Kedves Marianna,

Az én kapcsolatom 3 éve tart valakivel. Nekem ez a 3 év kellett ahhoz, hogy rájöjjek a párom nárcisztikus személyiségzavarban szenved és ez többé-kevésbé megadta a választ arra is, hogy én mitől szenvedek mellette nap, mint nap. Megadta a választ arra, hogy miért nem működik a kapcsolatunk, miért bántjuk, marjuk, szedjük darabokra egymást. A probléma az egésszel, hogy miközben erre rájöttem, világossá vált számomra addigra az erőm elfogyott. A lelkem feladta a küzdelmet, holott a probléma gyökere immáron adott. Egy ilyen betegségben szenvedő ember ugyan úgy, mint bármely szenvedélybeteg nem fogja belátni és elfogadni, betegségének jelenlétét ezért segíteni ezen nagyon nehéz. Én személy szerint nem hiszek a gyógyszeres kezelésekben ezért azt vallom, hogy mérhetetlen, szinte emberfeletti lelki erő és szeretet szükségleltetik ahhoz, hogy egy ilyen emberen segíteni tudjunk. Mint párkapcsolat résztvevője talán a legnehezebb feladat, mert a viszonzatlan érzelmek folyamatosan vesznek ki az ember erejéből és mivel nincs úgynevezett visszatöltés, megerősítés a másik részéről az energia egyre csak fogy, míg nem végleg elfogy és akkor a segíteni szándékozó fél egyszer csak azon kapja magát, hogy feladja. Sokáig én is azt hittem, bennem van a hiba, magamban kerestem az okokat, azt gondoltam túlságosan érzékenyen érintenek a dolgok. Rá kellett jönnöm azonban, hogy mindenhez két ember kell és ha a másik egy idő után sem képes arra, hogy némiképp változzon, akkor én egyedül kevés vagyok ehhez. Szeretem, mint még eddig soha mást, de úgy érzem azzal, ha elviselek tőle mindent önmagamat adom csak fel. Ez nem lehet megoldás.