...akkor kifejthetnéd bővebben...:)

"Lassan már boszorkányüldözéssé fajul ez a dolog,mert néhány ember meg merte említeni,hogy talán nem kéne ilyen durván beszélni egyesekkel egy olyan embernek,akitől ezt nem szoktuk meg."

Ha igen, akkor akár alátámaszthatnád valami konkrétummal is. Nem találom a durvaságaimat...:)

Látod Aditi, ez tökéletesen az a helyzet, amikor félreértesz valamit.

"Te pedig olyan módon akartad egyértelműsíteni magad, hogy kinyilvánítottad, szerinted ez egy eldöntendő kérdés, amire egyértelmű és tiszta válasz adható igennel-nemmel, sőt, azokat, akik nem ezt tették, kritikáddal illetted. ("agyalósok" stb)"

Nem és nem!!!

Csak jeleztem, hogy fut a fórumon egy szavazás, ahol többszázan válaszoltak igen-nemmel.
Gondolj csak bele, maga az Élet is hányszor tesz fel értelmetlennek, vagy akár ostobának tűnő kérdéseket.
Szerintem soha nem a kérdés a fontos, hanem az arra adott válasz. Nem véletlen, hogy nem egyformák a reakciók, mindenkiből mást és mást vált ki egy-egy kérdés. Van aki mellett elmegy, mert nincs dolga vele, másokat harcra buzdít, mint a triumvirátusotokat (:D) megint másokat talán belátásra.

Ez a blog nagyon jó példa erre, de attól szép az egész, hogy nem vagyunk egyformák.
És ráadásul néhányunkat önmérsékletre is tanít...:))

Mindig is itt voltam, és igazság szerint nem tudom ám, mi a bajod velem... Boldognak látszottam? Annak is éreztem magam, mint ahogy most is, csak most már egy teljesen más minőségben...:)))
Mindannyiunkat alakít kicsit a környezetünk, kit jobban, kit kevésbé, de hogy mostanában zombinak látsz...:DD Pedig még soha nem éltem ennyire.

De valóban, talán háromszor is utaltam rá rövid időn belül, hogy boldogan élek. Miért is baj ez? Annyira elviselhetetlen? Vagy mert őszintén merek beszélni az érzelmeimről? Hiszen mindig ezt tettem amióta csak ismersz.:)

Nézz inkább körül egy kicsit! Feltettem a világ legegyszerűbbnek tűnő kérdését - boldog vagy? - amire egyébként a szavazáson több mint ötszázan tudtak válaszolni sima igen, nemmel.
És mi történt? Néhányan válaszoltak a feltett kérdésre, de többen belekötöttek a kérdésfeltevés módjába, és az én érzelmeimbe, holott említést se tettem róluk.

Ettől váltam a számodra unszimpatikussá? Arra miért nem gondolsz, hogy ha valamit nem értesz bennem, az nem biztos, hogy az én saram?

Én azért továbbra is kedvellek, és megbocsi, de nem érzem magam még a kedvedért se Izinek, vagy zombinak. Sőt!

Haverod: szeges

"kár hogy nem az átélésről szól, hanem az elme igencsak nem egészséges menéséről.
Az ellentéteket és szélsőségeket senki nem így éli át, csak az elmebetegek."

...szándékoztam képet adni. Pontosan arról. Hogy az emberek többsége, bár látja-érzékeli maga körül az Életet, mégis inkább azzal foglalkozik, hogy mi lesz majd, ha elmúlik.

Pl: amikor az egész éves robot után nyaralni megy, és kerüljön bármilyen csodálatos helyre, szinte már az első rácsodálkozás után azon jár az agya, hogy nemsokára vissza kell mennie a taposómalomba. Aztán később, amikor már újra a régi, "jól megszokot" környezetében él, csak akkor látja, de már csak emlékfoszlányokként, hogy mit is élhetett volna meg. De ez már csak visszavágyódás, illúzió, a valós megélés hiánya.
Sokáig így működtem magam is. Épp, hogy csak észrevettem, megízleltem, máris félredobtam egy régi, beidegződött rossz működést követve...:))

Ma már egyre gyakrabban vagyok a jelenben, hiszem, tudom, hogy a dolgok önmagukért szépek, és így élvezni lehet minden megélt pillanatot...

"És a szatírádhoz csak annyit fűznék még, nem árt az életet alázattal fogadni, mert sokkal több meglepetést tartogat, mint amennyit bármelyik elme, vagy akár lélek, fel tud fogni. :)"

Igen! És ezért szebb kétely nélkül, bizakodva élni. És nem is kell mindenáron mindent megismerni, megérteni, bőven elég, ha csak látjuk, rácsodálkozunk és élvezzük azt is, amit ésszel talán soha fel nem foghatunk...:)