Mikor a Nő színre lép
Már régóta "küzdök" ezzel a témával. Eleinte jött a nagy ellentmondás bennem, aztán a felismerés. Eleinte jöttek a magyarázkodások: sokféle nő van, miért kellene egy "uniformishoz" igazodnom? Miért? Mert nem magam élem meg.
Először kipróbáltam, jó, jöjjön a NŐ. Lépj ki, játszd a szereped: mi lett? Hatalmas baklövések, amolyan szőke nős dolgok. Aztán hihetetlen düh, harag, és előjött a férfi, mindent elsöprő erővel, tette a dolgát bennem. Valami pedig fájt. Féltem. Ajaj, ez nem a megszokott, mi lesz, ha így marad? Lenézem a kis buta csajokat, és most úgy bénáztam, mint ők.
Aztán hagytam az egészet a fran..-ba. Mégis, Csaesz épp akkor nyitott egy blogot, a belső férfi/nő tapasztalásaival. Egyre jobban előjöttek a régi minták. A poén az, belül olyan, mintha nem is én, hanem más valaki csinálná. Mégsem tudok közbelépni, hogy állj, ne erre, hanem arra! Valami erősebb munkált bennem.
Aztán jött Zoli: " durva fémkeretben akarod eladni a pasztel képet".
Nagyon jól esett tőle, hogy a lelkem meglátja. Ki van az álarc mögött. Mégsem tudtam, mit tegyek. Jöttek medik, milyen leszek, ha végre Nő leszek. Aztán jöttek a reggelek, felismerések az első gondolatok: becsapom magam, nem ez az út. AKKOR MEG MI?
Aztán jött a "Mester hármas" találkozás, Sanyi, Zoli meg én. Sanyin láttam azt a "csalódást", nem azt kapta, amit várt. Zoli már ismert, a tőle megszokott módon, szeretettel fordult most is felém. Sanyitól mély, feltáró kérdéseket kaptam, meg útmutatást, én nem csalódtam benne, olyan volt, mint itt. Mindketten sokat jártak a fejemben a napokban.
Elengedés gyakorlat: hihetetlen volt eleinte: szívem dobogása felgyorsult, alig kaptam levegőt. Cikáztak a gondolatok. Majd éreztem a Férfi erőt. Körbe vett, átölelt, olyan biztonságot adott nekem, hogy szinte elvesztem. Bevillant: ezért nem kell párkapcsolat, mert olyan ez, mintha jelen lenne az életemben. Ezért nem kell más nekem. Minek, hisz Ő itt van. Még mindig nem tudom, hogy ki, de nem is fontos szerintem, csak elvinne tévesen a személye felé a fejlődésem, meg abba maradna. Hiszen a Nő még bennem, még mindig fél.
Jöttek emlékek: Apu nevelése: kislányom, kur.a ne legyél soha, a feleség a legnagyobb k.. , mert minden hónapban hitelbe..., de ha jön a fizetés!
Aztán testvérem emlékei, gyerekként, ahogy óv-vigyázz rám, miközben szajkózza: NE BÍZZ SENKIBEN! MÉG BENNEM SEM! Sokáig el kellett ismételnem. Jött még számtalan emlék, mind-mind, ahogy újra feltőrt, azonnal arra gondoltam, elengedem, hadd menjen!
Megnéztem a családom női vonalát, még ezzel nem végeztem, csak a Mamámig jutottam el, rákban halt meg. Mindvégig, Anyuban, Mamámban éreztem a férfiakban való mély csalódást, fájdalmat, megvetést. Bennem él, ami ő bennük is él/élt.
Aztán eszembe jutott a kutyám: mellrákja van. Hiába mediztem, kezeltem, csak rosszabb lett az állapota! Sírtam, fájt, nem akarom, hogy szenvedjen, miért nem tudom meggyógyítani mégsem: erre az jött, a kutyám felől: mind Egyek vagyunk. Nem mindegy, ki viszi a terhet?
Ha megoldom magamban a nói oldalam problémáját, nem lesz teher, amit vinnie kellene!
