Semmi értelme sincs annak, ha a szent ember csöndben marad, az emberiség mindig a megnyilatkozásukból tanul, és nem a csendjükből. A csendből már csak akkor, ha a megnyilatkozásban nem volt mit már elmondani. Ha Jézus csendben maradt volna, nem lenne ma kereszténység. Ha Vjásza csendben maradt volna, nem lennének Védák stb. Nincsen arra vonatkozó tankönyv, hogy a szentnek csendben kell maradnia. Igazából a szenteket inkább úgy írják le, mint akik eksztázisban vannak, ünnepelnek, vagy passiót járnak áthatva a szeretettől, nem csendben kuksolnak.
Örülök, hogy megnyilatkoztál, annak pedig szintén, hogy találtál az írásban tetszőt!:)

Ezt mondtam én is válaszomban.:)

Szia!

Köszönöm, hogy ismét itt jártál és reflexiódat is.
Az alapvetésben nem egyezek, nem mondanám, hogy ugyanarról a témáról írtunk.
Valóban szép, összeszedett az írásod, mindazonáltal te az útról írsz, én meg a végállapotról, az út leírását pedig nem járod végig.
Jellemzően az a hiba kerül elő írásodban, ami a mai szellemi irányzatok és gondolkodás velejárója is:
az ént azonosítja az Istennel, istenivel. Ez utóbbi még kevésbé hibás nézőpont, hiszen az isteni alaptermészet az embertől elvitathatatlan. Viszont az Isten ott kezdődik, ahol az én megszűnik. Ezt jelenti az önátadás, egyszerűen: Legyen meg a te akaratod.
Ez a gyakorlatban kipróbálható tétel, nincs benne sem elérhetetlen és misztikus, és mégcsak nem is rossz érzés, olyasfajta öröm, amihez hasonlítható nincs.
Az, hogy a lelki világban és az itteni létezésben alapvető elem a szolgálat, az egyszerűen tény. Ezt A-tól Z-ig minden spiritualista megjegyezte és megerősítette. És azt is, hogy ennek legmagasabb rendű foka az Istennek végett szolgálat számos spiritualista életével bizonyította világszerte. Elsődleges példa lehet Jézus, Assisi Szent Ferenc, Árpádházi Szent Margit, Boldog Özséb, Dzsalál-Ad-Din Rúmi stb.
Abban van különbség, hogy ki kit szolgál.
Az egyén pedig úgy szolgálja önmagát legmesszemenőbben, ha Istent szolgálja.
Ez viszont próba cseresznye. Ezt csak tapasztalni lehet, magyarázni felesleges.
Fontos dolog, hogy az egyes korokban kialakult és eltérő földrajzi területek létrejövő világnézeteket nem szabad összemosni. Azok önmegvalósítás eltérő szintjeiről szólnak.
Pl.: A tíz parancsolat nem az önmegvalósítás legek legje. Adott időben, adott népcsoportnak szóló útmutatás. Ahhoz, hogy a tanításokat az ember helyén kezelje, fel kell állítani a különféle tanítások lépcsőzetes rendszerét. Az nem egyfajta hierarchia felállítását jelenti, csupán egy puzzleben a darabkák megfelelő sorrendben való összerakását annak érdekében, hogy az összkép ne legyen torz.

Szia!

Örülök, hogy visszhangra talált nálad ez a dolog!:) Üdv a csapatban!:)