Kedves Doroti, Oma, Bend!
Szeretném megköszönni ezt a pár hónapot, ami hozzásegített, hogy még jobban megismerjem önmagam. Közben rájöttem, hogy az égvilágon semmi keresnivalóm itt.
Otthon kedves lakásom, autóm, vállalkozásom volt, egy szabad, független, egészséges életem, mikor elhatároztam, kipróbálom milyen az élet idegenek között, egyedül, kiszolgáltatottan. Ez megtörtént.

Egy kedves barátom már a nyáron mondta, - kipróbáltad nem ment, fogadd el.

Ma a világra egyfajta módon felülről, vagy kívülről rátekintve az ember felettébb furcsa összképet lát: mintha az emberiség csak lenne, egész pontosan lebegne. Lebegne a semmi fölött és nem egy szakadék fölött, mert a szakadéknak van tere és a benne lévő térnek határai, a semminek viszont nincsen határa. Parttalan és kifejezéstelen. Olyan, mint a köztes lét állapota a halál és az újjászületés között. Talán még meglepőbb, hogy az emberiség lebegése nem statikus, hanem dinamikus, állandó, feszített és viszonylag gyors mozgás.

Olvasgatom a komoly és vicces ezoterikus témákat, nagy lendülettel egész nap írogatok rá. Megtehettem, ráértem, a gyerek a mamiéknál, főzni tegnap megfőztem, melóm nem volt mára. De miközben belemerülök az általam annyira szeretett ezoterikus témákba, gondolataim vissza-vissza térnek egy sötéthajú férfira. Ő az én dilemmám. 4 éve megözvegyültem.
Eljutottam odáig, hogy már kellene egy komoly, valódi társ újra. Fogtam hát magamat, és mentálisan elkezdtem programozni. Így: " A Végtelen Intelligencia megtalálja és hozzámvezérli a számomra az ideális társat. Ez a férfi a tudatosodás útját járja, ért engem, őszinte, okos és megbízható...stb.