ezen most sírok egy jót... köszi:)

(a "más..."-on)

Én metált hallgatok :) sőt, táncolok, ugrálok, (ha úgy tetszik őrjöngök) is rá. Az hogy valakit hallgatok teli torokból üvölteni, hasonló rezgést eredményez a hangszálaimban, még ha nem is üvöltök, csak hallgatom (úgyhogy torokfájáskor nem ajánlott... :)). A táncot pedig egyaránt használom mindkét véglet fizikai szintű megéléséhez. Táncolok (ugrálok) örömömben is, meg a másik "kapuban" is. Nekem beválik. Mikor már jól leizzadtam, elmegyek tusolni, a vízzel lemosom a szennyet minden szinten, és kész :)

El kell jutni odáig, hogy az ember felismeri a gyávaságát, be meri vallani a félelmeit. Én mindig azt mondogattam hogy más is csinálja, tehát természetes, pedig aztán mennyire nem az! :D Akkora megkönnyebbülés volt, mikor bevallottam magamnak, és elfogadtam(!) a gyávaságomat! Sőt, pont ez lendített előre, hogy tenni kell ellene. Rengeteg lehetőséget nyújt az Élet -makacs emberek képében- hogy igenis kiálljak magamért, merjem érvényesíteni az akaratomat, elképzelésemet.
Szóval ahhoz hogy merjünk lépni, először "csak" tudni kell... szerintem így jönnek a lépcsőfokok. Ki gyorsabban járja őket, ki lassabban. Nekem hullámaim vannak, mint általában mindennel. Beindulok-belassulok.

Az én környezetemben is akadnak ilyen emberek, akik annyira tudják hogy kinek mit kell csinálni... (sőt, volt aki meg is mondta, hogy ő tudja, hogy ilyen, mégse tesz semmit ellene!) Az első reakcióm az elfordulás volt -ilyentől nem tudok tanulni- aztán elfogadtam őket, és mégse fordultam el. Szerintem szükségünk van ilyen tapasztalatokra is, ha más nem elrettentésképpen :) úgyhogy lehet tőlük is tanulni :)
"Nem lehet mindenki a barátod, de mindenki a tanítód." :) (arról nem is beszélve, hogy ami zavar az megvan bennünk is... úgyhogy pláne KELL tanulni belőle)

Nekem először ez a mese jutott eszembe a témáról. Aki nem látta: eszkimó testvérekről szól, akik a nagykorúság jeleként megkapják a varázslótól a totem-állatuk kis nyakba akasztható szobrát... Gyönyörű!

Volt hogy elgondolkoztam milyen állat lennék... aztán egy meditációban kaptam egy glóriás hattyút (érdekes hogy már vonzódtam hozzá mint szimbólumhoz, de mivel képzőművészettel foglalkozom, ott a hattyú egyenlő a giccsel, nem nagyon mélyedtem bele. Addig. Természetesen a szent hattyúmat ábrázoló képemet is jól legiccsezték a tanárok :)) Szóval én Őt úgy kaptam, itt van bennem... tudom mit jelent, Sanyi elmondta...:) és most olyan nekem, mint a Belső Bölcsesség megtestesítője, mint maga a Cél... már bennem van, csak le kell hántani a felesleget! (ahogy Michelangelo mondta volt:))