Meditációs gyakorlatomban a kiszolgáltatottságot kellett feloldanom. Érdekes meditáció volt.

Egy öklömnyi papírgalacsin voltam, ami/aki egy nagyon forgalmas utcán hever. Olyasmit képzeljetek, mint amikor a filmekben a tömeget ábrázolják, és egy olyan utcaképet vetítenek, ahol Amerika forgalmas utcáján mennek a gyalogosok. Nos ÉN itt voltam egy kis papírgalacsin, ami a járókelők forgalmas forgatagában éppen kinek a cipője útjába került találtam magam hol itt, hol pedig ott. Ez ment egy darabig, jó néhány cipővel találkoztam. Érdekes, hogy sem fájdalom, sem egyéb érzés nem kísérte. Egyszer csak jöttem ÉN, igen ismét én, aki "megmentettem" magam, és lehajoltam és felvettem engem. Béke és szeretett érzése, no meg egy hang, aki bírál, hogy "helló, de nem ez volt a feladat!" Így a történet más irányba folytatódott. Miközben Én megmentettem a rugdosó cipők forgatagától magamat egyszerre egy országúton találtam magam, ahol sebesen közeledett felém egy kamion. A nagy monstrum hűtőbordája egyre közeledett, és a következő pillanatban már csak a sötétség volt. Itt ért véget a meditáció.

Nekem érzés szinten a kiszolgáltatottság egyenlő egyfajta halállal. Az az igazi megrekedés.
Nektek milyen érzéseitek vannak?

Sanyi! Ide írtam a mostani tapasztalatomat. Ez van bennem.