Kedves Csízike!

Te olyan aranyos vagy! Bírom ahogy a szíveddel keresgéled a "jó" választ. Azt, ami harmonikus.

Előre bocsátom, jó válaszok nincsenek. csak válaszok vannak.

Nekem van egy válaszom . A saját bőrömön tapasztaltam meg. (Leírtam egy részét a "Szerelem, mint beavatás" c. írásomban). Ez a válasz lehet hogy valakinek felhasználható, lehet hogy szintén válasz, lehet hogy nem. Nekem az. Mert működik. (és nem csak elmélet...)

A válasz a következő:

A harmóniát nem a kapcsolatban kell keresni. Amíg a kapcsolatban akarsz harmóniát találni, addig csak energetikai szinten folynak az adok-elveszek, és cserébe vissza adok valamit játszmák. Ezt lehet csúnya érzelmekkel, és intelligensen, visszafogottan csinálni.

Az eredmény ugyanúgy nem a harmónia.
Mert senki által nem pótolható a te hiányod. És a másiké sem.

T
Tehát:

Szerintem az az ideális, ha találsz valaki olyat, aki elég sok mindenben passzol hozzád. Ő is szereti a mozifilmeket...stb. lelki és szellemi síkon is. Az ilyen emberek (mit tesz Isten) általában fizikai síkon is hasonlítanak...:) de ezt csak érdekességképpen teszem hozzá, nem ez a lényeg.

Ha ilyen párod van, akkor az áll fenn, amiről beszéltünk, hogy ösztönösen azt adod, ami a másiknak jólesik. Könnyen tudjátok szeretni egymást.

A feladat most jön:

Mivel senki sem pótolja a boldogságunkat, ezért adódnak területek, ahol mégsem passzol a dolog. Ilyenkor meglátásom szerint nem a kompromisszum a megoldás. Éppen azért nem, mert akkor elveszel magadból valami olyasmit, ami nem rólad szól, amit a másik úgysem tud hálával fogadni, legfeljebb kedves és nem visszautasító jómodorából adódólag. Hiszen az ő hiánya, csak ő tudja kibogozni, miért van. Ilyenkor olyasmibe fektetsz energiát, ami nem a te dolgod.

A másik adott esetben még nem is tudja (nem tudatosult benne) mi a baja, te meg megtömöd süteménnyel. Jóllakik, elvész az ébersége, aztán minden marad a régiben. Ebből van aztán később a bomba. Mert a szellem a késztetéseit, a hiányérzetet azért küldi, hogy tudatosítsd a hiányod okát, tegyél magadért. Ezt a hiányérzetet pótolják az emberek milliárdjai fizikai pótszerekkel, és hitetik el magukkal, hogy van mit enni, van kivel élni, akkor most minek panaszkodom, túlképp minden oké. Aztán évek múltán nem értik miért omlott fejükre a ház.

A párkapcsolat a legveszélyesebb "pótszer". Totál el tudja altatni az éberséget. De csak ha nem vagyunk tudatosak. Ha nem figyelünk a magunk jelzéseire.

Íme a "bevált" recept:

Ha valami hiány lép fel, dolgozz magadon. Pontosan úgy, mint mikor egyedül vagy, és nem mással élsz. Amikor a másik ugyanígy hiányérzettel küszködik, és ezt rád akarja testálni "édesem, vasald ki az ingem mert olyan ideges vagyok, hogy elkések, nem olyan fontos most az a dolog, amit csinálsz...", ne engedd hogy rád testálja. Az hogy ideges, az ő baja. Az hogy a három gyereketeket indítod az iskolába meg nem fogja senki megcsinálni helyetted. A fejedre zúdul az energiahiány az idő, késés, vagy bármi formájában akkor, ha a másik energiáját pótolni kezded a magadéból.

Ez az energetikai szintű elengedés.

Ha mindkét fél teszi a dolgát, és ha valami nem stimmel, először magában keresi az okot, és figyel magára meg a másikra, és hajlandó tanulni, akkor viszonylagos harmóniában vannak önmagukkal, ezért képesek a kapcsolatot is harmóniába hozni.

Ennek ellenére ez az energetikai egyensúly könnyen felbomolhat. Mert ahogy tanulunk, változunk, nem egyforma módon és gyorsasággal zajlik. Lehet hogy az egyik rezgésszintje sokkal gyorsabban nő meg, mint a másiké, ha nem vállal el egy munkát egy másik városban, elfojtja a fejlődését, nem engedelmeskedik a szelleme parancsainak. Míg a másikat ott tartja vagy máshová vezérli a tanulása. Ebben az esetben el kell engedni egymást.

Az Univerzum útjai nem mindig láthatóak számunkra. Nekem így kellett elengednem a volt férjem. Azóta mindkettőnk számára világossá vált, hogy így kellett lennie.

Én majdnem meghaltam mellette, mert nem tanultam meg engedelmeskedni a szellemem hangjának. És ahelyett hogy a saját életem éltem volna, az övét éltem. Hogy megtartsam. Meg mert hittem a házasságban, meg az örökké együtt-ben. Meg mert van egy közös, csodálatos kisfiunk.

Őt is iszonyúan megviselte, mert ki akart tartani mellettem, holott nem tudott segíteni, csakúgy, mint az orvosok se, a szüleim sem,...senki. Csak én tudtam segíteni magamon. De ehhez meg kellett tanulnom tudatossá válni. Első lépésben el kellett fogadnom, hogy fontosabb a gyógyulásom, az életben maradásom, a saját életem feladatai, mint egy párkapcsolat, még ha házasság is.

Így ébresztett rá a sorsom, hogy ne éljem mások életét. És nem azért, mert buta, vagy önző voltam. Csak tudatlan. Nem tudatos. A tudatlanság idejét elnézik odafönn. Mert a sors-programod része, amit fiatalon játszol. Azért, hogy tudatossá válhass, és megválthasd a sorosodat.

El kellett fogadnom egy új szerelmet, ami mindent hozott utána, hogy képessé váljak magamra lelni, tudatossá válni. Elképesztő a fordulat. Mintha kicseréltek volna. És ne ítéljetek, volt hogy azt olvastam ezen az oldalon, hogy csak az kap nagy pofonokat, aki nem lát a kis jelekből. Ez csak akkor igaz, amikor már beavatott vagy, és tudod, minden érted van és rólad szól. Nekem esélyem sem volt, senki nem tanított az élet törvényire, és senki nem élt vagy próbált úgy élni körülöttem. És felnőtt koromig minden rendben is volt. Jó életem volt. Sőt: egészséges voltam!

