Engem a határaim megvédésére, de ugyanakkor az új elfogadására is. És ezzel a rugalmasságra. Úgy gondolom, hogy a két út, amiről írtál valójában egy: és ez a rugalmasság. Az, hogy valójában nem a között kell választani, hogy elfogadjunk, vagy ellenálljunk! Ez megtévesztő és megtéveszti az elmét, aki poláris. Rögtön azt hiszi, ilyen egyszerű, és ezt kell csak eldönteni. pedig nem.

Mindig a belső tartalom a lényeg, amivel ezt tesszük. Ha azt gondoljuk valamit el kell fogadnunk, de belül ellenállás van bennünk, akkor kényszernek fogja megélni az elme és utálkozni fog. Ha azt mondjuk itt nemet kell mondanunk, de ezt ellenállással tesszük, mert "meg vagyunk győződve", akkor emgintcsak érzékelni fogja ezt a világ, és reagálni fog: és nem értjük, vajon hogy hogy nem akadt le ez a dolog vagy ember rólam még mindig, amikor én nemet mondtam? Miért üti fel a fejét újra és újra.

Azt gondolom, az átélés a kulcs. Az élet rugalmas. olyan, mint egy növény. Az sem dönti el, merrefelé nő. csak nő. és ahol akadály van, nem mond nemet. (Ez az irányváltás elfogadása). csak irányt vált. És nő tovább. Ahol nőhet, ott viszont nem áll ellen. :) :) Ez pedig a dolgaim tevésének az elfogadása.

Igaznak érzem, amit írsz, ha így él ez ember újra és újra új helyzetekben találja magát, és ettől az az érzése, hogy pont azt kell csinálnia, amit nem akar annyira, és amire vágyna (mert már jól megy, vagy ás képzelgései vannak a dologról) azt meg nem.

de ez szerintem alapvetően ezért van, mert ilyen az élet természete, hogy a folytonos elfogadásban irányít, és nem arra, amerre menni akarunk, amit látunk, hanem a sötét erdődre. :) És valószínűleg azért ez az ego élménye, mert ahol megvilágosodott, oda nem megyünk többet. :) legalábbis fizikailag.

A kulcs az, hogy csak átélve és megélve lehet hozni belülről döntést, ami tiszta minden tudatalatti befolyástól, minden egós gondolattól és érzelemtől, egy belátás, de nem agyból, hanem szívből és agyból is. és annak ereje van. Az a dolog soha többet nem fog zavarni, amire így mondunk nemet, mert ha belegondolunk, nem is mondunk rá nemet, csak tudomásul vesszük a milyenségét. És engedjük, hogy kikerüljön az életünkből. És tapasztaltam, hogy ki is kerül. Míg azok a dolgok, amire folyamatosan nemet mondtam, a következő munkahelyen, a következő kapcsolatban megtaláltak. Amit megtanultam szeretve elfogadni, azok többé nem, és maguktól kiválogatta az élet.

Szerintem a jó hozzáállás az, hogy nem kell félni, mert valójában nem a dolgokra mondunk nemet, csak azokra a reakciókra, amiket kelt bennünk. És belemenni így a "nehéz" helyzetekbe (most ezt gyakorlom, amióta elköltöztem.... :) ), és megfigyelni, mi az, valójában,a mit dühöt, haragot, kényszerítőzést vált ki bennünk (a düh az én pályám! :) ), és csak ARRA mondani nemet. Nem az emberre ( a főnökre), vagy a dologra, amiben megéljük. és így, csak azt viszi el az élet, ami tényleg nem oda való. ha elveszítjük a munkahelyet, akkor találunk jobbat. de már nem fogunk ugyanabba a helyzetben kerülni. mert arra nemet mondtunk. és nem kell ismételnünk. és így menekülnünk sem. :)

és agyalni sem azon, h elfogadjunk e valamit vagy valakit vagy nem. A puding próbája az evés. :)

ha meg belehalunk úgy kellett!! :) Jön az ismétlés :)

Namaszte

Csak azt lehet használni, aki még arra termett, vagyis nem tudatos. ha ez az információ fontos, és találkozni akarsz vele, tudatosodni rá, akkor fogsz. Lehet, hogy így van, én még nem foglalkozom vele. Azt vallom, azzal foglalkozom, ami előttem van, ami érint. Mást, hatékonyan úgysem tehetek.

Szerintem is a rossz is értünk van, és ha annyira tudatlanok vagyunk, hogy más negatív élők használnak, akkor majd egyszer eljutunk a határainkig és megelégeljük, vagy közben folyamatosan jóra (tanulásra) fordítjuk, küzdünk vele, még ha nem is tudatosan. A szív megnyitása biztos segít, abban ugyanis egyesül a jó és a rossz.

Nem félek a rossztól, a negatív szellemtől, mert úgyis tudom, hogy nem azt akarom. Minden eszközömmel úgyis azon vagyok, hogy semlegesítsem, vagyis a harmónia felé toljam önmagam. nem is feltétlenül a pozitívba, mert az is csak egy illúzió. Az elfogadásba inkább.

Az elfogadás kihúzza a rossz méregfogát. Már nem tud tovább hatni, működni, elakad, mert a szeretetben feloldódik mindkét pólus.

Szerintem a dolgok alapvetően egyszerűek csak kíváncsiak vagyunk és szeretjük megmitologizálni.

Szerintem bármilyen hatalmas lény ereje semmivé lesz a szeretetben, az elfogadásban, a türelemben, az alázatban.

és ha nem sikerül, és elpusztít, mert még nem tudom annyira kezelni a testem és szétrobbant az ereje: úgy kell neki.

Én megtettem, amit tudtam.

Egyébként szerintem is valószínű amit mondasz. Valószínűleg sokan használják az emberiséget. De nekik is csak egy dolgot kell megtanulniuk, bármilyen hatalmas lények: a szeretetet mindenható hatalmát. Ők is visszakapják, amit adnak, az ellen meg ami ellen nem tehetünk, úgysem tehetünk.

tehát: tanítsuk őket azzal, hogy mi, alantas kis sárból gyúrt lények pedig hajlandóak vagyunk tanulni a szeretetet. Mindenáron. talán segít észhez térniük (már ha van ilyen nekik), ha meg nem, akkor sem tehetünk úgysem többet. A hatalom nem megoldás. Ezt legalább megmutathatjuk nekik. :)

Namaszte

Hogy régebben szerettem döglött lovakat lovagolni, és nem értettem, miért érzem rosszul magam. :)

Namaszte

Pffff. Na, ezt is csak kidobni kellett.. Mindegy. Ez már csak pár nap volt. A legutóbbi hasonló kaliberű 5 év. :) Vállveregetés. Megyünk tovább. Nem elég jó. Hálás vagyok, hogy már felismerhetem.

Namaszte