Önátadás – „A te akaratod legyen meg és ne az enyém” | Önmegvalósítás.hu

Önátadás – „A te akaratod legyen meg és ne az enyém”

„A te akaratod legyen meg és ne az enyém” – ebben az egy mondatban egyesült a világtörténet vallási és világi erkölcsiségének lényege és kulcsa. Ezt az egyedüli olyan mondat, amit, ha akár spirituálisan, akár pusztán etikailag értelmezünk, nem mutatkozik különbség, ugyanis az önátadás eredménye mindkét esetben ugyanaz lesz: kegyelem, megváltottság.

Minden spirituális hagyományban kitűntetett szerepet játszik az éjjel, az éjszaka és a hajnali órák időszaka. Ebben az időszakban lelki gyakorlatot végezni, vagy pusztán elmélkedni különösen ajánlott. Ekkor ébred fel a nappal álmatag és lézengő, a világi, az önmagáról látszólag teljesen megfeledkező és eleven, de éber álomba szenderedő szellem. S ez az a napszak is melyben Jézus elfogatása előtt a következőket mondta: „Atyám! Ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár. Mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te” (Mt 26:39). Szavaiból világosan kitűnik az ember és a fiú is. Tudja, hogy mi vár rá, és szenvedései előtt kétségek gyötrik. Külön elemzése szorul, hogy pontosan mi miatt is kételkedik, és hogy pontosan miben? Röviden: az egyik lehetséges ok itt az, hogy önmaga miatt, vagyis nem akar szenvedni. Ezt vagy teljes egészében kizárhatjuk, vagy pedig belegondolva egy halála előtt álló ember helyzetébe, tökéletesen megérthetjük. A másik ok pedig az lehet, hogy az emberiséggel való együttérzése miatt, melyet megváltani jött, mivel világos, hogy mártír halála, míg egyeseknek üdvözülést hoz, mások számára szenvedést, bűnhődést. Tehát gondolatban előrevetíti a történelem későbbi alakulását.
Ennél lényegesebb viszont az, amit utána fogalmaz meg: bárhogyan is legyen, akaratod szolgálatába ajánlom magam – és itt megfogalmazza az egyén, a társadalom, a világnép legfontosabb, legmagasabb szintű élet- és sorsfeladatát. Az egyén kötelessége ugyanis átadni magát környezetének és a társadalom szolgálatába ajánlania létét, a világnép feladata pedig a transzcendens akaratába utalni szolgálatát. Ez nem puszta teológiai idea, hanem világtörvény. Törvény, melynek egyedülálló energetikája van. Energetikájának működési elvét pedig rendkívül egyszerűen példázzák a mindennapok. Gondoljunk csak bele, hogy, ha egy nap legalább csak öt alkalommal valakinek azt mondjuk, hogy „A te akaratod legyen meg és ne az enyém”, mekkora energia felszabadulással fog ez járni! Ugyanis e mondat kimondásánál, vagy csak kigondolásánál és az ezzel összhangban történő cselekvés megvalósítása esetén energia szakad arra, akiben e szándék felébred, és arra is, aki felé ez irányul. Teremtő és áldomással teli energia. Egy olyan világban, ahol minden egyes társadalmi következményből az olvasható ki: ez a legyen meg az én akaratom szellemiségében történt, mekkora erővel hat egy ellenétes irányú ellenhatás?! Aki ezt ki meri mondani, aki ennyire rá meri magát bízni az Akaratra, arról valóban el lehet hinni, hogy hegyeket mozgat. Ez a mondat ugyanis emberfeletti energiák mozgósítására képes, mivel nem csak egy, a felszínen mozgó kijelentés, hanem lelki állapot is, Jézusnál léthelyzet.
Aki ezt ki meri mondani, az kész meghalni is, mivel nem akar beleavatkozni a létezés menetébe, pusztán elfogadja azt és tudja: minden úgy jó, ahogy van. Lelkében (és gyakran szeméből is) örömkönnyek szakadnak, eksztatikus szeretet él át. Olyanfajta zokogás ez, ami már a nevetés legfelsőbb szintje után következik. Révület.