Van hogy a sorsunk része a sorcsapás, mély álomból kell ébrednünk.

Ez volt az Univerzum szándéka velem. Tudtam én? Nem, dehogy. És tudta a volt férjem,, ? Ő sem.

De éreztük. Egyetlen rossz szó nélkül váltunk el. Sohasem veszekedtünk előtte sem. Azóta is egymást segítjük, amiben tudjuk, és vigyázunk a kisfiunkra. Nincsenek láthatási szabályok, meg ilyenek köztünk. Ő az apja. És most is az. Ez csak belső döntés és tudatosság kérdése. Mint minden más.

És azóta az új szerelmet is el kellett engednem. A fent említett írásomban benne van, hogyan. Ez már a tudatos elengedésről szólt. A szeretet megtapasztalásáról.

Tudom, hogy most is létezik az, akit éppen most könnyű szeretnem, és neki is engem. Mert éppen keresztezik az útjaink egymást, vagy éppenséggel egy darabig egymás mellett repülünk. És akitől ezért sokat tanulhatok. Hogy egyre jobban tudjak szeretni.

De már nem akarom megtartani. Csak hálás vagyok az örömökért, amit adhatok, és amit kapok.

Namaszte

Kedves fiúk!

Bocsássatok meg, ha az elején kissé kemény vagyok... Nem nektek szól. hanem, ahogy az az atya mondta a Legyetek jók, ha tudtok-ban, "az ördögnek"... :)

Igen, egy ideje figyelem, hogy bizonyos pasiknál ez a szellemi úton való járás mellékhatása. A szerelem "csak" kémia... és ennek legkülönbözőbb verziói . Biztos így is el lehet jutni a kegyelem teljességének érzetéhez.

Egyszer.

Mindenesetre azt is megfigyeltem, hogy az ilyen férfiak általában összetévesztik a menekülésüket a szerelem elengedésével. Mert sokat csalódtak. És félreteszik a dolgot azzal, hogy "nem itt van a megváltás..."

Csakhogy ez a viszonyulás nem szeretet. Ez pusztán érzelem-mentesség. Az, ahogy írsz róla, szintén ezt húzza alá.

A megvilágosodottak számára MINDEN SZENT. És ha valaha találkozol ilyennel, látni fogod, hogy milyen hatalmas odaadással van egyetlen pillangó reptének átélésében. Éppen a szerelmet nem élnék így át? Éppen annak nem adnák oda magukat? Éppen azt nem tisztelnék, meg a másik nemet?

A különbség a következő: tudatos hozzáállás. Önismeret. Uralom az érzékek felett. Ami nem azt jelenti, hogy hárítunk, kedves uraim. Éppen az ellenkezőjét.

Át merjük élni, a maga teljes tökéletességében. Belevetjük magunkat a legvadabb hullámok közé. Csak közben nem hagyjuk, hogy lehúzzon! Mert nem ragaszkodunk. Nem a másikhoz ( mer a csúnya csábításra termett boszorkányok, meg a szenvedély, meg a kígyó bácsi az almafánál... :). Kérem szépen A SAJÁT ÉRZELMEINKHEZ/ÁTÉLÉSÜNKHÖZ NEM RAGASZKODUNK! Ez persze a legnehezebb. Mert hiszen akkor át kell élni, meg még szeretni is kell azt a másikat. Odaadóan. Önzetlenül. Tiszta érzelmekkel (amelyek nem a magunk örömeit keresik, hanem éppen azzal teremnek, hogy adunk.... Mivelhogy ez a szeretet törvénye, ha emlékeim nem csalnak...)

Csakhogy ez egy magas szintű beavatás.

Aki tudatos, és képes a szeretetre, az azt is jelenti, hogy semmi sem húzza le. Mert nincsenek rossz érzelmei. De nem azért mert nem engedi meg magának a gyönyört sem. Hanem mert el tudja választani a kettőt. SAJÁT MAGÁBAN. A TUDATOSSÁGA EREJÉVEL:

Osho: " A szerelem a megvilágosodás ÚTJA."

Hát én bejártam ezt az utat. Megkaptam a legtökéletesebb párt, ami csak létezett számomra a Galaxisban. Minden volt, amire vágytam. Rákosok hadait gyógyítja ki a kezével meg a tudatával, olyan tudatszintről született le. Nekem is megmentette az életem. A szőke (fekete) herceg, aki jön a lovon és... a királylány túléli azt, amiről az orvosok meg mindenki rég lemondott... Sárkány kinyírva. :) Egy csók, és Hófehérke jár... És ez így volt! Nagyon leegyszerűsítve... Aztán a teljes tudást, amit egész éltemben hiába kutattam, tálcán kínálta. Mindenre megtanított.

Mindent egyszerre gondoltunk és tettünk. Anyám helyett anyám volt és apám helyett apám a szeretetével. Olyan dolgokat csinált velem végig, amit kevesen vállalnak fel a párjukkal, bármekkora a szerelem. (A Májvárólista vizsgálatai még semmi)

Akkor szeretett belém, amikor a halál szélén voltam. Sárga voltam, aszott, sovány, halálosan kimerült, szellemileg, lelkileg testileg. De még csillogott bennem... nem tudom mi. Lehet hogy Isten csillaga, a remény. A reményen túli remény a halottak sivatagában. Amikor már hónapok óta szinte semmit nem tudtam megemészteni. Mindent kipróbáltunk már előtte. 14 évig. Éreztem, hogy vége. De nem vettem tudomásul.

Vártam a csodát.

És ő jött el. És én MINDENT ODAADTAM. Az egész életem. Abban a szent meggyőződésben, hogy ő a megváltó. (nem ő mondta vagy ilyesmi, csak úgy belül, ezt éreztem.) Otthagytam a múltam, és rábíztam magam.

