Kavics22

Most aztán már tényleg végképp összezavartatok a különféle véleményekkel a meditációval kapcsolatosan. Tudom, hagytam magam.
Mégis hogyan találja meg az ember önmagában a meditáció lényegét, szépségét, ha nem úgy, hogy közben tanul, próbálgat és belülről figyel, vagy éppen nem figyel, hanem teljesen elengedi a gondolatait. Biztosan sok mindent rosszul csinálok és érzek itt az útnak nagyon az elején, de mi ez, ha nem egy folyamat, ami számomra önmagam próbálgatása.
Te mindjárt a legelején tudtad, hogy na most ez az, ez a színtiszta meditáció, itt vagyok, ahol lennem kell és ezt most már bármikor, bárhol el tudom érni ?! Felismerted ?
Mert engem van úgy, hogy csak a felszínen érint meg és nagyon ritkán képes vagyok kicsit mélyebben önmagam lenni.
Lehet, hogy másnál testhelyzet és egyebek kérdése, nálam külső nyugalom és csend függvénye - egyenlőre -.

Felmerülhet a kérdés, hogy ha valaki csak a fent leírt "steril" módon tud a meditáció állapotába kerülni, hogyan tenné ezt meg olyan helyzetben, ahol ezek a körülmények nem adottak ? Lehet ez hosszabb időszak is ! Ha nincs előtte a megszokott procedúra, akkor nincs meditáció ?
És mi van azokkal, akik mondjuk betegek és képtelenek felvenni a "helyes" meditációs pózt ? Vagy említhetnénk a világ számtalan pontját, ahol nem biztos, hogy valaki éppen a fürdőszobából esik ki meditáció előtt. Ezek nélkül képtelen a lélek felkészülni ?

Miért gondolom azt, talán tévesen, hogy ezeket az úgynevezett felkészítő körülményeket magunk teremtjük. Megértem, hogy mindenkinek szüksége van a meditáció előtt bizonyos előkészületekre, na de tényleg szükséges több időt fordítanunk a körülményekre, mint magára a meditációs állapotra ?

Azzal, hogy gyakorolni kell a meditációt minél többször, teljesen egyetértek.

Ennyire eltérő lenne egyes embereknél, hogy miként tudják elérni a meditációs állapotot ? Kérdem ezt én, aki még tudtommal nem értem el, de türelmesen várom. :)

Kavics22

Szerintem egy út van, de ezen az úton jóként és rosszként érzékelt megtapasztalások, amelyek úgy ágaznak szerte-szét, mint a testedben a hajszálerek.

A jó és rossz tapasztalások aránya nem véletlenszerű adott időszakokban, pont annyi és akkora, amire szükséged van a tovább haladáshoz. Sajnos, vagy sem, ezt csak utólag lehet látni, de amikor nagyon sok rossz zúdul rád egyszerre, valahogy mindig ott van valaki, vagy valakik, akik átsegítenek rajta (itt tudatosul benned, hogy a segítséget nem is olyan könnyű elfogadni).

A legjobb tanító mellett is eltévelyedhet a tanítvány, mert mást is tapasztalni akar, lázadni, félrelépni. Ez is az út része.
A lényeg az, hogy a végén a sok-sok hajszálérből, elágazásból visszatalálj az igazi útra, a szíved középpontjához. Nagyon is meg lehet érezni a különbséget, szépen a helyedre kattansz, mint amikor a fogaskerekek egymásba illeszkednek.

Kavics22

Úgy hiszem, a külső elvárásokkal szembeni gátakat könnyebb lebontanunk, mint az önmagunkban, önmagunkkal szemben lévőket. Bár valahol mélyen összefügg a kettő, hiszen egyik sem az igazi énünk. Ha a külsőket elkezdjük bontani, megjelenik az igény a belső változásra is és viszont.

