Mostanában napközben teljesen jó passzban vagyok, talán ez az egyik legjobb időszak a külföldi kint létünkben, valószínűleg senki nem vesz észre rajtam változást kívülről... Pont ezért nagyon fura, hogy mennyire változik a hangulatom estére, mikor ágyba kerülök. Soha nem volt gondom azzal, hogy elaludjak, és most rendszeresen nagyon nehezen megy, még úgysem hogy nagyon későn fekszem le.

Ahogy lefekszem, rám tör valami szorongató érzés, és olyan kérdések, hogy Ki vagyok én, mit keresek itt a világon, stb., de mindez nem egy könnyed "keresem az utam" hangulatban, hanem nagyon nyomasztóan. És sokszor társul persze a halál gondolata és érzése mellé.
Tegnap is ez tört rám, és ilyenkor az agyam mintha valami kiutat keresne, felvetődnek olyanok, mint amikor filmet néz az ember, és nagyon beleéli magát és utána hálás, mikor realizálja, hogy ez nem is a valóság.

Szóval keresi az agyam ezt a megoldást, hogy ez nem is igazi probléma, elmúlik, stb, aztán még nagyobb erővel csapódik be a felismerés, hogy ez nagyon is a valóság és meg fogunk halni, és ki tudja mi jön. És hiába válaszolnám bárkinek, hogy igen hiszek abban, hogy újjászületünk, meg egy egységben, egy mindent átfogó vezetésben (szavakkal nehéz leírni miben is) stb., mert ilyenkor egy üresség érzés tör rám, félelem, magány és szintén érthetetlen módon az a kérdés, hogy akkor minek van ez az egész, ha jövünk és megyünk, mi az értelme... Az már csak "hab a tortán" , hogy hogyan lesznek nekem gyerekeim, ha el sem tudom ezt az egészet képzelni...

Persze mindre lenne válaszom, amit hiszek, gondolok, stb., mégis úgy tűnik, hogy az érzéseket nem lehet ezekkel befolyásolni. És persze másnap mikor higgadtabban gondolkozom erről, akkor felmerül bennem a kérdés, hogy nyilván nem elég erős a hitem, hiszen könnyedén az érzések másfelé visznek. Fogalmam sincs, hogy attól, hogy gondolkozom ezekről a témákról, olvasok könyveket, hogy ki mit gondol a halálról, stb. ez mikor fog nekem abban segíteni, hogy mélyen legbelül és higgyek ebben.

Lehet, hogy extrém dolog azt gondolni, hogy másokban ez nem merül fel, mégis sokszor úgy érzem, hogy olyan egyedül vagyok ezekkel a gondolatokkal, érzésekkel, és mások nem kerülnek ennek a "fogságába".
Szerencsére a napomat nem igazán határozza ez még meg, de már elkezdtem összepárosítani a dolgot, így néha kicsit szorongással tölt el a lefekvés ideje. És valahogy mindig bennem volt egy olyan félsz, hogy én könnyen "be tudnék dilizni", "megzakkanni", vagy nem is tudom minek nevezzem.

Kérlek, adjatok valami útmutatást!