Tökéletesen passzoltunk. Minden értelemben. csend lett a világban. Olyan volt, mintha megállt volna az idő. Higgyétek el, én elég érzékeny vagyok, és eszméletlen az érzelmi skálám. és voltam szerelmes, igazán szerelmes többször. De ez eget és földet rengető volt.

megváltoztatta a környezetünkben az embereket. Hirtelen a legellenségesebbek is elfogadóak és hálával teltek lettek. Olyan volt, mint egy varázslat. Kinyíltam, és mosolyogva sétáltam. Semmi sem volt baj. Az itt és most ban voltam folyton. és ő is.

Na nem folytatom. Úgysem lehet leírni.

Aztán el kellett mennie. nem részletezem. Ez is a dolgok törvényszerűségéhez tartozik. ha valakit érdekel, elmondom.

Összetörtem, és majdnem belepusztultam újra. De a szívem megmentett. És a tudatosság, amit tőle kaptam ajándékba segített kitisztítani a szívemet.

A múlhatatlan hála és szeretet minden rossz érzelmem eltörölte. Pedig rengeteg összegyűlt. Annyi, hogy csaknem legyűrte az életerőm. Amit kaptam tőle, energiát, mind el is veszett ebben a harcban. Erről a jelenségről írtál, hogy a szerelem a pokolba vet. De csak ha nem tudsz szeretni.

Ha tudsz szeretni, megbocsátasz. Ha tudsz szeretni gyakorlod a tudatosságod, amiről írtál, hogy a szerelem csak átmeneti megváltás. Ha tudsz szeretni a másik fontosabb, mint te. és még ha a kést is ereszti beléd, érzed iránta a tiszta szívű kegyelmet: mennyire fájhat neki ez.... mert nem tudja mit tesz veled és magával...

Én szenvedéseim végpontján úgy döntöttem alkalmazom a szellemi törvényeket, ha igazak, be kell hogy váljanak. És visszafordultam a hátra arcból, a csalódottságból, a bánatból, a keserűségből, a haragból, a gyűlöletből, a féltékenységből... nem bántottam én senkit, de bennem éltek, izzottak... elmondhatatlan milyen pokol volt. A Mennyország tökéletes ellentéte. És úgy döntöttem kitisztítom a szívem. Ha fáj, hát fájjon. De nem adom fel az iránta érzett szent érzésem: a hálám, és örök szerelem.

Nem értette, mi történik. Mitől változtam meg. Pedig ő tanította meg nekem. Csakhogy nem látta a fától az erdőt. Mert ő nem mert soha keresztül menni ezen a tüzes erdőn. Mert ő sem tudta értékelni a szerelem csodáját. Már nem haragszom rá. Féltem. Mert megértettem, miért történt mindez. Miért bántott. Megvan az oka rá. És nem irigylem a mélyen lerejtett fájdalmaiért. Rettegő kisgyerek... nem írom le, mert az ő élete. Tisztelem és szeretem őt. Teljes szívemből. Pedig a minden jótette után minden rosszat elkövetett ellenem, amit csak egy nem tudatos, tiszta szívű nő ellen lehet.

Mégis tudatosságom erejével azt tudtam mondani: Az élet kegyelméből vonzottam be. Tanulni. Szeretni tanulni. Tudatosítottam, és letettem a vád és az önvád fegyvereit. És minden fegyvert. És a szívem szeretet hangját hallottam. Hónapokig, egy évig sírtam az utcán, otthon, mindenhol. És minden sírás után könnyebb és tisztább lettem. És mindig ugyanoda értem: szeretem.

Valóban, a szerelem a tökéletes gyönyör illúziója. De csak aki meri átélni a poklot és kitisztítani magából, az engedte el a szerelmet. És az kapja vissza tisztán. Aki meri jobban szeretni a másikat, mint magát. És akkor is odaadni, amit tud, ha nem jár viszonzás érte. NEKI. csak azért mert szeret. Őszintén, tisztán és odaadóan, mint egy gyermek.

A többi csak menekülés vagy ragaszkodás. És egyre nagyobb szenvedés lesz minden szerelem. Csak azért, hogy megmutassa az önzésed nagyságát. Hogy mennyire félsz. Annyira, hogy elfásultál, és nem is mersz belenézni izzó szemébe. Nehogy fájjon....

Pedig csakis átéléseink tüzén keresztül tisztulunk...

A tudatosság nem érzelem-nélküliség. A tudatosság önmagunk "rossz" felének a tisztítása. Hatalom az érzelmeink felett. Ugyanakkor a szeretetre való szüntelen képességünk egysége. Tiszta, gyermeki, Jézusi megélése és átélése a világnak, amelynek a tisztasága a hatalom. A belső tisztaság.

Az Óegyiptomi beavatások sorában azt hiszem a harmadik beavatás a szellemi duáloddal való találkozás illúziója. Azzal, aki annyira tökéletes HOGY ÖSSZETÉVESZTED MAGAD VELE. Vagyis azt hiszed, ő a boldogság. Ő vagy te. Ő Isten. Ő a végállomás. És mindent odaadsz.

Aztán, ha már átélted, belenézel a szemébe, és azt mondod: "Te nem vagy én". "Nem határozom meg magam általad vagy az által amit adni tudsz nekem". "Szeretlek." "Szeretlek teljes szívemből." "Ha akarsz maradj" "Olyan jó veled, mint a Paradicsomban". "Ha dolgod van, menj. Isten vigyázzon Rád utadon." " Szeretetem végtelen ereje kísér." "Bármikor és bárhol, mindig ott van veled." "Bármire szükséged támad, amit adhatok, itt vagyok neked." "Teljesüljenek be az álmaid" "Légy boldog, szerelmem."

És élsz tovább. Legnagyobb szerelmed, Isten karjában.

Namaszte

Kedves Szürke!!

Hosszú levélére rövid válasz.. :)

Nem, baj, valóban én vétettem el. Tudod annyi minden kikívánkozik belőlem és remélem, mások hasznára is lehet, úgyhogy amolyan "ihletetten" írok, írok, írok... Lehet hogy mosolyogsz, de ez van. :)

Viszont igazad van, ha ez a pont, amit említettél, nem stimmel, sok minden ami erre épül nem válik világossá. Azért örülök, hogy volt, ami ennek ellenére hasznosnak bizonyult...

Az a tapasztalatom, hogy sokszor csak a szóhasználat az egy-egy iskola tanításaiban, ami különböző, a lényeg mindig ugyanaz. Ezért engedj meg még egy lendületet a részemről a témában...

