"Egyáltalán tévút-e ez, vagy a lelki fejlődés elengedhetetlen velejárója?"

Szerintem lehet tévút, de lehet a lelki fejlődés egy állomása is. Tévút lesz akkor, ha az ember beleragad és ott marad abban az állapotban, amikor a „Messiás típusú” szellemi vezetőt keresi, akit követhet, csodálhat, hallgathat és ebben ki is merül a spirituális gyakorlata. Ilyenkor könnyen "elszáll".

Állomás akkor, ha idővel észreveszi, hogy nem jut sehova azzal, ha a felelősséget kívülre helyezi, a csodát kívülről várja, ehelyett aktív jelenlévővé, figyelővé válik, elkezd végre befele nézni, feltérképezi saját korlátait, tévhiteit, és lépésről lépésre lebontja, transzcendálja azokat (meghaladja, fölülmúlja, túllépi a határait). Azaz imádás helyett tenni kezd.

Olvastam egy cikket a spirituális úton járók típusairól, amiből nagyon szépen lejön, hogy miért van ez így. Ha az első fázisban vagy, akkor leszel "elszállt", ha eljutsz a harmadik fázisba, akkor leszállsz a fellegekből, és... idézem:

"A harmadik archetípus, az Alkimista, aki megérti, hogy a spirituális munkában ő maga a nyersanyag és tökéletesedve a végcél is. Az útján egyedül halad, miközben bármikor, bármiben és bárkiben képes felfedezni a mesterét, ami vagy aki katalizálja a bensőjében zajló transzcendens folyamatokat." (forrás: http://lifesutra.hu/spiritualis)

A lényeg, hogy ha van erőd elkezdeni a belső munkát, és van elég kitartásod folytatni, akkor előbb-utóbb elengeded a Messiás üldözést, és alkimistává válsz. Saját ólmodat arannyá változtatod.

Tehát a válaszom: lehet tévút is meg a lelki fejlődés útja is. Te döntöd el, hogy melyik úton jársz...