Ezért hangsúlyozza minden spirituális irányzat azt, hogy boldog, az, akinek nincsen semmije. Mivel, akinek nincsen semmije, arra vonatkozó akarata sincs, hogy birtokolja, védje és továbbhalmozza azt. A puritán életvitelben nem a szükségtelen önmérséklet a lényeges, hanem a sajátra vonatkozó akarat kialvása. Akinek már volt egyszer, az vagy ráébred arra, hogy semmi jelentősége nincsen annak, hogy van, vagy pedig beleőrül abba, hogy nincs még több. Ez különbözteti meg az akaratot az Akarattól. Az akarat leépít, az Akarat épít.
Aki átadta magát az Akaratnak, tisztában van azzal, hogy: „…a lélek nem gyilkos és nem is gyilkolható.” „A lélek nem ismer sem születést, sem halált; ha már létezett, többé meg nem szűnhet; nem-született, örökkévaló, mindig-létező, halhatatlan és ősi, s ha a testet megölik is, ő meg nem ölhető.” „Miként az ember leveti elnyűtt ruháit, és újakat ölt magára, úgy adja fel a lélek is az öreg és hasznavehetetlen testeket, hogy újakat fogadjon el helyükbe. A lelket semmilyen fegyver nem képes feldarabolni, tűz nem égeti, víz nem nedvesítheti, és szél nem száríthatja. Az egyéni lélek törhetetlen, oldhatatlan, és sem megégetni, sem felszárítani nem lehet. Ő mindent-átható, örökkévaló, változatlan, rendíthetetlen és örökké ugyanaz. Úgy mondják, hogy a lélek láthatatlan, felfoghatatlan és változatlan.” – éppen ezért birtokolni sem tud, mert arra csak az képes, ami (és nem aki) nem örökkévaló. Ily módon veszíteni sem képes, mivel nincs birtoktárgya, éppen ezért védenie sem lehet semmit. A Bhagavad gítá fenti sorainak tartalmával Jézus tökéletesen tisztában volt. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen a Biblia és a Bhagavad gítá végkövetkeztése azonos: „…hódolj meg egyedül énelőttem! Én megszabadítalak minden bűnös visszahatástól, ne félj!” – Isten könyörgése felénk mindig sokkal kifejezőbb és elkeseredettebb, mint a miénk felé, mivel ő valóban képes az együttérzésre. És távol áll az igazságtól az, aki a transzcendens szolgálatában terhes szolgálatot lát, ugyanis Isten szolgálata a legmagasabb rendű önszeretet. Isten nem azért akar visszavezetni magához, hogy őt szeressük, hanem azért, hogy mi legyünk szeretve. Szeretetlenségünknek feltételeket pedig nem ő szab, hanem egész egyszerűen mi. Az egész földi létezés a feltételekhez kötöttségekre épül. Kitalálhatjuk, hogy ennek a transzcendens világ csak az ellentéte lehet, különben az egész létezés irracionális volna, és az anyagba ragadt ember számára az is, aki benne értelmet és válaszokat nem talál. Válaszok ugyanis csak azok számára nyitottak, akik nem vannak, hanem léteznek. A létezésben csak létezni lehet. A létezőt az Isten elárasztja az ős-Tengerrel, vagyis a szeretet tengerével, azt, aki meg csak van, a vízözönnel. Nincs olyan dolog ebben a világban, ami ne lenne fent is.
Éppen ezért, az az ember, aki ebben a világban létezik, a tibeti ember gyakorlatát végzi: legalább lelkében leborul a földre, hogy lábai, hasa, homloka és feje fölött imára kulcsolt tenyere a talajt érje, és átadja magát minden létezőnek. Együttérez, Egyet érez, s szívében fáradhatatlan a mantrát recitálja: „A te akaratod legyen meg és ne az enyém”, míg ez bele nem ég abba. Aztán megszólalt benne a Magasztos szózata, amit most még csak magyarázhatatlan és nyugtalan hiányérzetéből sejt, szemét pedig bekenik sárral, hogy újra lásson.


Beküldte: | 2011. febr. 05. szombat - 15:42

Hozzászólások

19 hozzászólás
Aditi képe
Az akarat útja: tisztünket szolgálni
2011. február 05. szombat, 21:57 | Aditi

Kedves Balázs!