Szeretném ha reagálnál rá, mert nekem is segít tisztázni fogalmakat, rendezni tudat-tartalmaimat...

A világunknak a Teremtő dimenziói (szellemi, isteni) végtelen, időtlen, határtalan, soha el nem múló dimenziók, melyek folyamatosan inkarnálódnak mindenféle teremtett dologgá a Létezésben. Testekké, csillagvárosokká. Gondolatok milliárdjaivá. Érzelmekké. Emberekké, angyalokká. A Képzelet, és a teremtés (Isten képzelete ) határtalan.

A Teremtett világban létező MINDEN jelenség véges. Minden, ami látható, vagy a láthatóból áll elő. A testünk, az agyunk, a kémiai folyamatokkal, az elménk, a gondolataink, az érzelmi töltéseink. Ezek az asztrális (teremtett, fizikai, lelki) tudatunk tartalmai..., amelyek új tartalmakat teremtenek. Mert a teremtés minden szinten folyamatosan zajlik...

Az Ego a teremtett tudatunk teremtése... valami, ami az adott, látható világ dolgaiból, a látható világ összefüggései alapján termett össz-kép önmagunbról. Ami azonban egy idő múlva éppen e mivoltából fakadóan korlátként működik. Amikor a nem-látható világ tudatszintjére kellene lépnünk... Önvalónkat hiába keressük a teremtett dolgokban. Önvalónk, halhatatlan szellemi Magunk nem a testünk. Nem a gondolataink, amit gondolunk magunkról vagy a világról. Még az érzelmeink sem. Éppen erre jövünk rá halálunk után. Hogy mekkorát tévedünk, amikor ezekben (ezek elemzésében, vizsgálatában) keressük a megoldást. És ezek által cselekszünk.

A teremtett tudatsíkok nem léteznek a halál után..... Éppen ezektől válunk szabaddá, és látjuk meg halálunk után, mi az amit elvétettünk. Mert vétségeink elkövetésében csak nem-látásunk (korlátaink) a bűnösek. Korlátokat pedig csak az ego gyárt.

Ez a legjobb az egészben. Hihetetlen, de sem az elménk, még a lelkünk sem gyárt semmiféle korlátot. (ha nem ő az úr, és csak teszi a dolgát.) Az elménk csak osztályoz és raktároz a lélekben. Emlékeket, érzelmeket, gondolatokat. A szellemünk már a végtelen dimenzióban tartozik.

A tudatminőségek (síkok, dimenziók) közül a fizikai és asztrális (gondolati, érzelmi) síkok a teremtett világhoz tartoznak. A szellemi tudatszint belekapcsolódik a végtelen dimenziójába. Ezért lehet hogy álmodsz valamiről, ami a világ másik felén MEG IS TÖRTÉNIK. Olyankor, alvás közben nem működik az analizáló elméd, amelyik folyton eldönti a dolgokról, hogy milyenek, kritizál, válogat, ami hasznos az anyagi világban, hogy ne tégy olyat, ami ártalmas a testednek. De az analizáló elme azt is eldönti, hogy egy dolog valós-e vagy nem az alapján a kép alapján, amit az egód (pillanatnyi Én-és világképed) tárol.

És azonnal szelektálja, amint nem egyezik az ottani tartalommal.

Ezt tetted te is az állításommal.

Mondok egy példát. Egy ember, aki mindig csak a fizikai létezés tudatszintjén élt, mert született, kulturális, vagy egyéb körülményei miatt elnyomták természetes kíváncsiságát, nem tudatosították benne még az érzelmi, gondolati világunk szintjét sem, vagy csak nagyon alulfejletten alakult ki nála az érzékelése, soha nem fog elmenni pszichológushoz, hogy ha van problémája, Számára ugyanis ilyen, hogy érzelem, nem is létezik! El sem tudja képzelni hogy a tudatának azon a szintjén is lehetnek blokkok, gabancok, ami miatt pl. beteg a teste... Ismerek ilyen embert nem egyet. Amikor említésre kerül bármi, ami a pszichével kapcsolatos, az elméje azonnal "kidobja" a kukába a lehetőségét is annak, hogy van realitása foglalkozni az érzelmi világunkkal. Mert az egojában, a világképében az az információ tárolódott el, hogy "test vagyok". Eszek, kakilok, gyereket nemzek, pénzt keresek. Pont. Számára ez a világ. Ez ő. Az énképe. Az egoja.

Attól persze még létezik az ÖSSZES tudatszint benne!!! Ez számomra a legcsodálatosabb dolog. Isten csodálatos teremtése által, bármelyikünk bármivé válhat, bármelyik tudatszintet tudatosíthatja. Erre azt mondják a tanítások, hogy " Mind Buddhák vagytok!" Szóval hiába van benne /bennünk az összes tudatszint, ha nem VÁLUNK RÁ TUDATOSSÁ.

AZ EMBER SZÁMÁRA ÖNMAGA AZ, AMIRE TUDATOSSÁ VÁLIK. Ez az emberi életút, tapasztalás miértje.

Ez azonban az eredeti, hamis (nem egész) önképünk fokozatos lebontásával jár. És azért küzdelmes, mert az énképet változtatni (sőt, folytonosan változtatni), és alkalmazkodni azokhoz a változásokhoz, amit a belső változás előidéz, nem könnyű. Megterheli az idegrendszert, a lelket felkorbácsolja.

De ha nem teszed, rákényszerít az élet. Mert a mindent önmagába foglaló változásban nem lehetsz változatlan.

Mondok egy példát. Pistike, kiszeret a barátnőjéből. Sőt, mi több, beleszetet egy másik nőbe. Nem tudja feldolgozni. Mert azt a világ, -és önképet tárolja magáról, amelyben az első szerelem a legcsodálatosabb, a legteljesebb, a legtisztább, és egyben a legtökéletesebb. Szűz leányba szeretett bele, magának sem volt még kapcsolata. Szándékában állt elvenni hosszú jegyesség után feleségül. Aki így tesz, az a tiszta, becsületes, gerinces férfi. Aki nem, az csalárd, hűtlen, a törvényeknek ellenszegőülő, lázadó...stb. Kivetetté válik. Ezek Pistike gondolatai a dologról. Miért? Hát mert ezt tanították az agyacskájának a világról. Meg önmagáról. EZ VAN A TUDATÁBAN. Ezek ráadásul több generáción át örökített gondolatok, amelyek még olyan társadalmakból származnak ahol e szerint éltek. Hangsúlyozom, nem az Élet törvényei szerint. Csak ezek szerint a törvények szerint...