Szexualitás megélése: tapasztalatom az, hogy ha csak úgy együtt voltam egy férfival, érzelem nélkül, olyan szürreális lett az élmény, mintha csak vajas kenyeret kennék. Nem volt ott a lélek, érzelem, nagyon rossz volt. Vártam, hogy a másik, majd megnyílik, a lelkünk egybe-olvad, nem kaptam meg. De vajon én megolvadtam? A lelkem is odaadtam, vagy csak a testem? Nem, persze, hogy nem.
Sok minden ezzel függ össze: dohányzom. Miért? Mert nem tudok befogadni/elfogadni! Eleinte még oké, meghallgatom kinek mi a baja, aztán jön bennem a megoldás, és ha nem tesz a dolgok ellen vajon tiszteletben tudom tartani a szabad akaratát? Hát nem. Jön, megint mondja, minél többször, annál jobban kiakadok! Egyfajta falba ütközöm. Tehetetlenség érzése fog el, amiből aztán jön a düh. De most őszintén, nem mindegy nekem, mit tesz? Mikor saját magammal sem boldogulok? Minek agyalok én rajta? Vajon megoldom én egyáltalán azt, amit már régóta halogatok? NEEM.
Mi kell ahhoz, hogy végre észhez térjek? Addig bonyolódtam magamba, amíg azt nem mondtam, oké, feladom, elegem van. Már nem bírom.
Rájöttem, ott rontottam el, hogy a hogyanokkal voltam elfogalva. Hogyan legyek nő? Hogyan? Már az vagyok. El kell engednem mindent, ami fáj, amitől félek, sőt még a vágyaimat is. Mind-mind, hadd menjen! Ezekre már rég rájöttem, de mégsem tettem ellene. Megvolt a felismerés, de elmaradt a cselekvés! Na szép vagyok!
Mi lesz ebből? Remélem hamarosan megírom azt is!
Most ünnepélyesen megfogadom, belevágok!
Saját magamnak, napló célzattal szeretném megnyitni ezt a blogot.
Sok
minden összefügg ebben úgy érzem.
Hozzászólások
49 hozzászólásFélek, másokat beengedni,mert megsérülők, megsemmisülök. Ezt érzem. Mekkora hülyeség??
Anya-kép: bírálat hegyek. Semmi és senki nem elég jó neki. Érdekes volt őt magamba fogadni. Éreztem a félelmeit legbelül. Kívül meg a kemény vázat. A gőgöt. Szinte ugyanazok a félelmei mint nekem. Ugyanúgy nem éljük /ŐSZINTÉN/ meg az érzelmeinket. A felszínen nálam a megkérgesedett nyugalom van. Belül, meg mint a lágy magma, forrón bugyognak a valódi érzelmek. Ezért van, hogy néha kitörök, mert az álarcom (nyugodt vagyok, uralom a helyzetem) alatt, dolgoznak a tudatalatti programok. A nyugotságom pedig Aputól ered. Dacból vettem fel, hogy na én aztán nem leszek olyan, mint az Anyu.
Ha nyitott vagy, akkor ajánlanék egy könyvet Bradshaw: Vissza önmagunkhoz. Az egyik legnagyobb aha élményem volt az úton, sikerült kilépnem egy pusztító kapcsolatból azáltal, hogy megláttam a miérteket. A párkapcsolatokról, belső gyermekről, a spirituális önmagunkról...
köszi, megnézem
na még ez is: nem befogadok, hanem mindent uralni/irányítani akarok, és ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy én elképzeltem, ajaj...
Anita (Buddha)
..... és hogy állunk a testünkkel?
Na a hétvégén ebből kaptam leckét: hogy néz ki a testem, a fenekem, a mellem. Nők is "megbolondultak": rázd magad, szexi vagy--- ergó, sunnyogva balra el (és elhagytam a helyszint).
Mit kezdjek én ezzel? Mire tanit ez?
Nos, hogy állok a testemmel? A testiséggel??
