A hozzászólásodból végül is nem derül ki, hogy miért oly nehéz indigónak lenni. Kifejtenéd?

Drága Gyémánt!

Én nem sok esélyt látok, hogy megoldd a problémádat és a többiekkel ellentétben, nem is csomagolom be a mondandómat, mert szerintem ez teljesen felesleges a Te esetedben.

A véleményem az, hogy totálisan téves a világnézeted, kusza a gondolkodásod, hamis az énképed és így ezekre alapozva csak téves, hibás következtetéseket és terveket tudsz kitalálni! Akkora kuszaság és butaság van benned, hogy ha ebből kikavarodsz valahova, akkor az vagy csoda, vagy az Univerzum erejével vetekedő változni akarásod eredménye lesz, amire én szemernyi esélyt sem látok.

Ráadásul, azt a rengeteg butaságot, amit magadban gondolsz, még makacssággal és kitartással is párosítod, hiszel benne, ragaszkodsz hozzá, így cseppnyi esélyt sem adsz arra, hogy valami változás felé elindulj.

Talán bántónak tűnhetnek a soraim, de a lelkiismeretem a tanú rá, hogy nem ez a szándékom! Semmi rosszindulat, harag, bántó szándék nincs bennem feléd, csupán az őszinte véleményemet írom le. Ki akarom mondani az igazságot, ami ha egy kőbunkó erejével csap képen, akkor talán észreveszed, hogy mennyire el vagy tévedve és akkor talán elindulsz egy másik irányba. - bár, az igazat megvallva ebben sem hiszek.

Miért írok akkor mégis Neked, ha nem hiszek benne, hogy képes lennél változni? Igazából nem is Neked írok, hanem a többieknek, akik még olvassák ezt a blogot. Nekik üzenem, hogy vegyétek már észre, van olyan veder, amelyikbe kár is egy cseppnyi vizet beleönteni, annyira lyukas, hogy semmit sem lesz képes megtartani belőle!

Vannak olyan életek, amikor annyira zsákutcába vezeti magát a személyiség, hogy onnan már csak egy újjászületés adhat a léleknek lehetőséget a tudatosodásra. Bármennyire is hisztek, reménykedtek benne, hogy minden ember képes a fejlődésre, ez nem igaz!
Ha az ego ennyi buta gondolatból épít magának világképet és ennyire elbástyázza magát a kívülről jövő más információtól, akkor ez annyira esélytelenné teszi a változásra, hogy azon már csak egy RESET segíthet.

Sajnos ez van. A falra hányt borsó esete.
A tanítás ebből az, hogy el kell fogadjuk, a képtelenséget, a lehetetlenséget és a tehetetlenséget is. Mindenkinek azt, amit kivált belőle.

Ha megpróbálsz segíteni rajta, ha szánalmat érzel vagy bosszúságot felé, akkor az azt jelenti, hogy még nem érted vagy nem fogadtad el ezt a helyzetet. Pedig ez is benne van az Univerzumban, a teljességben, és ezt is el kell fogadnod! Ha létezik megoldás és változás, akkor létezik ezek ellenpólusa, a kudarc és az elakadás is. Nem csak részterületeken, hanem egy egész életre, fejlődésre vonatkozóan is!

Esély:
Ha esetleg tévednék gyémánttal kapcsolatban és mégsem olyan makacs, mint ahogyan érzem, akkor azzal segíthetne magán (már ha belátja a tévedését és ez motiválja a gyakorlásra), hogy először is gondolat nagytakarítást végez! Sőt nem is nagytakarítást, hanem gondolat és világkép megsemmisítést!
Ez azt jelenti, hogy pár hónapig a létező összes gondolatát kétségbe vonja, elégeti, végleg eldobja magától.
Talán ezzel a gyakorlattal sikerülne annyira megtisztítania az elméjét a buta, téves gondolatoktól, nézetektől, hogy aztán azok helyére a világ és Önmaga megfigyelésén keresztül egy igazabb, a valóságot jobban tükröző világképet építhetne.

De ennek mennyi esélye van szerintetek? Hogy Ő belássa eme gyakorlat fontosságát és esetleg valaki mellé szegődjön és segítse, levezényelje ezt a lecsupaszító folyamatot?
Lényegében semmi.
Ez van.

Jujj! Én azért nem ajánlanám, hogy ilyen tudást adjon tovább a gyermekének!

Értem én, hogy kedves akartál hozzá lenni, de olyannyira becsomagoltad a mondandódat, hogy még komolyan veszi és elkezdi ezekkel a butaságokkal tömni a gyerek fejét.
Amit itt diamanttól olvastam, az egy rémálom! A materialista butaságot, ötvözte az ezoterikus téveszmékkel és kialakított mindebből egy borzasztó világnézetet. Ugye nem akarunk rosszat annak a gyereknek?!

Persze ha átadja a gyereknek és arra hat is, akkor nyilván a gyerek lelke is hasonló tudatlansági szinten lehet, azért született ilyen anyához! Hát, nem lesz könnyű kikeverednie ebből! : ((

Köszönöm Kati a válaszodat, így már értem-sejtem a Katie módszerét és egyetértek a hozzáfűzöttekkel.

"Amikor a lélek megtervezi az útját több leszületésre, tudatosan kerül bele a szélsőséges állapotok megtapasztalása, mint a depresszió például."
Na pont ezt próbáltam fentebb valahol elmondani, hogy ugyan lehet ez az egyik ok, de tapasztalatom szerint ez a ritkábbik eset és sokkal gyakoribb, hogy más elakadásai következményeként kerül valaki depresszióba!
Azért nagyon fontos különválasztani a két lehetséges okot, mert ha csak az általad megnevezett okra gondol az ember, akkor hajlamos úgy tekinteni a depresszióra, mint élete természetes folyamatára és "kezelésként" elkezdi elfogadni azt. Viszont ha elfogadja, akkor sohasem fog meggyógyulni, mert az elfogadással a maradék motivációját is elveszíti, ami még küzdésre, keresésre ösztönözné.

Amikor a depresszió más problémák megoldatlanságának következménye, akkor a kiváltó problémákat kell megoldani és a betegség elfogadása ott inkább csak félrevezeti az embert, vagy semmit se használ! - szerintem. 

"... a terapeuta mindenképpen rögzítse a másik, sőt harmadik lehetséges lelki problémát. Így nincs az a veszély, hogy az adott pszichiáter vagy pszichológus egóból nem képes átértékelni az első diagnózist."
Ezt nem értem. Kifejtenéd részletesebben?! Köszi!