Szegény Pistike majd megőrül. Mert önmagát csak azzal a feltétellel tartja "jó"nak ha teljesíti az önképe ezen elvárásait. Ezek nem önmaga, az ő szívéből származó, önmagáról, és a körülötte lévő világról alkotott elképzelések, tapasztalat, vagy tudás, esetleg akár saját, természetes ösztön első, második csakra), vagy érzet, esetleg intuíció (negyedik csakra -ez már a szellemi tudat szintjéhez tartozik), érzékelései. De összetéveszti őket önmagával. Azt hiszi, ő az. Pedig nem. Ezt onnan lehet tudni, hogy bűntudatot érez. Iszonyatos bűntudatot. És félelmet. A szeretetre is képtelenné válik a helyzetben e miatt. Öngyilkos akar lenni....

Ezt mind az ego és az elme műveli az emberrel. Egyetlen dolog miatt. TUDATLANSÁG. A hamis önképpel (ego) való azonosulás, amely korlátoz a szabadság szellemi igazsága helyett, csupa olyan programot tartalmaz, amely nem a világ valódi ismeretén alapul. Nem természetes.

Ez nem csak a tudást jelenti, hanem a tudatosságot is. A tudás az, hogy ismerjük, a tanításokból megtudhatjuk, hogyan működik a világegyetem. A bennünk lévő is. Hogy mik azok a tudatszintek, milyen törvényszerűséeg szerint működnek. Ezek vannak. Nem attól függnek, szeretnénk e hogy így legyen vagy nem. Mint a születés és a halál. Ezért ahhoz, hogy egyáltalán legyen esélyünk rendezni magunkban a dolgokat, és felismerni, és fejlődni, ismernünk kell ezt a tudást.

A tudatosság pedig az a képességünk, hogy saját életünkben felismeréseink majd gyakorlatunk által mennyit azonosítunk be és élünk meg a tudatszintek közül. Mit rakunk helyre.

Pistikében tudatosítani kell, hogy nem a mások gondolatai az övék, és hogy úgy nem élheti a saját (Önmaga ) életét, hogy mások gondolatai, élete (akár igaz akár nem) feltételeihez köti. Meg kell ismernie önmagát. Hogy az egojában tárolt önképe ebben a tekintetben HAMIS. És ez az, amiről beszéltem. (Pistikében még nagyon sok mindent kell ezen kívül tudatosítani, de az még hosszabb lenne...:)

Szóval eddig az volt az egojában, hogy Ő EZ, neki így KELL élnie. Mert a szülei is így éltek. Mert ez a HELYES. Nem is tud mást elképzelni, mert az egoja leblokkolja. Mert az ego az önkép, arról szól, kik vagyunk az addig összeszedett infók alapján. A szabad gondolatokat ítéletekké, korlátokká teszi. Az egó-motivál analitikus elme összehasonlítja az embereket, dolgokat, életeket. És újabb ítéleteket gyárt az eredmények alapján. Ez szép. Az csúnya. stb.... Az jó, ez nem jó. Az HELYES ez meg helytelen.

Ez már egy magasabb szint, az egók általában azonnal szortírozzák a legkülönbözőbb érvek alapján, de le kell írnom: a szellemi valóság az, hogy EGYEDÜL VAGYUNK A VILÁGUNKBAN. Ezért olyan, hogy jó vagy rossz egyáltalán nem létezik. Végső soron. Igaz ez a világ más világokkal egységben él, de ezt az egységet csak a szív, a szeretet szintjén lehet megtapasztalni. Soha nem fogunk egységben, valódi, jól működő közösségben élni, amíg a gondolatainkkal próbáljuk azt összehangolni. A gondolatok csak eszközök. A szív, az összehasonlítás, és ítéletmentes szív kell hogy gondolatokat ébresszen bennünk.

A szív számára minden egyforma abban az értelemben, hogy minden szerethető. Isten számára minden egyenrangú.

Azok vagyunk, akivé tesszük magukat.

Ez a valódi, a tudatos önkép és az ego önképe közti különbség.

Mózes, amikor találkozott Istennel, megkérdezte az égő csipkebokor lángjait: "Ki vagy te?"
Mire a válasz: VAGYOK AKI VAGYOK

Pistike, aki maga Isten, mert benne van az összes tudatszint, egy teljes Univerzum, ebben az élményében egy kiszolgáltatott, szerencsétlen, tudatlan ember, aki ennek (önmagának) áldozata. Mert EZZEL AZONOSÍTJA MAGÁT. AZ EGOJÁVAL.

Egyetlen dolog szabadít fel és teszi lehetővé, hogy megismerjük szellemi önmagunk, határtalan lehetőségeink, és hogy egyáltalán valóban tágítani kezdjük a tudatunk.... Az az egonkról, az eggigi önképünkről, és az az általi irányítottságunkról való lemondás. Ez az Első beavatás általában a szellemi iskolákban.

Dönthetsz. Amiről döntöttél, már el is kezd megvalósulni az életedben. Mert a tudatosság így működik. Mint a varázslat. Teremt. Holnap találkozol valakivel, aki továbbsegít az utadon. Egy könyvvel. Egy tanítóval. Találkozol egy újabb kulccsal. És teljesen megváltozik az életed.

Kérésed az Univerzum számára parancs. Tudatosságod és döntésed eredménye.

"Kérjetek, és megadatik néktek..." Mondta Jézus. És ez az ego kéréseire is vonatkozik. Csakhogy az még mindig ugyanabban az Univerzumban tart. Ugyanabban az energia-egyensúlyban. Tanít, hogy vedd észre a következőt. Hogy áldozz a tudatosságodért. De csak az egódból kell áldozni. Ezért mindig nagyobb a jutalom.

Nekem az a jutalmam hogy még mindig élek... Hidd el, nagyot áldoztam a világképemből, és az önmagamról alkotott képből ezért. De megérte. És most már nem csak hiszek benne, hogy meg lehet gyógyulni BÁRMILYEN betegségből. Tudom. És egyszer elérem a tudatosság olyan fokát. És leteszem az összes karmát.

