Kedves Barátom ! Ne szennyezd be a kapcsolatunkat az adás fertőjével. Olyan ez mint egy betegség. Te elkezdesz adni, aztán én is elkezdek adni. Ezzel tönkreteszünk mindent ami addig igaz és szép volt.

Miért kellene nekem bármi is, amit neked adnod kell ? Ami nem magától történik benned,

Ez a kép mindig ámulatba ejt.

Teremtés, illúzió, valóság, szintek, tudatosság… de mi a valóság?
Éppen a minap olvasgattam Szepes Mária utolsó könyvét, a "Fény evangéliumát", és elgondolkodtatott, hogy mindenkinek más az illúzió, más a valóság. Pl. itt van a "Küszöb Őrzője című fejezet. Idéznék belőle „néhány” gondolatot. Ti hogyan látjátok?

Uszodában indítottam a napot. Szaunázni mentem -nem vagyok jó úszó-, hogy tisztulás közben helyretegyem a bennem ragadt dolgokat, de egy "önkéntes szórakoztató" (egója) műsort tartott: egy perc nyugalom nem volt. Hát kimentem úszni. Hallottam, hogy van egy rész, ahol egy vízi folyosón ki lehet úszni a kinti medencébe. Mentem az "orrom":) után, megtaláltam.

Ahogy haladtam kifelé, egyes részeken fedett ez a különleges út, és egyre tágul. Tisztára mint az önismeret! :) ...meg a világ önismereti szemmel! :D

Képzeletbeli hirdetés lehetne ez a mondat az élet üzenőfalán: "Tanítókat keresek, hogy bölcsebbé válhassak."

Az életem során mindig tanultam.
Akkor is - főleg akkor! - amikor nem vettem azt észre. Akkor is, amikor a leckék/házifeladatok az iskolatáska aljára penészedtek, hogy később aztán kíméletlen dupla munkát okozva orrom alá dörgölődjenek.
Évek sőt évtizedek alatt megtanultam tehát , hogy nem érdemes eldugni magam elől a feladataimat, de ehhez közben fel kellett ismernem a "feladat" szó jelentését.
A feladat a problémából származik.