Gondolataink teremtő erővel bírnak.
Gondolataink megbetegíthetnek, ugyanakkor szárnyakat is adhatnak. Magyar nyelvünk oly csodálatos, varázslatos. Meg kellene tanulnunk megfelelően használni.
Mindannyiunkban folyamatos „belső párbeszédek” zajlanak. Nagyon nehéz ezeket a párbeszédeket elhallgattatni. Erre vannak a különböző meditációk, amikor először egyetlen dologra fókuszálunk, aztán szépen „kiüresítjük” magunkat, és „csak” lebegünk.

Mi a tudat materialista szemszögből? Azért így írom, hogy nehogy megint kiakasszak valakit.
Látás, hallás, (egyéb érzetek) és emlékezés. Azt persze tudjuk,hogy ezek csak éber állapotban működnek egyszerre és megfelelően.
De mi marad ha ebből kivonjuk az emlékezést? Ébren látnánk,hallanánk,éreznénk mindent,de nem emlékeznénk aztán semmire az egészből. És a régebbi emlékeket se tudnánk felidézni. Csak a jelen pillanat. Nincs elmélkedés a múlton,a múltban szerzett élményeken,tudáson. Üres fej,nincs gondolat,semmi nem jut eszünkbe,leköt a jelen pillanat látványa stb. Nincs tanulás sem. Nincs fejlődés, csak reagálás a jelen pillanatra.

Tegnap késő este csörgött a telefonom, pont a kapubejárónál álltam és vártam, hogy kinyíljon a kapu.
Nagy nehezen előhalásztam a telefonom, csak a fiam, vagy a lányom lehet ebben a késői órában.
De sem a fiam, sem a lányom, a drága jó Tanítóm volt.
Nagyon meglepődtem, nem is annyira a hívás miatt, sokkal inkább azon amit mondott.
Nem szokott direkt tanácsokat osztogatni, legalább is nagyon ritkán.
De most adott.