Nem kell hinni nekem. Az nem tudás. Vizsgáld meg bármelyik szellemi kultúra (Kínai, Tibeti, Sámán, Dél-amerikai, ÓEgyiptomi, Zen, Indiai, Junáni, Ajurvéda, Kelta és még sorolhatnám) tanításait. MIND EZT TANÍTJÁK. A ma élő szellemi szintű tudatosságú mesterek közül Tole is ezt tanítja, a Dalai Láma iskolája is. Sai Baba... stb.

Én csak azért nem vizsgálgatom ezt a részét tovább mert vannak TAPASZTALATAIM. Az ember tapasztalat útján tanul. Ez is egy Szellemi törvény. De mivel kultúránk nem tanította meg megnyitni az elménket a magasabb tudatszintek felé, a tanult és berögzült, valamint a hozott (született) tudat-mélyi programok, korlátok, gondolatok, ítélkezések (a kollektív és egyéni EGÓNK) megakadályozza, hogy saját magunk tapasztalatot gyűjtsünk. Mert kiválogatja és elveti, azonnal a mély tudatba nyomja vagy fel sem ismeri azokat az élményeket és gondolatokat, amelyek a szellemi tudatszint tudatos megtapasztalására irányulnak.

Ezért kellenek a gyógyítók, sámánok, meg mindenféle technika, a meditáció és a többi hogy ezek felismerhetőbbé váljanak.

A félelmeink és ragaszkodásink az ego..

Nincsen baj a csokitortával. Lehet élvezni. De ha ragazskodni kezdünk hozzá korlátozva ezzel szabadságunkat (a szellem és a lélek természetes szabadságát), egy gondolat alapján (pl. hogy "már úgyis túl kövér vagyok hogy tetszem a férfiaknak, tök mindegy mennyit eszem...", vagy: "úgysem engedhetem meg magamnak hogy egészségesen étkezzek") és átadjuk magunkat a túlzásnak, a természetes egyensúly felbomlik a szervezetünkben. Amint elengedjük a ragaszkodásunkat, és a félelmet aminek a talaján kialakult a hiedelem (gondolat), a szervezet magától meggyógyítja magát.

Annyi történik, hogy az első esetben hagyjuk hogy egy gondolat irányítson miket, a másodikban pedig teret adunk a szellem, a magasabb rendű tudatunk működésének.

A Tudat, a legfelsőbb Tudatosság, Isten, ami mindent magába foglal, minden belőle teremtődött, és mindenben benne él, ezért egyénileg is megtalálható, megismerhető Belőle, Önmagából hozta létre az alacsonyabb tudatszintű létezéseket, a szellemet, a lelket, az anyagot...stb, hogy tapasztalja Magát, Létezését.

A Tudat határozza meg a Létet, mert a Tudat teremt. Azt, amire tudatossá válsz...

Ha van még kedved kevésbé szárazat olvasni tőlem :), ajánlom neked a "Minden és az Ellentéte is igaz" c. írásomat, a Teremtésről, Isten miben-lévőségéről, a Tudatunk teremtő titkáról szól.

De most itt tényleg befejezem... :)

Namaszte ( = "Tisztelet a benned élő Istennek!")

Aditi

Bocsássatok meg ha bonyolult voltam.

Ugyanakkor szerintem nagyon fontos tisztázni mi az ego és mi nem az, annyira, hogy csak akkor vagyunk képesek a szellemünk tudata szerint cselekedni akár gondolkodás nélkül is, vagyis azzá válni, akik a képességeink szerint valójában vagyunk és szeretettel élni, ha már nem visznek félre minket a világból összeszedett gondolatok, a tudatalatti elnyomott gondolatok, félelmek és töltések, hiedelmek....stb.

Ehhez MEG KELL ÉRTENÜNK a világunkat. Hogyan működünk. Milyen tudatok összefogása dolgozik bennünk, amelyek mind-mind gondolatokat vonzanak és azokkal dolgoznak. Miből áll össze az elménk és hogyan dolgozik. Mi az alá-fölé rendeltség egészséges összhangja.

Csak ha ezeket megismertük és megtanultuk megfigyelni, és összehangolni (vagyis hagyjuk működni ami jól működik, és alá-fölé rendeljük azt ami alul-, vagy felül-működik), akkor csendesedik el a KÁOSZ.

Annak az a biztos jele, hogy NINCS TÖBB KÉRDÉSÜNK.

Kérdés addig van, amíg kétely van.

Az élet tapasztalat és megismerés. Ahhoz hogy tapasztaljunk van testünk, lelkünk, ahhoz hogy megismerjünk, vannak érzékeink, elménk. De ez a folyamat a figyelmen keresztül zajlik. Csendes figyelmen keresztül. Az pedig a tudat képessége. Az elme csak szolgálja (jó esetben) a tapasztalást. Nem kérdez, csak szortíroz és csak azokban a dolgokban, amik az ő dolga. A testi fiolyamatok nem tudatos irányításában. Jó esetben ő amolyan őrmester. De a főnők minden eseteben a tudat.

Ezért lehetséges egyáltalán a gondolatok irányítása. Agykontroll. Ha azt gondoljuk baj van, az elme automatikusan bajt csinál. (ez a negatív gondolatokkal való programozás). Ha van valami testi tünetünk de azt mondjuk a tudatunkkal, valamelyik tudati technikával (meditáció, agykontroll, programozás, bármi) hogy "MINDEN JÓL MŰKÖDIK", akkor az elme megint csak "csekkol" és ha nem stimmel a dolog, elkezdi helyrerakni. Mert az elme minden esetben a tudathoz igazodik. Mert a tudat a főnök. Így már érthetőbb?

És ez csak egy példa volt a működésünkből. Ahogyan TERMÉSZETESEN ÉS MEGVÁLTOZATHATALANUL MŰKÖDÜNK. Az elme az elme. A tudat az tudat. Az ego az ego. Az hogy ezek vannak, és hogyan működnek, nem a te döntésed függvénye. Amin változtatni lehet az az, hogy megismered e ezeket a szinteket és a természetes hierarchiának megfelelően rendezed e el magadban tudatosan a működést. Ezzel kijavítod a hamis hangokat a szervezetedben (testi gyógyulás), a tudatodban (szellemi gyógyulás), a lelkedben (pszichés, lelki, érzelmi gyógyulás) is. Az egész lényedben. Ez az EGÉSZ-ség.

