De miért is?
Bánjunk úgy másokkal, ahogy mi is szeretnénk, hogy mások bánjanak velünk?
Szeressük az ellenségeinket, bocsássunk meg...stb?
Van értelme ,,jónak lenni"?
Megéri? Miért ha igen?

Képesek vagyunk-e ,,jók" lenni annélkül hogy magunkon eröszakot ne vennénk miközben másoktól nyeljük a békát!?
Szerintem nem...mert ha nem értjük,látjuk át ezek energetikai folyamatát akkor legalábbis én nem tudok részvéttel tekinteni arra a személyre aki éppen engem bánt.

Amikor egy új kapcsolat előtt állsz és bizonytalan vagy benne, hogy belelépjél, vagy sem, honnan tudhatod, hogy jó lesz Neked ez a kapcsolat, vagy ismét csak egy zsákutcába fordulsz be?
Természetesen biztosan nem tudhatod, hiszen a puding próbája az evés, vagyis ki kell próbálni és majd közben kiderül! Azonban kinek van arra ideje és idegzete, hogy kipróbáljon minden útjába kerülő párkapcsolatot?

Milyen jó lenne, ha még a küszöbön állva viszonylag nagy pontossággal fel tudnád mérni, hogy mire lesz képes ez a kapcsolat, mit lehet majd kihozni belőle hosszú évek alatt? Ehhez adnék pár indító gondolatot, önismereti megvilágításból:

Úgy érzem, hogy különleges lelki kapcsolat van Nagymamám és köztem. Szerencsére kora ellenére nagyondenagyon jó egészségben van. Néha azért már fáradt. A halálról még keveset beszélgettem vele. Néha mikor megemlíti, hogy ki tudja, mikor jön el érte, akkor mindig azt szoktam neki mondani, hogy várja meg az unokáját, tőlem… Már van 10 dédunokája van, várja meg az én gyermekemet is. Azt, hogy megtalálom életem párját és gyermekünk lesz.

2010-ben álmodtam vele először, azt álmodtam, hogy már szeretne elmenni. Az álom után azt éreztem, hogy talán én tartom itt? Felkavaró álom volt….