Gyereknek sem mindig jó lenni, ez függ attól a közegtől, ahol a gyermek nevelkedik. Gyerekkoromban számtalanszor hallottam a társaimtól, milyen jó lenne felnőttnek lenni, de én már akkor sem vágytam rá egy cseppet sem, egyszerűen jó volt gyerekként. Jelzem, a teenager-kort már nem élveztem annyira és a hirtelen belecsöppenés a felnőtt létbe így visszatekintve maga volt a katasztrófa, nem is igazán tudtam kezelni. Valahogy nem volt átmenet. Az is lehet, hogy csak a felelősségtől féltem - joggal -, mivel a szüleimtől nem igazán láttam, hogy annyira szép lenne egy felnőtt élete.

Az, hogy valaki felnőtt, nem jelenti azt, hogy bizonyos helyzetekben ne lehetne ismét gyerek. Persze nem ugyanúgy, mint gyermekkorában, hiszen azért remélhetőleg összeszedett némi bölcsességet és tapasztalatot, de nagyon is szükség van arra, hogy olykor kivetkőzzünk felnőttségünkből, belebújjunk gyermek-énünkbe. Így felnőtt fejjel már igazán el lehet dönteni, mit nem kell véresen komolyan venni, túldramatizálni, hanem elengedni magunkat és élvezni a felnőtt-gyerek létet. (Csak ne ragadjunk tartósan benne.:))

Én a magam részéről nagyon szeretem az olyan idős embereket, akik meg tudták őrizni gyermekségük egy szeletét. Nem tudom, hogy ez adottság, vagy tudatos döntés kérdése-e, de számomra olyan tulajdonság, amely vonzóvá teszi az embereket. Nem a rossz értelemben vett gyerekes viselkedésről beszélek, hanem a jókor, jó helyen felvállalt gyermeki énünkről.

Köszönöm Kedves Ramina ! Egy biztos, belemerülve önmagamba rájöttem, hogy eszméletlen mennyiségű félelem van bennem, ezt kellene oldanom.

Mégis, valami útmutató a gyakorláshoz, kedves Ramina ?! Nyilván a fokozatosság volt az alapelved, de hogyan lehet egy alapvetően türelmetlen beállítottságú embert, mint pl. én rávenni arra, hogy türelem.....türelem....., majd az idő talán (vagy sem) megoldja a dolgokat.

A "várni" szó nekem az egyik legnehezebb, bár alakulok...., de csak kisebb dolgokban. Az igazán ütőseket, még ha belülről tudom, hogy jobb lenne pihentetni, akkor is rögtön meg akarom oldani, elintézni, túl lenni rajtuk.

Nem hinném, hogy a halogatók a tökéletes pillanatra várnak, inkább arra a pillanatra, hogy egyáltalán ne kelljen elkezdeni a dolgokat, inkább valahogy oldódjanak meg önmaguktól. Ilyen aspektusból nincs megfelelő pillanat és körülmény, hiszen éppen ez a gondjuk, hogy az ő szempontjukból egyik pillanat sem megfelelő.
A problémák, a tennivalók kisebb része megoldja önmagát, de az igazán fajsúlyosak általában ott maradnak és akkor már egyáltalán nem mindegy, hogy az a Most mikor Most.

Persze mindenből lehet tanulni és okulni, abból is, ha hagyjuk érni a problémákat és a fejünkre nőnek és abból is, ha elkapkodjuk őket. Alapos tanítás mindkettő, pontosan azért, hogy vegyük végre észre a tényleg legoptimálisabb időpontot, intervallumot, vagy nevezzük bárminek, a dolgok elvégzésére. És itt a tudatos hozzáállásnak nagyon nagy a szerepe.

Erre pedig igenis a viszonyítások tanítanak meg, mert nagyon is lehet látni, ha valamit előbb tettem volna meg, akkor nem ért volna ekkora anyagi kár...stb. Ez konkrétan felmérhető. Például ha nem fizetem be időben a adómat, mert halogatok, akkor annak meg vannak az anyagi következményei, tehát nem a későre tolt időpont a Most, hanem egy előbbi Most lett volna a legmegfelelőbb - anyagi szempontból -. Tanítás és okulás szempontjából az utóbbi. :)