Jól sejted, kedves Névtelenke!

Sziasztok!

Én szoktam leborulni és nagyon szeretem. Elmesélem nekem mit ad a  leborulás.

Én általában 1 kört szoktam csinálni, ami körülbelül 25 percet vesz igénybe. Igen, azt mondják, hogy az alázat gyakorlására és az ego leépítésére fantasztikus. Nekem ezekkel a területekkkel talán nincs problémám, mert nekem nem okoz gondot, akár a két kör leborulás sem. Talán az alázattal sincs nagy problémám. Nekem a  tisztulásban szokott segíteni. Én általában meditatív állapotban borulok le és csak figyelem mik jönnek fel a tudatomból. Nagyon izgalmas, meglepő dolgok szokták megmutatni magukat. Sokszor meglepődöm, hogy mily régi vagy "jelentéktelennek" minősített dolgok bukkannak fel bennem. Persze, azzal, hogy megmutatja magát, azt is jelzi, hogy igenis fontos a belső énemnek az a bizonyos esemény, történés, emlék, személy. Ilyenkor megfigyelem, hogy milyen érzések jelennek meg bennem és igyekszem minél jobban beengedni magamba, teljes lényemmel átélni! Van hogy végig bőgöm a leborulást, van, hogy megfájdul a fejem...

Amikor végeztem a leborulásokkal még néhány percet relaxálok és figyelek..., azt szoktam érezni, hogy főleg a tenyeremen és a talpamon áramlik ki a "szutyok", óriási áramlások, energia keringések vannak bennem ekkor.

Nem tudom, hogy a buddhisták mire gondolnak vagy mit tesznek leboruláskor, én ezt így szoktam! én mindig úgy élem meg, hogy tisztulást végez bennem a leborulás folyamata.

Mindenkinek szeretettel ajánlom!

Köszönöm. Most csak ennyit tudok mondani, de ezt mindenképp!

Sziasztok!

 Balage, sok mindenben egyetértek veled. Szinte mindenben!:-)

Én is egy ilyen megfelelős személy voltam, azt szerettem volna, ha mindenki szeret vagy legalábbis kedvel! Főiskolás éveim alatt nagy nevelőm volt a kollégium. 10 lánnyal laktam egy 3 szobás lakásban! Én a vidéki zárkózott kislány, mindenkinek meg akart felelni, konfliktusokat kerültem. Idővel kiderült, hogy ez a viselkedés nem igazán jön be a tarsaság nagy részének. Mindig féltem, hogy mit gondolnak, mondanak rólam és igyekeztem úgy viselkedni, hogy a félelmeim véletlenül se igazolódjanak be! Hát, ezzel a viselkedéssel elértem az elenkezőjét! A félelmeim megjelentek az életemben, testetöltöttek! A többiek, kinevettek, kigúnyoltak eleinte a hátam mögött, majd a jelenlétemben is. Nem aludtam napokon át a kollégiumban, mert még este sem tudtam lazítani! Egyszer csak kimondtam egy kérdésükra a NEM-et és csönd lett, ekkor figyeltek először rám! Ekkor jelentem meg számukra ÉN! Mikor fel mertem magam vállalni! Nem ment egyszerűen, lassan fokozatosan sikerült elhagynom a félelmeim, megfelelési kényszereimet! Akkor, a kicsiny tudatosságommal arra jöttem rá, hogy az önmagunk felvállalásával jobban megszerettettem magam, mint míg az ő elvárásaik szerint viselkedtem. Tehát, akkor még azért változtattam a viselkedésemen, mert még a szeretetükért küzdöttem, de elindultam és mertem változtatni!

Szerintem, te is merj változtatni! Meglátod, akkor megváltozik a környezeted reakciói is és persze, egyszercsak észreveszed, hogy már nem figyeled, hogy mások mit gondolnak rólad, mert tudod, hogy úgy élsz, ahogyan neked jó, ahogyan a belsőd diktálja! Annyira a helyeden leszel, hogy már a kutyát nem fogja érdekelni, hogy mások mit gondolnak!!!

Persze, ez az önismeret útja, ami nem mindig könnyű, de megéri! Sokkal szabadabban, félelmektől mentesen, tudsz majd élni, megnyílika  világ előtted és egyre többször éled meg a boldogság szédítő élményét!!!:-)

Szeretettel: Inyó