Vajon az előző életeinkre vonatkozó emlékeink valóságosak, vagy csak a vágyaink, fantáziánk mozi-filmje?
Nem tudom Ti hogy vagytok ezzel, nekem volt már sok hasonló élményem is. Gondoltam, megosztom Veletek:
Szeretem az Indiánok zenéit, sokszor hallgatom őket, bármerre megyek.

"...Nemegyszer kerültem kritikus élethelyzetekbe úgy, hogy visszautasítottam olyan mentőöveket amiket lehetőségem lett volna elfogadni, mert addigra megtanultam értékelni ezen helyzetek maradéktalan átélését. A mentőövek gátolják az úgynevezett "legmélyebb pontra jutás" megtapasztalását. A legmélyebb pontra jutás fogalma a teljes elengedést jelenti, és jól ismert egyes súlyos problémák pl. az alkoholizmus kezelésében.
Egy akut végzetes szituációban az elme próbál ahhoz ragaszkodni ami számára már megszokott. Légvárépítéssel, eltereléssel, nyugtatókkal, droggal és alkohollal, és megannyi más módszerel próbálja jóra fordítani a szituációt ahelyett hogy szembenézne vele és átküzdené magát rajta.

Hónapok teltek el, mióta hallottam ezt a mondatot. Akkor is elgondolkodtatott, most viszont új fénybe került. Voltak apró félreértések itt a hozzászólásokban, és más blogokban is feltűnt, mennyire nehéz egymást megérteni. Miért?
Mert magunkat olvassuk. Nemcsak a könyvekben. Itt is. Minden hozzászólásban, minden kommunikációban. Persze ez az "amint bent úgy kint" alapigazság egyik megjelenése, de vajon gondolunk erre, mikor olvassuk egymás reakcióit?