Igazán gyönyörűt írtál megint, még mindig szeretem a stílusod. Azonban most egy kis kiegészítéssel élek. Pontosabban inspirálva érzem magam, hogy írjak, úgy, mint aki nem teljesen úgy látja ezt a szép dolgot, mint te.

Úgyis a saját éltem példájával élek, ezért rögtön azt írom.

Olyan körülmények közt fogantam és éltem gyermekként, hogy nem tanultam meg jól használni az akaratomat. Csak a közelmúltban, az önismeret útjának kezdetén döbbentem rá, mennyire nem láttam soha magam és a világom, mennyire nem voltam képes járni az utamat, és ennek egyik kardinális oka az akarat nem használata, ill. rossz használata volt.

Mindenki a példáiból tanul. Apám önfeladó ember. Anyám erős, de szívesen erőlteti az akaratát másokra. Én önfeladó lettem (anélkül hogy tudtam volna róla), aztán, amikor a helyzet túlságosan szélsőséges lett, tehetetlen dühömben sírtam (anyám elmondása szerint ritkán sírtam, de mindig akkor ha tehetetlennek éreztem magam), elfojtottam, vagy "akaratos gyerekké" váltam. De csak rövid ideig, mert aztán feladtam újra.

Soha nem éltem az életem. Mert nem tudtam, hogy nekem kell élnem, én vagyok felelős azért mi történik velem, nekem kell megtanulni megérezni a szívem hangját, még ha oly mélyre is temette a karmák alá a sorsom, mégis, ez a feladatom. Hogy tudnom kell mit akarok, és akarnom kell, hogy erőm legyen megvalósítani az álmaim. És hogy éppen ez oldoz fel apám családjának karmái alól. Hogy a tehetetlen dühöt (düh=epe), mérhetetlen haragot (máj) az oldja fel, ha megtanulom felvállalni az életem, tenni magamért, hogy ne legyek "tehetetlen", kiszolgáltatott, és dühös. Hogy élete váltsam az élhetetlenséget. Hogy akaratra váltsam a gyengeséget.

Olyan sötétségben léteztem, hogy mások életét éltem, és pontosan azáltal, hogy mások akaratát szolgáltam. Mert nem tudtam befelé figyelni, nem tudtam, hogy várni kell, amíg érzem, mit kell tennem, hol a helyem abban a helyzetben, mit képviselek, és azt felvállalni, még akkor is, ha mások akaratával esetleg nem egyezik. Képtelen voltam dönteni, mert elvesztem a nézőpontok között, mert nem volt saját nézőpontom. Pontosabban nem vettem figyelembe.

Mindennek köszönhetően 37 éves koromra szinte mindent elveszítettem, és még kiszolgáltatottabb helyzetbe hoztam magam, mint valaha. És most, hogy ráébredtem, mit kell tennem, áshatom magam kifelé a kútból, ahova az alázatommal, mások akarata iránti alázatommal, szolgálatával ástam magam be.

Most már tudom, hogy mit vétettem el.

Szeretni kell, látni a másik nézőpontját, de a magadét is. És az akarat, az egy nagyon fontos erő. csak nem mindegy, minek, kinek a szolgálatába állítod.

Az akaratot nem mások életének a szolgálatába, nem mások akaratának, egy rendszernek, egy vallásnak, de még egy istennek nevezett vagy hitt, vagy vélt személynek a szolgálatába sem szabad állítani.

Az akarat téged szolgál.

Először azt, hogy felnőj, életben maradj, legyen saját nézőpontod, egyéniséged, hogy leszakadj a felmenőidről, és elkezd megvalósítani az álmaid. Legyen otthonod, családod, megélhetésed, olyan tevékenységet folytass, ami a magad, a családod és mások hasznára van. Hogy megtanuld a saját szemeddel látni a világot, hogy saját tapasztalatokra tégy szert.

Aztán, és ez fontos, nagyon fontos, hogy csak ezután jön az,a mire Jézus személye is tanít. Azt, hogy magad eszközzé tedd a világ feladatainak színpadán.