Önmagunk változásának egyik legjobb mércéje a külvilág hozzánk viszonyulásának megváltozása. Azért nem írtam szándékosan pozitív változást, mert többnyire először nem annak éljük meg. Szenvedünk és félünk, még sem lehet megállni, csak talán megpihenni annyi időre, amíg a test és a lélek feltöltődik. Van úgy, hogy önmagunk felvállalása akkora fájdalommal jár, hogy időről-időre feltesszük a kérdést. Kell ez ? Mire jó az egész ?
Én megtapasztaltam a tömény fájdalomtestet, ezért hiszek annak létezésében. Bele kellett merülni, nem volt más választás, megélni a kínt, hogy egy újabbat vegyek magamra, de ez már egy másfajta szenvedés volt, benne volt az előző tapasztalata. Mint egy spirál, ahol mindig visszajutsz ugyanoda, csak egy kicsivel feljebb. Persze innen is lehet nagyot zuhanni, nem csoda, ha a félelem olykor megbénítja az embert. Inkább vállalja más véleményét, tapasztalását, mint a sajátját, csak ne kelljen változni, konfrontálódni. Csakhogy utólag megmarad az üresség érzése, a gyávaság utóhatása, amely rosszabb, mint a felvállalás.

De idáig el kell jutni újra és újra. A mély visszaesések elbizonytalanítanak, de soha nem annyira, hogy visszalépj. Ez a "csapda", mert már nem akarod a múltat, de nem látod a jövőt. Meg kellene élni a Most-ot, ehhez viszont pont az a tapasztalás kell, amin éppen keresztül haladsz.

Aki lélekben az érzékenyebb típusba tartozik, általában jóval nagyobbakat zuhan, viszont meglátásom szerint cserébe mélyebben is tapasztal. Nem hinnem, hogy a személyiségről fokról-fokra lerántott leplek alatt mindig könnyebb leckék, felvállalások lapulnának, inkább a tapasztalat és a bátorság nő meg idővel, na és az elszántság, a vágy, hogy egyensúlyban legyek önmagammal, a külvilággal.

Kavics22

Az igazi zene jóleső borzongást kelt benned, érzed, hogy megérint valami nagyszerű, valami isteni. Ekkor érzed igazán, hogy pontosan ez az a zene, ami neked kell, szomjazol rá, éppen akkor és éppen ott. Lehet, hogy máskor érintetlenül megy el melletted, most pedig kitárod rá a szíved, lelked, egész tested beleremeg. Lehet ez bármilyen zene, nem a külső szemlélő számára spirituális töltete dönti el. Te döntöd el ! Az, hogy akkor éppen mire szomjaztál rá, mitől frissülsz fel, andalodsz el, vagy kerülsz "érthetetlen módon" a hatása alá.
Ezért is nehéz másoknak zenét ajánlani, ugyanúgy, ahogy könyveket, verseket és még lehetne sorolni. Persze, nem fölösleges, mert lehet hogy összezeng a lelketek, rátaláltok arra az azonos hullámra, amitől egy különleges mesevilágba kerülsz. Elvarázsolódsz, újra gyermek lehetsz, egy pillanatra átérezheted a művész lelkét, amikor annak egy darabját pőrén eléd tárta.

A zene kiszolgáltatottá is tesz, mert ha mélyen megérint, a hatása azonnal látszik rajtad. Nincs menekvés, könnyezel, tombolsz, eufóriába kerülsz, ki hogyan reagál rá, de az érzelmeidet átveszi a tested, felszínre kerülnek az energiáid.

A zene "válaszol" a gondolataidra, van úgy, hogy utólag, de sokszor a zene megelőzi benned a gondolatot. Kölcsönhatásban vannak egymással, aki ezt felfedezi magában, érdemes figyelni rá, mert sok mindent elárulhat önmagáról, nem csak másnak, leginkább saját magának.

Amit ezer szóval sem tudsz elérni másnál, vagy magadnál, azt egyetlen zenemű pillanatok alatt képes helyretenni, megvalósítani.

http://www.youtube.com/watch?v=HKnxmkOAj88