...a segítséget.

Próbálkozom, oszt' ha jutok valamire, majd beszámolok. :)

...de akkor már miért ne azért, amit szeretünk?

A Tanítás szerintem mindig ajándék, akár jónak, akár rossznak éljük meg a pillanatnyi állapotunk szerint.
Ha volt már benne részed, tudod, hogy a szerelem érzése visz legközelebb Önmagadhoz, mert a "Másik" szemével is újra és újra felfedezed magadat.
A tested új életre kel, érzékenyebbé válsz a belső hangjaidra és a körülötted lévő világra is nyitottabbá, érdeklődőbbé válsz, és egyre másra érnek a csodák...

Szerintem itt nincs de, vagy csak azért kapjuk, stb.
A megélés a lényeg, s ha az ember önmagának állít fel időkorlátokat, azzal eleve megkérdőjelezi, sikertelenné teszi a saját kapcsolatait, érzelmeit, mert szinte kimondva, elvárásként ott van benne a vég.
Ahelyett, hogy maradéktalanul élvezné a pillanat adta örömöket...

Ha képessé válunk az érzés befogadására, el merjük hinni, hogy az jár nekünk, akkor megszűnnek a kételyek, és nem várjuk, vetítjük már az elején a kétséget és a gyászos, fájdalmas véget.

Természetesen megértem és tiszteletben tartom, hogy Te másként éled meg a dolgaidat, de ne felejtsd el, hogy az ember úgy van összerakva, hogy ha nagyon keres, akkor nem talál.
Ha mindenben azt keresnénk, hogy mitől leszünk majd egyszer boldogok, akkor soha nem lennénk azok, mert ott van előttünk az elvárás, az időkorlát: a Majd egyszer, talán...:)

Hogy ne szakítsd le, azt arra értettem, hogy hagyd érni, érlelődni, hagyd életben. Gyönyörködj benne és élvezd vele az Élet minden Pillanatát...

A Szerelem a legnagyobb Csoda, amit az ember a sorstól kaphat.
Minden más csak ennek a boldogságérzetnek a keresése, ha bevalljuk magunknak, ha nem.
Ez az Élet legnagyobb ajándéka és Tanítása.

Nézd csak meg, min mész keresztül. Képes vagy ledobni magadról a kedvéért a régi rögzüléseket, béklyókat, önámító, hamis önképet. Kezded meglátni és megismerni Önmagad a legnemesebb tűz fényénél.
Nincs ennél szebb és felemelőbb dolgod az Életben...:)

Add Magad, és válaszd az ÉLETET!

"Tehát haragudni, bántani, hibáztatni az egot teljesen felesleges, miközben megértéssel, szeretettel és megbocsátással próbáljuk visszafogadni magunkba az megtévedt részeinket. A negatív hozzáállással úgyis csak nehezítenénk, hátráltatnánk a feloldását, hiszen az egy újabb tévedés, egy újabb elkülönülés mélyebb énünktől, a teljességtől."

És mi lenne akkor, ha a fenti idézetben az "ego"-t felcserélnénk a körülöttünk lévő világra, és az emberekre, függetlenül attól, hogy barát, ellenfél, tanító, tanítvány, családtag, stb, minőségként jelenik-e meg előttünk?

Máris valahol ott tartanánk, ahol az általad egosnak titulált Jézus tartott, s nem rónák ugyanazokat a köröket évek óta a magukat önmegvalósítónak gondoló egobajnokok.

Valami nagyon nincs a helyén mostanában...:)