Tükör előtt pucéran, elfogadás gyakorlat. Kiváncsi vagyok, mit hoz ezek után az élet ;)
"Tükör előtt pucéran, elfogadás gyakorlat. Kiváncsi vagyok, mit hoz ezek után az élet ;) "
Ezt egyszer én is kipróbálom, csak találjak hozzá valakit...;-)))
Beszéljétek meg Anitával, így elmondhatjátok egymásról is, aztán nekünk :DDDD
Na jó nem gonoszkodok. Én például kifejezetten tetszek magamnak, főleg most,hogy pecázás közben egy kis színem is lett konkrétan most bárki lekommunistázhatna (vörös) de nem baj.
90 kiló vagyok, ami nem baj, csak nincs meg hozzá a magasságom. Folyamatosan nyújtok :DDDD
De kifejezetten tetszik, hogy olyan emberes formám lett egy pár éve. Mondják, hogy le kéne fogynom. Mondom, hlye vagy? Majd hozzá erősödök a súlyomhoz. Fogyózzon a Rubint Réka :DDDD láttam egy kis zsír sávot az oldalán, addig én elszalonnázgatok :DDD
Szóval szerintem túl van egy kicsit spirázva ez a dolog. De ha esetleg csinos fiatal nők szeretnének testvizsgálaton résztvenni, természetesen maximálisan állok rendelkezésre :DDDD
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----
én is kíváncsi vagyok! Az én életemben most nagy csoda kezdődik, azt hiszem!:) még nem akarom elkiabálni... de azt biztosan tudom, hogy sokat dolgoztam érte és megérdemlem!
Szoritok
Nem csak a kezeimmel, még a lábujjaimmal is :)
Szia Anita !
"A poén az, belül olyan, mintha nem is én, hanem más valaki csinálná. Mégsem tudok közbelépni, hogy állj, ne erre, hanem arra! Valami erősebb munkált bennem."
Ez a mondatod látszólag megbújik a az írásodban, de óriási üzenetet hordoz számomra. Pontosan ezt fogalmaztam meg magamban nem is olyan régen.
Hosszú évekig - inkább évtized -, nem mertem nő lenni, annyira elfojtottam, hogy még a jég is tovább fagyott rajtam. Nem csak belül, külsőleg is. Tipikus férfi ruhák, bakancs, vagy bő, abszolút nem nőiesek, amivel takarni tudtam magamban a nőt.
Aztán valami belső hiányérzet, vagy fogalmam sincs, minek a hatására elkezdtem nőiesedni. Először szép lassan, lépésről-lépésre. Kezdődött a fogyással, észrevettem, hogy jobban tetszem a pasiknak. Ez aztán tovább inspirált és megállíthatatlanul elindultam a "lejtőn". Már mindent akartam, ami nőies, de közben belülről elítéltem, megróttam magam érte. Mindig az jött elő: "hol van az a szende, visszafogott, ártatlan teremtés ?". A régit már sehogy nem akartam, az újat pedig valahogy el kellett volna fogadnom. Akkora különbség volt a kettő között, hogy hatalmas lelki traumát, fizikai tüneteket idézett elő nálam.
Egyértelműen a szülői háttérhez vezetett a megoldás kulcsa, fájdalmasak a felismerések.
Most vagyok azon az úton, hogy lassanként kezdem feldolgozni, elfogadni, valójában ez a nyughatatlan, a régi énemhez képest túlcsordult nőiességgel megáldott lény is én vagyok. Nem bűn, nem elítélendő. Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz feladat ezt felvállalni: egy nőnek Nőnek lenni !
Talán a mértékkel van most gondom, egyszerre akarom behozni az elmúlt éveket. :) Lehet, hogy később azon kell majd dolgoznom, hogy visszahozzak valami szendeséget magamba. :)
Te vagy Te...
Ime:
Nyissuk a szivünket ki, áradjon a Szeretet, igy önmagunk válunk a Szeretetté.
Nem gyengeség ez, hanem erő, de micsoda erő.
Nincs mi eltaposhat, nincs mi megbánthat.
tanuljunk meg szeretni, befogadni, és akkor szinre lép a NŐ.
