Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

Levelezek egy sráccal. Itt ismertem meg. :-) (Ezúton is köszönöm Őt Neked, Sanyi!!). Mélyen beengedtük a másikat egymás lelkébe. Fölösleges szégyenérzet nélkül. Biztos, hogy azért is, mert nem találkoztunk még soha.

Szombaton eljött a koncertre, ahol énekeltem. Megéreztem, hogy Ő az. Mégsem közeledtem hozzá, ő sem hozzám, így telt el az éj. Hazament, mielőtt vége lett volna a koncertnek. Felfedvén inkognitóját, rám mosolygott... Minden benne volt abban a mosolyban.

Persze szinte rögtön levél várt és ment...

Sziasztok Én egy Álomra volnék kiváncsi amit az anyósom álmodott de érintett vagyok benne.

A két éve meghalt Édesanyámmal álmodott és a beteg apukámmal ,akik náluk voltak vendégségbe
mosolygósan vidáman beszélgettek ,majd anyukám elővett egy nagy csomag gyümölcsöt melyben banán és narancs volt és odaadta az anyósomnak hogy mondja meg nekünk hogy ezt ő küldte adja oda a gyerekeknek de már nincs idő rá hogy hozzánk is eljöjjenek ,és üdvözöl minket .

Szeretném tudni mit jelent??

gyermek.jpg

Úgy tapasztalom, hogy valamennyiőnkben ott él - kortól függetlenül - belső gyermekünknek az az aspektusa, amelyik önérvényesítésre törekszik.
Akár tudatosítjuk, akár nem ott él bennünk, általunk és - a maga sokszínű és eltérő módján - érvényesülni igyekszik a világban.

Tavaly történt velem vidéken, a szüleimnél. Olyan szélvihar lett, amelyet nagyszüleim sem láttak még soha. A készülődő felhők színéből lehetett érezni, hogy ez most nagyon nagy vihar lesz, talán jégeső is. Próbáltunk a kertben mindent elpakolni, autót letakarni pléddel, mégse verje meg nagyon a jég. Eső, szél…a vihar megérkezett. Félelmetes volt. Bentről a házból néztük végig.

Tudom ma, hogy sok fajdalom forrasa a penzhiany.
95% aki pszihologushoz megy, vegulis penzhianyba szenved es ha penze volna, nem volna szuksege terapiara, gondoljunk csak a sok asszonyra, aki kulönköltözne bantalmazo ferjetol, ha penze volna, ehelyett sokszor hibasan közelitik meg a problemat a lelekbuvarok, hiszen többseguk maga is nyomorban vergodik.

Elvették a hangomat néhány napra. Ilyen még nem történt velem. Furcsamód jól esett, talán vágytam rá titokban. Állítólag február 13-án elkezdődött a vizsgaidőszak számomra és a hozzám hasonló Nyilas felszálló holdcsomóval rendelkező sorstársaim számára. Könnyen lehet, én mindenesetre komolyan vettem ezt a kis próbatételt.

EMBEREK ÉS PROGRAMOK

A leszületett lélek saját igényei szerint /program/ választ genetikai programot, tehát szülőket és saját igényei szerint alakítja az embrió fejlődését. Azzal hogy szülőket választ az adott társadalmat, környezetét de még neveltetési módját is megválassza.

Minden csak nézöpont kérdése.

Képesek vagyunk meglátni a dolgok jó oldalát?

A rosszban a jót?

A veszteségben a nyereséget?

http://www.youtube.com/watch?v=50Iv5_yanbA&NR=1

...esetében előfordul, hogy ha erős ellentét rajzolódik ki (egy képen, egy fotón, egy párbeszédben, egy kapcsolatban stb), akkor az egyszerűség kedvéért:
a fekete a fehérben lesz érdekes...
a fehér a feketében világlik...
miközben egyébként egyik sem veszít erejéből! Sőt!

Akkor hogy is van, hogy miközben erősen törekszünk (tisztelet a kivételnek!!!!) eltávolítani a másikat:
párbeszédben meggyőzni...
kapcsolatban megváltoztatni...
fotón árnyékolni...
képen felülfesteni/hangsúlyozni...
közlekedésben leszorítani... stb.

Évek óta témám a nő és a férfi megismerése, megélése. Saját magamban is, meg úgy általában is. De mostanság a környezetemben különösen sok szó esik arról, hogy milyen az igazi nő és az igazi férfi. (Még egy weboldal is szembejött velem ez ügyben, ahol elég jól rendszerbe vannak foglalva a saját megéléseim, nekem segített abban, hogy összeálljon jobban a kép. http://envagyok.info/)

ajay.JPG

Január 14-én a Nap egyik csillagjegyből a másikba megy (Sagittarius -> Capricorn), mi meg Grátzba, egy Babaji Ásramba! :) Ezt SanKranti-nak hívják, szent változásnak. Új energiaerővonalak érnek minket, amik másképp pörgetik szívünket, elménket. Gondolatainkat, érzéseinket. Meg persze atomjainkat. Sose feledd, hogy te egy kedves kis atomhalmaz vagy... :) Az Univerzumnak egy csöpp része, Te pedig Az! Mindkettö TE, és mind2 a-val kezdődik és z-re végződik! ;) Az egód vagy te, Te pedig IsTen vagy. Már megint elszálltam... :-) 

szív.jpg

Érzelmi zsarolás - anyagi függőség - lebegtetés...

Mindez apa-lánya között. Hosszú évek óta ez folyik, a helyzet egyre durvább.