Huszti Sándor - Önismereti tanító teljes hozzászólásai | Önmegvalósítás.hu

Huszti Sándor - Önismereti tanító teljes hozzászólásai

Hozzászólás Edit link Comment Widget
Egy erős kötődés elengedésénél nem baj ha hónapok alatt megy
2008. okt. 21. kedd 00:38
/Barátság?!/

Egy erős kötődés elengedésénél nem baj ha hónapok alatt megy csak végbe, legalább sikerül! Sokan évekig vagy egész életükben szenvedik az elengedhetetlennek hitt kapcsolataikat, fájdalmaikat.

A Gyógyító szimbólumok kártyából még lesz pár darab, mert
2008. okt. 21. kedd 00:35
/A bevonzás gyakorlata élőben/

A Gyógyító szimbólumok kártyából még lesz pár darab, mert visszakértem a könyvesboltoktól amit nem adtak el. Pár hét múlva megküldik és akkor elküldjük az elmaradásunkat.

Ehhez hasonló bevonzást spontán szokott az ember leggyakrabban elérni, amikor vágyik valamire, de a vágya nem olyan erős, hogy megjelenhessen mellette a kételkedése és félelme. Ez rendszerint kisebb vágyaknál van meg, amikor felmerül a vágy, hamar el is felejtjük, aztán csak arra eszmélünk, hogy bekövetkezett!

"Sajnos" ezt a felejtés előidézni sohasem tudtam, ezért inkább megtanultam a bevonzást. Sokat kísérleteztem vele, a lényege az, hogy az lehet a Tiéd, ami Te vagy, amivel egy vagy.
Vagyis eggyé kell válni vele, meg közben a félelmeket is fel kell oldani és akkor a külső világban is megérdemled, hogy a Tiéd lehessen! 

Ehhez tudatos elfogadást, félelem feloldást és az eggyéválás gyakorlatát kell alkalmazni. Ha érdekel, akkor megnézem, hogy melyik Sirály csomagban van szó erről, mert erre már én sem emlékszem.

Mivel a jelenlegi barátod nem érkezett meg időben az esküvőre,
2008. okt. 21. kedd 00:25
/Álomfejtés/

Mivel a jelenlegi barátod nem érkezett meg időben az esküvőre, ezért arra gondolok, hogy nem vagy abban biztos, hogy Ő szeret-e Téged teljes odaadással.

A nővéredről pedig azt feltételezném, hogy Ő volt mindig az erősebb, talpraesettebb a családban, a család szemében, míg Te a szerencsétlen, pátyolgatásra szoruló.

Megfejtés a szimbólum játékban: kagyló
2008. okt. 20. hétfő 22:16
/Találd ki milyen szimbólumot rajzoltam!/

Úgy látom senki nem találta el a szimbólumot, pedig sokan próbálkoztatok vele. Sajnálom!

Nem is könnyű kitalálni így távolból, bár a profi látók azt mondják, hogy a távolságnak nincs jelentősége egy ilyen gyakorlatnál.
Talán a következő játékban nagyobb sikeretek lesz, ezért ne adjátok fel!

Arra gondoltam, hogy kiválasztok a beküldők közül valakit, és Ő fogja rajzolni a következő szimbólumot. Ha kiválasztotta, akkor nyit egy fórumot, ahova megírja, hogy indulhat a játék! Viszont most nem húzzuk ilyen sokáig a játékot, csak egy hét lesz az indulástól a felfedésig.

Rajta hát!

Szervusz Béla apu!
2008. okt. 17. péntek 21:17
/Vendégkönyv/

Szervusz Béla apu!  : )

Itt lesz a hiányzó rész:  Önismereti imaginációs gyakorlatok

Kitöröltem a bjegyzésedből az emailcímedet, mert ha így megadod fórumokban, akkor a spamerek megtalálják és kapsz egy csomó szemetet a leveleződbe. Jobban vigyázz rá!

Ha nagyon meg kell adnod valahol, akkor inkább így:    belaapu[kukac]freemail.hu
Bár lehet, hogy ezt is felismerik.  : (

Ön miért ilyen partnert választott?
2008. okt. 17. péntek 15:15
/Felkavaró álom/

Kedves Csilla!
Egy ilyen háttérbe szorított szerep nehézségét nem elsősorban az elválással lehet megoldani, - kivéve ha más már nem segít!