Szia Anita!
Még mindig az erős férfi, gyenge nő dichotóm kép lebeg előtted.
A befogadás nem erő, hanem attitüd.
Az erő mindenhez az üzemanyag, a férfi és női energiákhoz is kapcsolódik.
Ha valaki gyenge, ahhoz igen nagy erővel el kell nyomnia magában az erőt, hogy ezt a helyzetet előállíthassa, el kell vagdosnia minden energiaszálat, amivel beleágyazódunk az energiaóceánba. A nullponti energia, mint tápanyag, mint az erő maga minden szituációban ott van, hogy mire használjuk, az jó kérdés. A gyengeség semmi más, csak önmagunk fel nem vállalása, amikor másnak kell cselekednie helyettünk, mert pipogyák vagyunk saját magunk megtenni, amit tenni kell. Többnyire elcseszéses sztorik tömkelege van a háttérben, az önbizalom elvesztése, saját hatalmunk kinyírása. Valójában színjáték, önmagunk becsapása, csak nehogy elcsesszem már megint.
Nagyon nem kell mindent befogadni, a minden befogadása bedagadt bokákat eredményez. Nézz szét az utcán mennyi nő jár bedagadt bokával. Egy jó nagy frászt, bedőltek a szokásos maszlag.
Nem befogadni kell, hanem elfogadni a létezését. Mindennek megvan a maga helye, a maga helyén jól van, és teljesen felesleges mindent befogadni. Az ólom nem olyasmi, amire szüksége van pl. a tüdőnek vagy az idegsejteknek. Mi a fársznak fogadnád be? Csak állandó méregtelenítésre ítélnéd magad, tökéletesen feleslegesen. A szükségtelen befogadással magad terheled, magad nyírod ki.
A szívbe pedig végképp nem szabadt mindent befogadni, a szívet és a szívcsakrát rengeteg szemét torlaszolja el, azoknak nincs ott helye. Már egyszer befogadtad ezeket és enegiatorlaszt hoztak létre, hogy a pitlibe jutottál el oda, hogy ezeket be kell fogadni? Nem befogadni kell mindent, hanem elfogadni a létét és a megfelelő helyre irányítani. Nem a szívben van a helye sem a fájdalomnak, sem a félelemnek, sem a bűntudatnak, sem a bánatnak, és még elég sok mindennek. Ha ezeket befogadod, eldugaszolod a szívcsakrád és az energiaáramot lehetetleníted el.
Csak azért, mert nem akarsz nemet mondani? Van, amire nemet kell mondani. Nem más mondja meg mi az, amire nemet mondj, hanem saját magad. Szükségtelen mindent befogadni, feladat annak is a megtanulása, hogy mire mondasz igent, mit engedsz be és mire mondasz nemet, így nem engeded be.
Ez nem a nőiség elárulása, hanem az egészséges egyensúly.
a szeretetre irtam, hogy erő. Nem a férfira, vagy nőre vonatkoztattam. Hanem arra, hogy a félelmeinket csak úgy tudjuk legyőzni, ha SZERETÜNK.
Végtelen a félelem háló, lehet, az egyik félelmet felszámolom, de átvetül másra. De ha végre nem fél az ember megélni a szeretetet, ami saját szivében szüntelenül "termelődik", és csak erősebb és erősebb sugárban kiárad, akkor éli meg az igazi Egységet. Megéli, hogy minden ebből van. Ő is, a másik is.
És szerintem be kell fogadni. Minden csak energia, ha megéled, átesel rajta, ennyi, automatikusan jön az elengedés.
Miért is lenne baj a befogadással?
Miért állitsak korlátokat?
Egy pontig a fejlődésünkben kell, hogy megéljük, megtapasztaljuk, hogy hol és meddig vannak a korlátok, de ahogy a tudatunk tágul, úgy tágulnak a mi tereink is a korlátaink egyre csak nyilnak, majd semmivé lesznek
Valamint, igen, nem csak a nőknek kell ezt megélnie, hanem a férfiaknak is. Csak az is egy másik lépcsőfok, semmi egyéb.