A kétely bizonytalanságból, nem-helyén lévőségből származik. Addig kérdezünk, amíg bizonytalanok vagyunk, mert még nem tökéletes összhangban működünk a megismerés folyamatátban. Valójában nem a külső dolgok érdekelnek, hanem az, amit helyre kell raknunk ahhoz, hogy létre jöjjön ez az összhang belül. Azután csak tapasztalunk és megismmerünk. Tárolunk. Nem kérdezünk és nincs bennünk kétely. Mert ismerünk. ismerjük magunkat, és az tökéletesen elég ahhoz, hogy jól éljünk.

Amíg nem jutunk el a kérdések elengedésének természetes szintjéig, addig, valóban, részlegesen helyénvaló, ha kérdezünk. Mert az elme nem nyugszik, ha nem ért valamit. Így működik. Ezért szokták a mesterek azt mondani, hogy az elme kérdései és válaszai a híd a nem-tudás a tudatosság között. De amint átérünk a hídon, nem kérdezünk többé. Csak élünk. tapasztaunk. örülünk és szeretünk. Mert elfogadókká váltunk. Szerető lényekké.

Az ego eddig nem is említettem. Nem véletlenül. Mert a természetes működésünk folyamatában az ego NEM VESZ RÉSZT IRÁNYÍTÓKÉNT. És bizonyos, fent már említett tartalmai bizony nem árt, ha TÖRLŐDNEK, VAGY ELPUSZTULNAK. Ha te szeretnéd szeretgetni, meg társadnak tekinteni az indulataidat (mert csakis az ego tárolja ezeket) meg a nem tudatos elnyomott félelmeidet (mert azt is) meg az előző életedből hozott karmáidat (mert azt is), akkor tedd.

Az ego teljessége valóban illúzió. Ha szívvel és tudatosan élünk, nem azt jelenti hogy nem éljük meg a testünket meg a tapasztalatainkat, mert "elpusztítjuk" az illúziókat. Hanem azt, hogy HASZNÁLJUK az illúziókat. És a tudatszintünk tudatos megválasztásával kitisztítjuk mindazt, amire nincs szükségünk. És hatalmat (tudati értelemben) szerzünk minden felett, amire van.

Így lehet átsétálni a tűzön. Amíg azonosítjuk magunkat a testünkkel, addig nem tudjuk jól használni. Ja jelentkezik egy tünet, azt hisszük ki vagyunk szolgáltatva neki. Ha tudatosak vagyunk, tudjuk, hogy mi adjuk az utasításokat az elménknek, aki rendezi a test dolgait. Ezen az úton el lehet jutni egy olyan szintre, amikor már annyira nem azonosítod maga a testeddel (vagyis feloldottad az ego illúzióját, miszeritn létezik az anyag), hogy átsétálsz a falon... stb... Ez tök logikus. Semmi misztika nincs benne.

Persze az ego ilyenkor ellenkezik, mert programja a félelem. De légy tudatos, és VIZSGÁLD MEG amiket itt olvasol. Járj utána, szerezz információt. Kis dolgokban próbáld ki. Ebben a folyamatban MEGTAPASZTALOD a tudatod erejét, a VALÓSÁGOT, hogy CSAK A TUDAT VAN VÉGSŐ SORON, és fokozatosan FELOLDOD AZ EGOT. nem azét, mert az ellenséged, hanem azért, mert egy következő szintű tudatosságra lépsz. Megérti az elme, felfogja a következő szintű tudatosság működési elvét, és átadja a stafétabotot a tudatodnak, a szellemednek.

Olyan értelemben, hogy ha nem teszed meg a tudatszint-emelkedést, akkor beteg leszel, meg legyőznek a félelmeid előbb utóbb (az egód valósága), valóban nem a társunk az ego. Vagy ellenségünk. Tök mindegy minek nevezzük. A lényeg, hogy tudd, amíg nem te vagy az úr, nem szolgál téged, az életed, az egészséged.

Az elméd igen. A tudatosságod igen. A benned élő tudatszintek igen. Az ego nem.

Az ego folytonos "kezelésre" szorul,. hogy szolgáljon. És van még egy "rossz" hírem. Az ego a legtudatosabb embereknél sem tűnik el soha. Kitörölni nem lehet a programokat. Egy részüket át lehet írni a gyakorlat szintjén. Egy részük azonban mindig ott van, mert a lényünk egéssze a Mindenség egésszének szerves része. Az anyagi létezés kapcsolódik és létezik az anyagi síkon (rezgések formájában), amíg élünk. és így tovább a többi,.... A tudatosság és a nem-tudatosság között csak annyi a különbség, hogy a tudattal magasabb szintről szemléljük a létezésünket. Tudjuk, hogy rezgések vagyunk, és tapasztalataink csak illúziók. Minket szolgálnak, és istent. De illúziók.

Ez a tudat megváltoztatja az egész életet. Fokozatosan átveszi az egotól az irányítást, és egyre nagyobb részét a lényünknek képesesek leszünk uralni. Meggyógyíthatjuk a testünk, kitisztíthatjuk a gondolataink, a tudatalatti érzelmeink, töltéseink. Megírhatjuk az életünk új történetét.

Mert teremtők vagyunk. De amíg az egonkat szolgáljuk (azt a világképet, amit ő gyártott az összes ragaszkodással, félelemmel, tudatalatti tartalommal), addig azon a szűrőn keresztül teremtünk. Ha azonban ilyen módon átvesszük az irányítást, és megtisztítjuk a szűrőt, akkor azt teremtjük, ami jó nekünk, és összhangban van a világgal. Isteni szeretetet Isteni szeretetünk és tudatosságunk hatalma által. Ez a megvilágosodás. Ennek kellene bekövetkeznie a fordulóponton. És csak az egyéni döntéstől függ: aki megismeri a működést, hajlandó tanulni és elfogadni, hogy az ego és a szellem útja két különböző irányba vezet, keres megerősítést, vezetőt, és elkezd dolgozni azon, h átvegye az irányítást saját tudata ereje által, az hozzájárul az emberiség felemelkedéséhez. Aki hajlandó megvívni a belső harcot. Aki nem, az a nehézségek idején összeroppan. Mert az egoja nem megismert tudat-tartalmai fogják irányítani. Úgy, hogy észre sem veszi. Mert az elme nem képes feldolgozni /elviselni ekkora változást egyidejűleg a világképben.

