Azt éreztem, hogy valami nem gömbölyű ezzel a dologgal, mert ha erőszakkal kell változnom, vagyis ki kell találnom, hogy mit változtassak, az már nem magától jön. Én a "szívnyitás, személyiség szeretete" meditációt szoktam csinálni, az utóbbi két hétben napi szinten, az "önelfogadást" már elég régen csináltam. De bevallom őszintén nekem a konkrét önszeretet megvalósításával gondom van. Olyan bénának érzem, nem tudom hogyan ölelhetném magamhoz saját magamat. Valahogy vizuálisan se tudom hova tenni, és meditációban mindig meg is akadok ennél, hogy hogyan is csináljam. Olyan természetellenesen hat. Mi lehet a gond? Hogyan csináljam?

Nem is az a lényeg, hogy mi lenne a reakciójuk valójában, hanem az, hogy én mitől félek. Azt nem hiszem el, hogy te nem félsz semmitől.
Azt viszont elhiszem, hogy a változás lehet egyszerű. Éppen próbálom megkönnyíteni magamnak. :) Ha helyére kerül bennem, hogy mitől félek, és azt megélem meditációban, akkor könnyebb lesz a változás. Tegnap csináltam egy olyat, hogy félelmek megélése meditációban a vágyaim teljesülését éltem meg. Az az érdekes dolog történt, hogy mindenki elfordult tőlem. Mindenki. Egyedül maradtam. Volt bennem egy olyan minta, hogy ha boldog vagy, nem szeretnek. Szerintem ezek létező félelmek.

„A félelmeink és az elménk riogatásai olyan képeket festenek le számunkra, mintha a változással elveszítenénk a családunk, barátunk, munkatársaink szeretetét, törődését.” Pontosan ezt a részét kéne megcsípni, most ezt érzem. Megnézni, hogy mi az, ami elrettent a változástól. Mi az, ami rosszul esne, ha… Rájöttem például, hogy ha én nem hallgatnám tovább egy családtagom panaszkodását, hanem kimondanám a konkrét véleményem róla, akkor nem az fájna, hogy haragszik, vagy megbántódik, hanem az, hogy elveszítem a szeretetét. Nem őmiatta, hanem magam miatt. Mert egyedül, és szeretetlenül érezném magam. Ezt a félelmet boncolgatom, hogy honnan jön, vagy mi az oka. Mostanában a legtöbb félelmem ide gyökerezik vissza. De nem tudom, hogy ez a legvégső gyökere a dolognak, vagy van-e még alatta más is. Meditációban is ez a végső ok most. De ha el tudnám fogadni ezt, és nem akarnám mások szeretetét annyira, akkor könnyebb lenne a változás? Sikerülne? Nem fájna annyira? Szerintem ez jó irány. Szerintetek?

Ha a szándékod az, hogy neked legyen igazad, és nem az, hogy mi a jó a másiknak, még akkor is tanulhat belőle a másik. Nem tudom, hogy találhatnánk határokat, hogy meddig mehetünk el a másik ember boncolgatásában. Én az a véglet vagyok, aki szinte bárkitől elfogadok tanácsot, akit egy kicsit okosabbnak gondolok magamnál. :) Vagyis igazából az a mérvadó, ha látom, hogy már többször igaza volt az illetőnek. Persze ez sem garancia. A garancia az, ha saját magamban megtalálom a válaszokat, és nincs szükségem segítségre. Dehát oda meg el kell jutni valahogy, addig segítség kell. (Szerintem)