Nameszte!
Hidd el azt a fájdalmat amit érzel én is átéltem. A különbség csak annyi volt, hogy az én férjem végleg távozott most ebből a világból, és én rajta kívül még Istenre is haragudtam ezért.
A tavasszal már hat éve lesz, de még most sem tudtam úgy igazán feldolgozni, mert akkor nem lenne a szív problémám.
Jó hogy írsz róla akkor és amikor úgy érzed hogy írnod kell, mert ez segít , és én úgy érzem most még szükséges is hogy ki írd magadból, hogy legalább már agyban tudod, hogy mi miért történt de közben azért légy azzal is tisztába, hogy ha már valóban feldolgoztad eszedbe sem jut majd erről írni.
Én elolvastam karmatörlő gondolatait is, de a szívem akkor is azt súgja, hogy igenis mindenkinek van egy duál párja. Viszont valamikor valamiért szétváltunk. Így aztán a vissza találás nem olyan egyszerű.
Valószínűleg a legkülönfélébb kapcsolatokban kerülünk egymás mellé.
Kínozzuk, marjuk egymást. Üldözzük önmagunkat, vagy talán még meg is öljük önmagunkat a másikban.
Aztán ha bele gondolsz semmi sem tisztítja meg úgy a lelket saját gőgjétől mint a szenvedés.
Igen , lehet hogy Ő volt a Te duál párod, de még valahol mindig ég bennetek az a gyűlölet, ami az az ősi elszakadást is okozta.
Talán majd egy másik életben már Ti is megtapasztalhatjátok azt a boldogságot, amikor két ember ,, lelkük hárfáján, az élet szimfóniájának teljes orcheszterét zengi".

Bocs , nem jelentkeztem be.

Szia Aditi!

Örülök , hogy újra itt vagy köztünk.
Remélem jól vagy és jól telnek napjaid!
Mindig szépeket és sokat írsz, de én is azt kérném amit Hermess, hogy példát is írj ha lehet, mert az hogy képes vagy elfelejteni a fájdalmat, ez számomra csak egy mondat, ami nem sokáig marad meg bennem.
Ha viszont leírnád, hogy mi az a fájdalom amit képes voltál elfelejteni , akkor biztosan meg is maradna.
A fájdalom elfelejtése ugyanis valóban lehet kegyelem szerintem. Én legalábbis ezt éreztem a tavasszal.
Férjem sokat dolgozgatott a kertünkben. Szerette a földet a fákat, a virágokat és ha nagyon kimerítő napja volt itt töltődött fel.
Halála előtti napon is itt tevékenykedett, majd estefelé megpihentünk az általa készített hintán, és én azt hiszem az a délután a legboldogabbak közé tartozott, de másnap hajnalban meghalt.
A tavasszal ennek öt hosszú éve volt éppen. Sem én , sem a gyerekek nem nagyon mentünk ki azóta a kertünkbe, csak éppen a legszükségesebbeket végeztük el mint például a fűnyírás.
Az idén viszont egyszer csak azt láttam , hogy nagyon elburjánzott a málna , a szamóca ,a szőlő.
Aztán vettem egy metsző ollót és elindultam hogy rendbe rakom.
Estére hulla fáradtan roskadtam le a hintára és akkor elkezdett hullani a könnyem, de utoljára.
Csak ültem ott egészen sötétedésig és a kegyelemre gondoltam. Arra, hogy minden jól van így, és hogy minden rendben van, és hogy Isten mennyire szeret engem, hogy már nincs bennem az a hihetetlen nagy fájdalom. Már akarok és tudok élni nélküle.
Én ezt gondolom kegyelemnek

Noa

Nagyon igaz amit írtál ,,Aki tudna rajta változtatni, az meg többnyire azért nem teszi meg, mert már belátja, hogy jó ez így! "
Meglehet tanulni valamit esemény nélkül, de én azt tapasztaltam eddig a magam életén, hogy nem volt kevésbé fájdalmas az sem amit így tanultam meg.
Nagyon jól van az úgy, ahogy még lélekként elterveztük.
Noa