Úgy érzem sok nőnek (beleértve nekem is) ez volta gondja. A hideg sziv.
Honnan vettem a beengedést? Tapasztalatból.
Ami fájt, azt nem engedtem be, nem éltem meg háritottam, nagyon is. Ott falat képezett, a szivem szintjén. Ha egy csövet az ujjaiddal összeszoritasz, se bele, sem belőle nem tud úgy áramlani a viz se, hiába öntesz bele akármennyit is. Ez a szoritás a blokk, a viz meg a szeretet.
Nos, mikor a fájdalmat, félelmet beengedtem, megéltem, először marha rossz lett, de aztán felismertem, rég bennem volt, velem Egy volt. Elengedtem.
Most igy látom a dolgokat. Megéléssel jön az elengedés, nem a háritással, azzal csak kitoljuk egy későbbi időpontra ;)
Karmatörlő: puszi :)
Lehet azt gondolod, hogy a másoktól jövő dolgokra értem a befogadást?
Nem.
Én a saját félelmeimről, vágyaimról, fájdalmamról, szeretetemről, szexualitásomról, stb-ről beszélek.
Minden, ami bennem van. Befogadom, elfogadom, Eggyéválok vele.
Még azt is, ennyi vagyok, itt tartok, ez az életem. De vállalom, minden, ami engem ér az életemben, belőlem indult ki. Tanulásom szolgálja. Legyen az "jó/rossz".
igy válok egyre szabadabbá. Valódi szabadság nem az, amit idáig hittem: párnélküliség helyett, saját félelmeim legyőzése. Mikor merek Szeretni, mindegy hogy kit/mit.
Igen, önmagunk, elfogadása.
Még mindig küzdesz. Hagyd a csipába.
A félelmet szükségtelen legyőzni, az érzelemvilág része, viszont adott szituációban elfogadni és megérteni, majd a tudatosodásban feloldódva elengedni minden további nélkül lehet.
A félelem nem ellenség, amit le kell győzni, hanem útjelző, ami segít, megmutatja, hogy merre haladjunk.
Sok sikert, Nőci!
:)
Hahahaha, nem, jönnek az elfogadás meditációk. Hihetetlen mennyire feldobnak energiával, nagyon jó érzés. Küzdeni nem érdemes. Már rájöttem ;), engedni kell.
A félelmeimmel eddig igy voltam: jujj, elfutok, most megnyilok, mi ez?
Persze vannak még, aminek a tájára sem mentem, de majd idővel.
Amit félelemként irsz a végén az nem inkább megérzés? Na azzal viszont komolyan kell bánni. Sosem véletlen.
Anita
Szép Vagy, Kedves Vagy, Nőies Vagy, Erős Vagy, Okos Vagy, Szimpatikus Vagy, Bájos Vagy, Őszinte Vagy, Megbizható Vagy, Humoros Vagy.......................................................................................................................................... FOLYTASSAM MÉG?
TELJES ÉS TÖKÉLETES VAGY.
nőnek és férfinak, kicsinek és nagynak...
Ez nagyon jól esik. Ugyanakkor megvan minden, ami ezek ellentéte is.
ez sem baj. A lényeg, VAGYOK. Akár ilyen, akár olyan.
Ha fáj is, nem baj, ha jó is, nem baj. Ez az élet. Nem kell keménynek lennem, nem kell a külső páncél. Nincs veszély :D
Nem kell magam túl komolynak vennem, hogy belefeszüljek. Nincs azzal semmi baj, ha hibázom, vagy vétek. Dolgozom magamon. Ennyi.
Ami a legfontosabb. Jelenleg igy működöm, ahogy most vagyok. Vannak teendőim, feldolgozni valóim. De ma már ha hibázom, annyira nem ostorozom magam, mint ezelőtt. Még ezen is dolgozom. :)
Nem akarok már egy ideának, egy álomképnek megfelelni. fejem felé állitani. Jön minden időben, ami kell.
Egy biztosan állandó : a változás :)