnek (vagy eléggé valamilyennek) a mondandódat, ezért inkább nem mondod el. Ez sajnos nagyon is lehetséges, mert az elutasítások ezt akár meg is erősíthették benned. 2. Alulértékeled magadat másokhoz képest (esetleg űgy, hogy nem is tudsz róla). 3. Felülértékeled magadat másokhoz képest, nem tartod érdemesnek őket arra, hogy megossz velük dolgokat. Úgy érzed, hogy ami benned van, az sokkal több, sokszínűbb és nemesebb, mint amit érdemes megosztani másokkal. Ha változtatni szeretnél és nem a mostani helyzetet fogadod el normálisnak, akkor ezeken érdemes elgondolkodni. Az viszont biztos, hogy amikor akár csak pár napig keveset szólok másokhoz, mert egyedül vagyok és örülök, hogy végre ki sem kell lépnem a lakásból :) (amúgy beszédes közegben dolgozom naponta) akkor idő és erőfeszítés kell ahhoz, hogy legyen kedvem újra másokkal szóba állni. Ez erőfeszítés nélkül nem megy! De ha megteszem az erőfeszítéseket és ezen túllendülök, mindig olyan pluszokat kapok, ami mindenképp megérte. Valamit azért lenne érdemes tenned ebben a témában, mert így az egód megerősítése csapdájába esel, úgy hogy észre sem veszed és ezt a helyzetet tartod egyedül elfogadhatónak. |
||
Jaguár, amiket írsz az mind érthető, 2015. márc. 03. kedd 08:25 /Más-ság!/ csak annyit tennék hozzá, hogy hinned kell magadban és nagyon vigyázni arra, hogy éppen mit teremtesz. Másik dolog a "beszélőke". Nem igazán a beszélőkénk az ami jó társasággá tesz bennünket, hanem inkább az, hogy figyelmes, értő hallgatóság lehessünk. Mert az emberek a figyelemre, az érzékeny odahallgatásra, a meghallgatásra, a megértésre vágynak a legjobban ez a tapasztalatom. Az írásod többi részével nagyon is egyet értek, mert a saját bőrömön is azt tapasztalom :) ... s elfogadtam, hogy ez az ára/velejárója a választott spirituális utamnak. |
||
nem vagy egyedül 2015. márc. 03. kedd 08:14 /Más-ság!/ ezzel a problémáddal. Többen is vagyunk így. Ez azonban kezelhető. Hogyan? A nézőpontjaimon keresztül. S itt vannak tanítómestereink: pl. a Dalai Láma, és Epiktetosz. Epiktetosztól idézek: Szóval amikor elvárom, hogy mások elfogadjanak, szeressenek, akkor valami olyasmit várok el, hogy helyeseljék az én másságomat, ami szinte lehetetlen az ő számukra, hisz ők nem mernének mások lenni, a közizléssel szemben haladni. S igen! Meg kellett tanulnom, hogy nem várhatok kölcsönösségre általában, hanem csak adok és adok. Figyelek és odahallgatok akkor is, ha rám senki nem figyelne és engem senki nem hallgatna meg. Ez van általánosságban, a mindennapokban. De a barátom, a kirándulótársam, a szerettem már csak az tud lenni, aki képes a kölcsönösségre, aki az egyenrangú társam a beszélgetésben, a meghallgatásban, a programjainkban. Így végül is egyensúly van bennem. Gyakorlatilag itt az történik, hogy a magának mindent kikövetelő Ego oldaláról átpártolunk a Magasabb Én mindent toleráló, mindent elfogadó oldalára, úgy hogy ebben a kritikus helyzetben, - amiben már nem tudunk létezni - felülemelkedünk önmagunkon. S milyen is az Isteni gondviselés? Ha képes vagyok felülemelkedni önmagamon, ha képes vagyok fókuszomba a többi embert helyezni, akkor valahogy nem leszek magányos, hanem keresik a társaságomat, a parkban, a Duna parton, az utcán. Onnantól már csak választanom kell, hogy kivel meddig szeretnék társalogni. Azóta amióta ezt megtanultam simán elindulok egyedül is bárhova és meglepően kevés ideig maradok egyedül, mert a kislány labdázni hív, a lángosos, a kutyás, a padonülő beszélget velem. |
||
vágyom a halálra? 2015. márc. 03. kedd 07:58 /Vágyom a halált!/ Tapasztalataim szerint akkor vágytam a halálra, amikor nem én magam irányítottam a sorsomat, hanem csak hagytam, hogy sodorjanak az események, amikor csak tétlenül vártam valamire/valakire. Aztán van bennünk még tudattalanul is halálfélelem, ami megnyilvánulhat a halál várásában is. Én ebben az esetben a Tibeti és az Egyiptomi Halottaskönyvet olvasnám. Márcsak azért is, mert a halál nem egy olyan folyamat, ami csak megtörténik velünk, hanem nagyon is aktív részesei vagyunk (olvasmányaim szerint még aktívabb részesei, mint magának az életnek). |