Tudatosság | Önmegvalósítás.hu

Tudatosság

Én utálom a politikát, a politikusokat.Úgy gondoltam, nem megyek szavazni, mert mire szavazzak: a szarra, vagy a kakára. Nem mindegy?? :-((

120.gif

Önismeret. Minden lelki út alapköveként emlegetik manapság. Azonban ez, ahogy a legtöbbször megpróbálják kivitelezni, nem a valódi benső Én keresésként, hanem csupán az egó vizsgálgatásaként valósul meg. Feltérképezik az egó múltban megélt élményeit, tapasztalatait, sérüléseit, vagy örömeit, azaz a jelenlegi egó kialakulásának történetét. Valamint az egó aktuális működési módját, reakcióit. Így éppen hogy, a "nem-Én" vizsgálatával foglalkoznak.

fehercsongor egyik bejegyzése sarkallt erre a blogra, szívesen beszélgetnék Veletek arról a gondolatkörről, miszerint az ember, csak más lények rabszolgája, bábja, de nem veszi ezt észre, mert a Mátrix fogságából nem tud szabadulni az elméje!

"Honnét tudod, hogy nem az érzelmeink, gondolataink számítanak csemegének tartóinknak?"

FamilyStudies.jpg

Éjjel felébresztett a testvérem. Figyelmetlenségből. Persze nem tudtam visszaaludni. Egész hétvégén idegesített mindennel, leginkább azzal, amilyen. Figyeltem magam, hogy miért zavar ez engem, mi zavar benne, megváltozott? én változtam? Egyáltalán! körbe-körbe, közelről, távolról, de ez az éjjeli már sok volt.

matrix33.jpg

Kérdés:
Megkérhetlek rá, hogy FEKETÉN-FEHÉREN írd le, mit gondolsz? Amúgy én még csak a depressziónál tartok. Ez elmúlik?

Válasz:

Tartalom átvétel