A napokban néztünk egy filmet Meg Ryannel, amelyben volt egy elgondolkodtató jelenet: A férj győzködi a babysittert, hogy maradjon a gyerekekkel estére is, de a lány nem vállalja, mert a barátjával lesz találkája. A férj erre érzelmi zsarolásba kezd, hogy milyen nehéz helyzetben van mostanában, meg hogy az a randi biztosan összehozható egy másik nap is...
Mire a lány egy mondattal lezárja a vitát: "Az én életem is van olyan fontos, mint a magáé!"
Sajnos hajlamosak vagyunk arra, hogy a belénk nevelt, hibás értékrenddel éljünk és jobban megfeleljünk mások elvárásainak, mint a sajátunknak. Fontosabb a munka, fontosabb a család, fontosabbak a barátok, mint a saját szükségleteink, igényeink.
Ha valaki megkér, elvár, megkövetel valamit, akkor inkább a háttérbe szorítjuk a saját vágyainkat, csak nehogy elveszítsük az illlető jóindulatát, szeretetét. Pedig ezzel pont a legfontosabb, legértékesebb embert veszítettük el: Önmagunkat!
Mi a megoldás?
Át kell értékelned magadban a fontossági sorrendet. Te legyél legelől és mindenki csak utánad!
Ha ezt megtetted, akkor utána már csak tartanod kell magadat az új szabályhoz. Pár hét átszokás bakikkal tűzdelve belefér. Ebből tanulsz és végül már ez lesz a természetes.
Ahogy a Tanítóm mondta annak idején:
Sándor! Az első 3 helyen Én vagyok!
Hadd kérdezzem meg:
- Neked ki a legfontosabb?
- Kinek - minek szoktad alárendelni Önmagadat?
- Hol tanultad ezt a rossz szokást? Honnan hozod a téves mintát?