Tudom, kicsit ellentmondok azzal, hogy "higgyétek el" de annyira szeretném, ha ráébrednétek, én tapasztalom, milyen kilépni az ego karmaiból. Minden napom ezer üzenetet küld erről, minden nap újabb és újabb felismeréseim vannak azzal kapcsolatban, mikor cselekedtem a szívem, és mikor valamilyen más motiváció alapján. Nem olyan egyszerű a megélés elsőre, mint amilyen valójában. Amikor azt érzem, már uralkodom, és észreveszem az egóm csapdáit, folyamatosan hallom a belső hangot, és napok telnek el, hogy egy csodálatos világgá vált életben élek, ahol a szívem által cselekszem, történik valami , egy nagyon apró dolog akár, és egy perc múlva rájövök, hogy elvétettem. Nem azért, mert akartam, hanem mert lankadt a figylmem. vagy jött egy olyan ego-tartalom, amit nem is ismertem. és a tettemben szembesülök vele. Ez a valódi önmegismerés, azt hiszem. De nem csak megismerni kell magunkat. Az csak az első lépés. Át kell állni a tudati működésre.Igaz, amit a mesterek mondanak, az ego folyamatosan lesben áll, és rá akar venni arra, hogy úgy élj, ahogy addig, Mert ezt szokta meg. Ez a kényelmes. Ha irányíthat.

Tudjátok, az az igazi baj, hogy a nyugati civilizációban eltárolódott az egoban a nem-élet számos önromboló programja. Ez az, ami miatt Indiában (csak egy példa) csupa nyitott, örömteli emberrel találkozunk, bármilyen körülmények között is élnek. Ők tudnak szeretni, nem kell hogy tudatosak legyünk ehhez alapban, ha a kultúránk életre, az életünket irányító erőkben való bizalomra, szabadságra nevel. Mert akkor ez tárolódik az egóban. És bár nem lesz tudatosabb ennél, aki nem lép magasabb tudatszintre, és más dolgoknak továbbra is rabja marad, de legalább örömmel él. Szeretettel. Elfogadással.

Az igazi börtönünk a saját elménk fogsága. Az ego a börtönőr. Lehet, hogy nem tetszik, de attól így van.

A természetes fejlődés része az ego kialakulása, majd fokozatos szolgálatba állítása a tudatosság ereje által. Aki ezt megeszi, kiszabadul a saját maga-gyártotta börtönéből. Aki nem, fogoly marad. És mehet osztály-ismétlésre.

A nehézség mindig áldás. A nyugati ember sokkal több "rossz" karmát, a tudatban tárolt önromboló programot hozott le, mint a többiek. Sokkal kevésbé egészséges. Sokkal agresszívebb. Gondoljatok csak bele, mióta megy ez így. Most, máshol is gyarapodnak az ilyen leszületések. Ha mi megtanuljuk uralni az egónk, és a szeretet szolgálatába állunk, hatalmas erőt mozdítunk meg ezzel. Ezt jól tudják azok, akik egyre szorosabbra húzzák a hurkot az anyagi életünk irányítása által. Amíg valaki az ego rabja, azt hiszi meghatározzák őt a dolgok. Az anyagi dolgok, az érzelmi dolgok. A gondolatok.

Valójában nem így van. Hanem fordítva. A tudatunk, a tudatosságunk határoz meg minket. Ez a teremtés törvénye. Ha valaki erre ráébred, azzal félig megvilágosodott. Ha megvalósítja, azzal szabaddá válik. Soha senki nem tudja megfélemlíteni a gazdasági helyzettel, az adókkal, a reklámokkal, hazugságokkal, a gyógyszerekkel, a betegségekkel, a halálról szóló híresztelésekkel, az egész-ál világgal. Soha többé nem tudja elhitetni vele, hogy neki muszáj itt élni és így élni. Mert nem csak bízni fog isteni erejében, de maga alakítja a sorsát. Nincs kiszolgáltatva senkinek. Soha többé.

A szabadság az egónk fogságából való szabadulás.

A gazdasági élet szálait világ-szintjén kezükben tartó erőknek ez nagyon rossz hír lenne. Többé nem tudnának manipulálni bennünket. Irányítani. Kizsákmányolni. Szolgákká tenni.

Csak az egot lehet manipulálni, mert a csak abban van félelem.

A valóság az, hogy minden élet bőségre, jólétre, békés lelki életre, szabadságra, szeretetre született. és ezt képes megvalósítani.

Megvan mindened? Biztonságban érzed magad? Békével és örömmel telt a lelked minden percedben? Azt az életet éled, amire vágytál, amiben megvalósítod képességeidet, és magad és emberek sokszázait, ezreit, esetleg milliókat szolgálsz? Amit örömmel végzel, és egyre több az energiád hozzá? Teljesen egészséges vagy? Szabadnak érzed magad? Úgy érzed bármit megtehetsz, ami önmagad egészségét, örömét, jólétét szolgálja, és nem árt másoknak? Boldog vagy?

Ha ezek közül egyre is nem a válasz, akkor még mindig az egód és ez által a mártix rabja vagy. És ne mondd, hogy ezért, meg azért. Azt az ego mondja. Hogy ne kelljen vállalni a felelősséged a saját tudatosulásodért. Hogy ne változz. Belülről. Mert akkor elveszti az irányítást. Szabad leszel, és azzal élni kell tudni. Az valami teljesen új. És az újtól retteg az ego. A tiszta tudatod, Isten a végtelen szabadság. A végtelen öröm. A végtelen bőség. A végtelen alázat és bölcsesség. De nem a világ, az emberek felé irányuló alázat. Hanem a tudatod teremtő ereje iránti alázat. Hogy jót teremts.

Itt és most megvilágosodhatsz. Semmi sem kell hozzá. Csak a tudatosságod.

A teremtő erő működik bennünk folyamatosan. Ha akarjuk (ego:harmadik csakra szintje), ha nem. Ezért jobb megismernünk, és a teremtés magasabb tudatszintjeit szolgálnunk, mint a saját akaratunkat, elképzelésünket az alapján, amit eltárolt az egónk. És folyamatosan FIGYELNI MINDEN IRÁNYBA.

Remélem, most világosabb voltam.

Namaszte