Egyre inkább úgy látom/érzem/gondolom, hogy a legtöbb (ha ugyan nem az összes) gondot, problémát mi gyártjuk magunknak a gondolatainkkal, a hozzáállásunkkal, az elzárkózásunkkal, az elmenekülésünkkel, az érzelmeinkkel, az előítéleteinkkel.
S mindezeket tesszük a helyett, hogy kielemeznénk, hogy ki gondolja ezt, ki áll így hozzá, ki az aki el akar zárkózni, menekülni? Ki érzi a "nemszeretem" érzelmet? S vajon mi és miért késztet arra, hogy bármit is ne szeressünk? Ki az bennem aki az előítéletére akar hallgatni a bátran felvállalt érzékelés, tapasztalás helyett?
