Futott az agyam, jöttek mentek a gondolatok, mígnem egy érdekes felvetés született belőlük. Mi lenne, ha a törvény szigorodna a bűn megítélése terén, de nem a tettet, hanem az azt elfedő, nem vállaló hazugságot büntetné jobban? Vagyis az a bűnös, aki vállalja a tettét, bevallja annak minden részletét és felvállalja a következményeit is, az az eddig megszokott büntetést kapná, viszont aki a nyomozás során hazudna, félrevezetne, elhallgatna, vagyis nem vállalja fel kezdetektől a felelősségét, az a hazugságáért halálbüntetést kapna!

A napokban eszembe jutott egy régi ismerősöm, aki nagy hatást gyakorolt rám. Szerettem vele találkozni, beszélgetni. Mikor megismerkedtünk, már idős ember volt, a hetvenes éveiben járt. Hátrafésült félhosszú, hófehér haja volt, és fehér szakálla. Kodályra emlékeztetett. Szintén művész ember volt, de ő csak ennyit mondott néha magáról: festő voltam. A buddhizmus professzoraként is tanított egy ideig, amíg ötvenhatban börtönbe nem került. Miután kiszabadult, elhagyta az országot, és harminc év múlva kapott engedélyt a belépésre.

Hiszel benne, hogy mindennek úgy kell lennie, ahogy van?
Ha történik valami, akkor arra gondolsz, hogy: ,,Igen, ha nem is értem, hogy miért történt ez, tudom, hogy a javamra van, a fejlődésemet szolgálja!" ?
Deepak Choprától olvastam egy könyvet: 'Buddha'. Remek könyv. A buddhizmus többek közt azt tanítja, hogy e földi világ illúzió, az elme illúziója - s persze az elme maga is illúzió.