Ehhez nagyon sok minden kell, mielőtt az akarat iránya szóba jön. Először is fel kell ismerned ki vagy.
Ez egy hosszú folyamat, átalakulás (transzformáció: Tarot Végítélet), amiben lehántódnak a személyiség héjai, maya fátyla, a világ illúziói, amiben a világ és önmagad valósága napvilágra kerül. Amiben felismered, milyen szellemi képességekkel születtél, miért kaptad azt az örökséget, jót és rosszat amit kaptál, hogy mire tudod ezt használni, mire tanított téged. Összeáll a kép, egész életed értelme. Ez még mindig a te nézőpontod. Ez az a szerep, amire születtél. Ez az a szerep, ami a szellemed programja, nem az elmédé, a személyiségedé, a társadalomé, amiben élsz, a tanult sémáké, tiltásoké és kísértéseké, vagy másoké.

Ezt hajtotta végre Jézus is. Ez egy olyan program, ami tökéletesen illik a többi szellem programjához, ami körülötted él a világban. Mint egy hatalmas színes szőnyegben.

És a szellemi életet élő ember, aki képes a szíve (szellem) belső hangjára hallgatni, úgy lesz ERŐS szellemi emberré, hogy megtanulja felszámolni a félelmeit és kétségeit, mert a világ (mátrix) nem azért van hogy támogassa a szellemi programodat, és az akaratát a szíve szolgálatába állítja. A világ megítélheti, de őt magasabb erők tarják a helyén, és segítik. A világ keresztre feszíti, de ő nem hal meg, mert magasabb célt szolgált az életével, mint a világ egoja. A világ felemelkedését.

Ez az erő tart a flow-ban, a nagy áramlásban, ami mindenképpen áramlik, ha akarjuk, ha nem. Megtanulni vele áramlani, azt is jelenti, megtanulni ezt az áramlatot szolgálni az akaratunkkal, és nem a személyiségünk, sémáink, hamis azonosulásaink akaratát. És ehhez az örökkévaló áramlathoz csak az örökkévaló szellemünk kapcsolódik, nem a testünk és a lelkünk. Ezért kell megtanulnunk felismerni az egot, az illúzióinkat, és elcsitítani az elmét, hogy meghalljuk a belső hangot, a szellem hangját, ami kapcsolódik az áramláshoz. A többi részünk elvász. Ez megmarad.

Így lehet hogy nem halt meg Jézus, mert halálát is felvállalta, tudatosan, azaz a szellemének, és nem a többi részének tudatosságával, és nem engedte megtörni az akaratát, mely a szelleméhez, a hitéhez, missziójához kapcsolta őt. És mivel tette? nem harcolt. Persze hogy nem mert a szív hangját nem a harcban hallod. Hanem a csendben, és annak tudatában, belső biztonságodban, hogy azt teszed, amit tenned kell. Az ő dolga az volt, hogy szeressen és szeretni tanítson. Hogy szelídségre és az akaratunk helyes megélésre tanítson bennünket. Senkinek sem mondta hogy szolgáljon bárki mást önmagán, a valódi énjén, istenén kívül. Sőt, ahhoz, hogy a kísértést legyőzd (illúziók, személyiségeddel való azonosulás) erő kell. A legnagyobb akarat. A te akaratod.

Jézus szeretett és azt hogy a világ ezt tette azzal, aki felvállalta önmagát és a szeretet misszióját csak a világot minősíti. Ezt is tudta Jézus, és éppen ezért nem állhatott ellen. A saját missziója miatt

Nem mindenkinek az a missziója, szellemi feladata, ami neki. Van, aki éppenséggel harcos és a szellemi harcot tanítja. Van, aki művész. Van, aki fafaragó. Van aki szellem tanító (pap), van, aki a természet megóvásáért él, van aki nagy földi hatalmat kap a kezébe, hogy jól (szeretettel) éljen vele - rendet teremt.

De egyben mindegyik egyezik: erős akaratú, tudatos emberek. Akik tudnak adni, mert nem engedik elvenni tőlük azt, amivel szolgálnak. De tudják, miért kapták, amit kaptak, és arra használják, amire megadatott.

Az akaratukkal a tisztüket (helyüket a világban) szolgálják. A helyüket, amelyet a szellemük, az univerzum, Isten, vagy nevezzük bárminek jelölt ki és adott számukra. Az a részünk, amelyet felfogásunknál magasabb összefüggések okoztak, és csak a szívünk alkalmas rá, hogy "tudjuk" mi. Ezért szokták mondani a bölcsek, hogy az, aki a szívével lát és gondolkodik, és az agyával érez, az az ember van egyensúlyban. Valós egyensúlyban önmagával és a világgal.