Először érdemes lenne úgy megközelíteni a kérdést, hogy Ön miért ilyen partnert választott, és hogyan hagyhatta, hogy ebbe a helyzetbe kerüljön?!
Sok évnyi tapasztalatom alapján szinte biztos vagyok benne, hogy valamilyen belső ok miatt igazából Ön kereste ezt a típusú kapcsolatot, és bár mostanra mindez kényelmetlenné vált, kezdetben valószínűleg előnyökkel is járt!

Talán érte Önt olyan kudarc, ami után jól esett megnyugodni, biztonságot keresni, meghúzódni valaki árnyékában, aki mintegy védelmező védte Önt. Aztán ebből a védett helyzetből fokozatosan elnyomottság lett, de azt gondolom ezért Ön is legalább annyira felelős!

Okfejtésemmel nem az a célom, hogy megtaláljam a hibást, hanem ha felismeri a saját szerepét a kialakult helyzet létrejöttében, akkor ott lesz a kulcsa annak, hogyan lehetne visszafordítani ezt a folyamatot!
Nem elmenekülni kell ebből az állapotból, hanem megérteni, hogy mi hiányzott és esetleg most is hiányzik az Ön életéből, a belső élményeiből? Mi hiányzik a lelki békéhez és a harmóniához?

Ha ezekre a kérdésekre meg van a témát illető válasz, akkor már csak azt a dolgot kell megszereznie és akkor nem lesz kiszolgáltatva sem a férjének, sem másoknak!
Ezt a dolgot megadva Önmagának, felemelkedhet az adott problémán és ettől fog szertefoszlani a mostani rabságának illúziója.

Életút, életfeladat, életcélok
2008. okt. 16. csütörtök 23:21
/Sors, életút, karma és szabad akarat/

Először is köszönöm a dicséreteket!

Az életfeladat szerintem ugyanaz, mint az életút, olyan megvalósítandó célok összessége, amelyeket a lelkünk tűzött ki, még a leszületése előtt, erre az életünkre.

Ezen a célok között vannak külső, fizikai szinten elérhető célok és belső lelki célok is, de szerintem a belső célok jóval gyakoribbak, mert fontosabbak is!

Például egy lélek nem sokat profitálna abból, ha azt tűzné ki és valósítaná meg egy életben, hogy megházasodik, házat épít és gyereket vállal, hiszen ezek mind semmivé válnak idővel. Viszont ha arra figyel, hogy megtanulja a házépítést, otthon teremtést, a párválasztást és a gyereknevelést, akkor ezt a tudását tovább tudja vinni a következő életére is és így egyre tudatosabbá, egyre teljesebbé válhat!

Tehát amikor a saját életcélodra és feladataidra gondolsz, akkor inkább azt kérdezd magadtól: Mit kell elsajátítanom, felvállalnom és elfogadnom ebben az életemben?
Ha figyeltél, akkor felismerted, hogy ez a három tevékenység pont a tudatosítás alapjait adja: megismerés, őszinteség, elfogadás.

Van egy technika, amellyel akár a saját sorsunkba és életutunkba is bele tudnánk szólni, gyökeresen megváltoztatva minden jövőbeli eseményt, élethelyzetet. Ez lehetne az emberek szenvedésének a megváltója, hiszen mindent át lehetne írni tökéletesre, boldogra és sikeresre!

Én mégsem tanítom ezt a gyakorlatot, illetve korábban is jól megválasztottam, hogy kinek mondom el a módszert. Két okból:

  1.  Ha használnánk, akkor pont azokat a kihívásokat és nehézségeket kerülnénk el, amelyek által tanulhatnánk, fejlődhetnénk! Ez olyan lenne, mintha az alsósoknak megengednénk, hogy Ők döntsenek, mivel töltsék idejüket az iskolában. Valószínűleg csak a legtudatosabbak választanák a tanulást!
    Tehát amíg egy erre érett szintet el nem ér a személyiség, addig a lélek az életfeladatokon keresztül kényszeríti rá a tanulásra.
  2. Aki megpróbálta alkalmazni ezt a technikát, az bár eljutott abba a "térbe", ahol átírhatna mindent Önmaga és mások sorsáról, feladatáról, jövőjéről, de akár még a múltjáról is, viszont ekkorra annyira közel került a lelkéhez, hogy átjárta annak bölcsessége és megérti, hogy minden úgy van jól, ahogy van!

