Túl gyakran fordul elő velem, hogy meghallok, elolvasok egy mondatot, és nem az jön le, amit hallok, látok, hanem az, ami szerintem mögötte van!
Ilyenkor már szinte reflexből arra irányítanám a figyelmemet és a beszélgetés folytatását, ez sokszor be is válik, de néha csak néznek rám, elég furcsán...
Vannak élethelyzetek, amikor nem mindig azt mondom, amit gondolok?

Már régóta feszít egy kérdés: Miért halogatom a szakmai munkáimat!

Tudom, hogy meg kellene csinálnom, van bennem vágy és tudom a tovább haladásomhoz elengedhetetlen, de mégis tologatom az időt, hogy neki kezdjek! Már nagyon kellemetlen érzéseket szült bennem a halogatás, persze ezt a rossz érzést mindig igyekszem elnyomni valami fontosabb, halaszthatatlan dolog elvégzésével, esetleg szórakozással, hisz végül is ez jár nekem (főleg most, hiszen nyári szünet van)!

Mostanában többször is sikerült olyan helyzetbe keverednem, amikor nem tudtam őszintén képviselni önmagamat. Nem tudtam egyértelműen kimondani, hogy mit szeretnék, vagy pedig azt ugyan elmondtam, de nem tudtam megindokolni, hogy miért is kérek, s ezért kérésem nem talált meghallgatásra. A másik fél egyszerűen "lehengerelt", s én látszólag elfogadtam az ő igazát és csak jóval később döbbentem rá, hogy miért is úgy álltam a dolgokhoz.

Amikor nem tudtam kimondani, hogy mit szeretnék, akkor egy belső gátlással szembesültem, már csak utólag.