A harmóniára törekvés valahogy csak mostanában lett téma. 25-30 éve mindenki lelkesen építette a szocializmust, és eszébe se jutott senkinek önismeretet gyakorolni. Az ezotériáról babonás öregasszonyok és tenyérjósok képe ugrott be.
Amióta végre ismét szabadon lehet a vallást gyakorolni, kezdtek el foglalkozni a lelkükkel is az emberek.

Persze aki harmóniában élt magával, az régen is azt választotta foglalkozásként, amire hivatott volt, és a nyugalom szigete volt a társasága, az otthona.
Szerencsére ma már egyre fiatalabb korban lépnek az emberek az önmegvalósítás rögös útjára.
Vajon van-e ennek alsó korhatára, vagy természetes, ha egy gyerek már ilyesmivel is foglalkozik? Kell-e hozzá egyfajta élettapasztalat,érettség, világnézet?

Ti hogyan látjátok? Vajon érdemes lenne-e népszerűsíteni, vagy netán bevenni a tantervbe?

Milyen igaz, hogy nem mindegy, min van a hangsúly. Elmerengtem, valahogy sokkal-sokkal hatékonyabban működött a dolog nálam húsz éve. Igaz, ez életkori sajátosság is, de akkor ez volt a sorrend: meglátni, megszeretni, megszerezni, kész. Fel sem merült, hogy tán nem sikerülhet, legyen az kiszemelt új munkahely, pasi vagy bármi.
Volt stílusom, egyéniségem, vadságom, amit idővel feladtam, mindent a családért jelszóval.
Ezt a karakán hozzáállást szépen átformálták a kudarcok, már igazán kívánni sem merek, mert nem hiszek a lendületemben. Néha fellángolok, és olyankor rámtalálnak a szerencsés véletlenek.
Megette a fene, ha csak meditációkkal meg egyéb furfangokkal tudok előrébb jutni, nincs megnyílás.
Lassan feladom. Lehet, hogy akkor újra sikerül?

zsuzsa

Úgy tudom, hogy az aura-soma a színekkel gyógyít, és a lélekre is hat. Hogyan?
zsuzsa

Amióta behatóbban foglalkozom az önmegvalósítás kérdésével, azóta kezdtem el keresgélni a kapcsolatot a teremtővel. Bár nem vagyok keresztény, de hiszek egy magasabb hatalom létében. Olvastam a bibliai történeteket, megismertem a buddhizmus, iszlám, még a napistenhit tanait is, alapjaiban hasonló erkölcsi tanításokkal. Mivel nem nagyon szimpatikus egy fenn trónoló haragvó, nem megfelelő viselkedés esetén mindenféle büntetést kilátásba helyező Isten képe, nem is tudtam befogadni egyiket sem. Talán a taoizmus az, amivel legjobban megértem isten mibenlétét.
A lényeg, hogy a tanfolyamokon, melyeken eddig részt vettem, mindenhol Jézus segítségét kellett (volna) odaképzelnem, egy életcél meditációt pedig templomban. Mivel mereven elzárkóztam minden ilyen dologtól, mily meglepő, nem is sikerült soha kapcsolatba lépnem vele.
Mostanában már én is beszélek hozzá, elfogadtam az angyalokat is, bár kissé egyoldalú a "párbeszéd". Az is bezavart eddig, hogy egyesek szerint odafenn, mások szerint mi magunkban található Isten.
Ennek már nincs jelentősége. Számomra könnyebb, ha egyszerűen kihagyom a vallást az egészből.
Nyitott szívvel várom, hogy egyszer majd a választ én is meghallom.