Ha átlátnánk a lelkünk hosszútávú terveit, akkor megértenénk a pillanatnyi szenvedésünk célját, és menekülés helyett tanulással, elfogadással vagy elengedéssel kezelnénk a helyzetet.
Persze ehhez belső látásra, és a fentebbi képességek tudatos irányítására van szükség!

Aki meghallgatta már a Sirály önismereti csomagok első 6 részét és az Életvezetés I. csomagot, az megérti az élete ezen rendszerét, ki tudja fejleszteni a szükséges képességeket és szenvedő alanyból, tudatos önmegvalósítóvá lép elő.
Aki nem hallgatta meg és nem érti, az csak szenved tovább évtizedeket és sosem veszi észre, hogy lehetne másképp is!

Eredmények két hét után
2008. okt. 16. csütörtök 16:15
/Az igazság kérdései 2. rész/
igen nem
Szeretné, ha valaki megszelídítené? 26 21
Meg tudna bocsájtani az Édesanyjának? 44 4
Ön szerint van valamilyen küldetése a magyaroknak? 31 15
Fizetett már Ön szexuális szolgáltatásért? 1 47
Tartozik valakinek hálával? 46 2
Szokott templomba járni? 15 32
Könnyű az Édesanyjával együtt élni? 10 33
Biszexuálisnak tartja magát? 7 40
Szeretett volna űrhajós lenni? 12 36
Ha tehetné, lecserélné a családját? 9 38
Minden ismerősével nyersen őszinte? 13 35
Hibáztatja a partnerét azért, hogy kevés barátja van? 12 33
Ha tehetné, szabna ki valakire halálbüntetést? 22 25
Elhiszi hogy élnek köztünk halhatatlanok? 24 23
Jobban szereti ha az eszét dicsérik, mint ha a testét? 32 15
Kötözték már ki szex közben? 5 42
Egyformán szereti mind a két gyermekét? 24 11
Szeret vásárolni? 40 8
Megfogja puszta kézzel a kukacot? 31 16
Kért már valaha autógrammot a testére? 2 46
Gyakran előfordul, hogy a partnere nem jutatja el az orgazmusig? 19 27
Felraktam a következő kérdéssort az igazságért
2008. okt. 16. csütörtök 16:10
/Az igazság kérdései 3. rész/

Örülök, hogy a kérdések elérték a kívánt hatást benned, az önvizsgálatot!

Valóban így a legeredményesebb, ha figyeljük a kérdés olvasásakor és a válasz megfogalmazásakor, hogy pontosan mi is játszódik le bennünk, mit próbálunk elkerülni, vagy letagadni.

Felraktam a következő kérdéssort:
Az igazság kérdései 4. rész

Szerintem a férjed nélküli létre, az önállóságod
2008. okt. 16. csütörtök 15:44
/Felkavaró álom/

Szerintem a férjed nélküli létre, az önállóságod felfedezésére invitált ez az üzenet. Talán nagyon is rá vagy utalva a férjedre és attól tartasz, hogy ha Ő nem lenne fizikailag melletted, akkor elvesznél a világban és az félelmetes lenne!

Először azt hittem, hogy rosszul olvasom, de ugye a férjedet hívtad apának?!
Ha igen, akkor ez azt jelentheti, hogy Ő számodra nem kifejezetten a férfi minőség megtestesítője, hanem sokkal inkább a hiányzó apád helyettesítője, aki egyben a biztonság érzetét is adja Neked.

Sokan választanak maguknak úgy partnert (öntudatlanul), hogy az a hiányzó szülőjüket pótolja, vagy legalábbis benne keresik a szülőtől várt biztonságot, szeretetet, odafigyelést. Ez nem probléma, ha senkit sem zavar, ha senkinek nem hiányzik a kapcsolatból a férfi vagy a női minőség.

Viszont ha ezek mégis hiányoznak, akkor érdemes ezzel tudatosan foglalkozni, megkeresni a nemi szerepek helyét és megadni magatoknak a szeretetet, biztonságot és minden mást is, amit a szülőktől nem kaptatok meg!