Szerintem nézz át a sztereotipiás topic-ba. :-))))

De komolyan. Ne kívül, belül keresd, mi a bibi. Igen. Hülyén van összerakva jelenleg ez a világ, tehát mit tudsz tenni: csakazértis megmutatod önmagad! Büszke vagy és kreatív. Vannak barátaid és rengeteg pozitív érzelmi (és más) inger ér.
Csak rajtad múlik! Az égeggyatta világon senki, senki máson!!!!
És ez jó. És megnyugtató. Szerintem.

Egész meglepődtem, mert gyerekkorom egyik kedvenc játéka az volt, hogy a tükörben néztem magam, és közben azt kérdezgettem "én vagyok? nem én vagyok? nem én vagyok. én vagyok. " Ezt addig csináltam, amíg idegenként tudtam nézni magamra. Nagyon érdekes volt, szerettem csinálni. :-) Már nem tudom, mikre jöttem rá akkor, nem emlékszem. Csak arra, hogy vidám kis játék volt!
Aztán egyszer rosszul lettem, utána már nem csináltam, mert ettől a játéktól is elkaphatott a rosszullét. Most már nem, de ez majdnem 20 évembe tellett... Mostanában jöttem rá pontosan, miért is volt ez.

Azért is fura ez a kérdésfeltevés számomra, mert mióta újra elkezdtem foglalkozni önnön bensőmmel, rájöttem, hogy fogalmam nincs, ki vagyok. Ami most vagyok, az egyszerűen reflexió. A külvilág miatt magamra pakolt rétegek összessége. Lehet, hogy nem is ismerem magam. Ha meg belegondolok, ki vagyok én, persze frászt kapok, hogy "elveszíthetem" azokat a tulajdonságaimat is, amiket amúgy szeretek jelenleg ismert önmagamban!!

Így aztán meg még érdekesebb. Most már tényleg újraolvasom, ilyen aspektusból!
Egyébként tényleg fordítva vagyok összerakva. Úgy vadászom, gondolkodom ezekről a dolgokról és úgy "udvarolok" mint egy pasi. Más dolgokban is olyan vagyok. Sztereotípiák: pl. egyszerűbben, egyenesebben élek, gondolkodom. Nem vagyok soha hátulróljövős. Sokszor csodálkoztam azon, hogy is lehet ilyent csinálni, mert nekem fantáziám sincs hozzá. Próbáltam, nem ment! :-)) Cserébe viszont mostanra már átlátom és jókat mosolygok ezeken a másféle játékokon. A harcon a másik befolyásolásáért, bármilyen okból.
Ahogy Matula bácsi mondta: ha nem akarja, hát nem akarja.
Persze én sem vagyok egyszerű, de megpróbálok tudatosan is mindig úgy dönteni, vagy gondolkodni, hogy vagy a legegyszerűbb, vagy az első intuícióra bejövő dolgot csináljam.

Nekem is vannak/voltak jócskán előítéleteim a pasikkal szemben. De főleg a nőkkel! Sok problémám abból is adódik, hogy nehézkesen élem meg saját nőiségem. Imádok nő lenni, de idegesít a körömreszelés, nem élvezem a vásárlást... Legtöbbször utálok nagysminkelni. Gyerekkoromban visítottam, ha szoknyát kellett felvennem. Egyfolytában fiú akartam lenni, mert nekik olyan jó! Utána jött a tinédzserkor, "kifejlődtem", mindenki legnagyobb örömére és már nem is akartam pasi lenni. :-) De ez nagyon összetett dolog bennem. Nagyonnagyon. Most se időm se türelmem, hogy ezt kifejtsem, de ha megteszem, úgy érzem, te leszel az "áldozat", akire rázúdítom. Valahogy úgy érzem, annyira a másik oldal vagy és mégis én, hogy sokat tudsz majd segíteni.
De lehet, hogy nem. :-) Persze vannak olyan dolgok, amiket soha senki nem tudhat meg, ezeket magamban kell lerendeznem. Ezért is vagyok itt Veletek. 3

Bár én a többiekhez képest szabadon élek, de...
Talán ki kéne menni. Megint az erdőbe.
Nem
Ki kéne vinni Őket!!!! Akik nincsenek is itt! Ebben a világban. Jöttünk be reggel apósom kocsiján a városba, számomra eszetlen korán. Kitettek, buszoztunk párommal. Minden embernek elkínzott, puffadt arca volt. Begyógyult szemek. Már a kocsiban is azon gondolkodtam, mennyi a boldogságuk azoknak, akik itt tepernek mellettünk a pályán?
Kényszer az iskolában. Kényszer a fősulin (mostanában ijesztően sok az olyan fiatal barátom, ismerősöm, akik nem ott tanulnak, ahol szívük vágya, hanem ott, ahová a szülők kényszerítik őket - valószínűleg jóakaratból). Kényszer a munkahelyen. Napi 8-12-16 órában, 1-2-3 műszakban. A testvérem. Az apám. (Anyám laza helyen dolgozik, szerintem nagyon jó dolga van. De neki sem jó így. Mert igazából ő meg művész.)

Ennyi. Mind a 40-50-60 év. ennyi....... :-((((((

Nem csoda, hogy szürkék a házak. Az iskolák. Kocka alakúak. A munkahelyek. Az autók. Feketék a ruhák.
Bár sírva olvastam, mégis örülök, hogy írtál!!!

Mert jó kimenni Csajágra. Ahol egy férfi nyaralója áll. Aki folyamatosan dolgozik, de 8 éve már, hogy valahová ki tud menekülni, ahol boldogság, megnyugvás várja.

Mert jó lesz meglátogatni az idős öko-építészt, akinek a tájban alvó házikóját mi mentettük meg. És ez nem dicsekvés. Hála és alázat. Hogy megláttuk a honlapját, hogy olvastuk a cikket, hogy mi olyanok vagyunk, hogy üvöltve rohangáltunk fél óráig az albérletben, felrázva ezzel a lakótársainkat is, hogy azonnal nyomozni kezdtünk, hogy felkeltettük a tévé meg a rádió érdeklődését! Hogy fellázadtunk, mert mi az erdőben csak csendben járunk, mint a templomban!

Mert jó olvasni azt a könyvet, ami nem is kapható könyvesboltban, "véletlenül", ingyen jutottunk hozzá. Hogy néhány ember lovon, viseletben, szablyával járja Európát. Rodóstótól az El Camino-ig. És a szabad ég alatt alszanak, és mások jó szívéből is kapnak az úton. Szinte minden nap van szállásuk, és legelő a lovaknak. (Csepin Péter: Lakásunk paripánknak háta - I.rész, ...vetett ágyunk kemény nyeregkápa... II. rész)

Olyan emberek ők, mint akiről itt írtál. Tiszták, fényesek. Nem tökéletesek, biztosan. De a VALÓDI ÉLET virága nyílik az ő szívükben.