Csalódás | Önmegvalósítás.hu

Csalódás

mythumb.php.jpeg

Csalódás
Hány éves voltam arra már nem emlékszem pontosan, talán nyolc éves lehettem az öcsém pedig öt.
Honnét jött az ötlet, arra sem emlékszem, mert akkor még televíziónk nem volt, valószínű újságban, könyvben láttam, ejtőernyősöket.
Mindenesetre az agyamból kipattant, jó lenne ejtőernyőzni.
Az elhatározást tett követte, fogtuk anyánk esernyőjét, majd felmásztunk a ruhásszekrény tetejére és nekikezdtünk a feladat végrehajtásának.
Persze voltam olyan erőszakos, hogy én ugrottam először.
Készülődés, ugrás, ernyő kinyílik, majd kifordul, földet érek és semmi.
Vártam valami élményt, de azonkívül, hogy az esernyő kifordult, a bokám ép maradt, nem történt semmi.
Az öcsém ugrása elmaradt, mert, mire az esernyőt helyrehoztam, már nem volt érdekes.
Meg látta rajtam a csalódást és így már nem volt hozzá kedve. Elmaradt a saját tapasztalás, megelégedett az enyémmel.
Többször van úgy, hogy mások negatív élménye visszatart bennünket attól, hogy megtegyünk dolgokat.
Ezt az eseményt csak évtizedekkel később meséltük el az anyukánknak. Jót derültünk rajta.
Ez a történet jutott most eszembe, ahogy elolvastam egy írást a neten.
Hányszor fordul elő velünk, várunk valamire, elképzeljük és ha nem azt kapjuk amit vártunk,
fáj a csalódás. Ennyi idő után még bennem van az a hiányérzet amit elvártam volna a zuhanástól, repüléstől.
Ahogy felidézem, közben rájövök, hogy az nem volt igazi ugrás, csak egy kicsinyke, talán két méter, vagy egy kicsit több, de nem olyan, hogy is lehetne olyan mintha egy repülőből ugranék ki.
A valódi ugrás még várat magára, remélem, hamarosan megtapasztalom, mert a vágy még bennem él.
Máskor is előfordult, hogy valamit előre pontosan elterveztem, majd mikor a dolgok másképpen alakultak, mint ahogy azt elvártam volna, nagy csalódást éreztem.
Később mikor végig gondoltam ezeket az eseményeket, jöttem rá, hogy kár előre pontos tervet készíteni, hisz az élet hozza változásokat, amit érdemes elfogadni, legalább is egyszerűbb.

Beküldte: | 2009. márc. 30. hétfő - 21:07

Hozzászólások

0 hozzászólás