Jézus a földre született Isten-ember volt. Vagyis egy olyan ember, aki beváltotta a szelleme programját á-tól z-ig. Erre volt "kiképezve". Ez volt a feladata, hogy példa legyen minden ember számára. Hogy mi is ilyenek vagyunk. Bennük van a lehetőség, hogy felismerhessük magunkat (MAG-unkat), a valódi életünket és azt válasszuk. Újra és újra, mindaddig edzve magunkat, tudásunkat, bölcsességünket, szívünket és akaratunkat, míg beváltjuk azt, amire rendeltettünk a szellemünk által.

De ás tanítók sem tanítottak mást: "Mind Buddhák vagytok!" mondta Buddha.

Ez a tétel azt jelenti, hogy van egy rendszer, ami szerint működik a világ. Vannak szellemek, lelek és testek és tudat és tudatosság, amivel az ember számára elérhetővé válik a továbblépés. És ezt a rendszert meg lehet ismerni, tudójává és művelőivé válni, csakúgy, mint a nagyok, kik így születtek, hogy segítsenek nekünk rádöbbenni erre. Az igazságra.

A kérdés csak az: bevesszük a piros kapszulát? (A "méreg-poharat"..stb)

Kíváncsian várom, milyen gondolatokat ébresztett a szívedben és érzéseket a fejedben az írásom.. :)..?

Namaszte

Szia!:)
2011. február 06. vasárnap, 1:33 | Szinay Balázs   Előzmény

Szia!

Köszönöm, hogy ismét itt jártál és reflexiódat is.
Az alapvetésben nem egyezek, nem mondanám, hogy ugyanarról a témáról írtunk.
Valóban szép, összeszedett az írásod, mindazonáltal te az útról írsz, én meg a végállapotról, az út leírását pedig nem járod végig.
Jellemzően az a hiba kerül elő írásodban, ami a mai szellemi irányzatok és gondolkodás velejárója is:
az ént azonosítja az Istennel, istenivel. Ez utóbbi még kevésbé hibás nézőpont, hiszen az isteni alaptermészet az embertől elvitathatatlan. Viszont az Isten ott kezdődik, ahol az én megszűnik. Ezt jelenti az önátadás, egyszerűen: Legyen meg a te akaratod.
Ez a gyakorlatban kipróbálható tétel, nincs benne sem elérhetetlen és misztikus, és mégcsak nem is rossz érzés, olyasfajta öröm, amihez hasonlítható nincs.
Az, hogy a lelki világban és az itteni létezésben alapvető elem a szolgálat, az egyszerűen tény. Ezt A-tól Z-ig minden spiritualista megjegyezte és megerősítette. És azt is, hogy ennek legmagasabb rendű foka az Istennek végett szolgálat számos spiritualista életével bizonyította világszerte. Elsődleges példa lehet Jézus, Assisi Szent Ferenc, Árpádházi Szent Margit, Boldog Özséb, Dzsalál-Ad-Din Rúmi stb.
Abban van különbség, hogy ki kit szolgál.
Az egyén pedig úgy szolgálja önmagát legmesszemenőbben, ha Istent szolgálja.
Ez viszont próba cseresznye. Ezt csak tapasztalni lehet, magyarázni felesleges.
Fontos dolog, hogy az egyes korokban kialakult és eltérő földrajzi területek létrejövő világnézeteket nem szabad összemosni. Azok önmegvalósítás eltérő szintjeiről szólnak.
Pl.: A tíz parancsolat nem az önmegvalósítás legek legje. Adott időben, adott népcsoportnak szóló útmutatás. Ahhoz, hogy a tanításokat az ember helyén kezelje, fel kell állítani a különféle tanítások lépcsőzetes rendszerét. Az nem egyfajta hierarchia felállítását jelenti, csupán egy puzzleben a darabkák megfelelő sorrendben való összerakását annak érdekében, hogy az összkép ne legyen torz.

koverellenor képe
Olvasom mindkettőtöket,
2011. február 06. vasárnap, 9:16 | koverellenor   Előzmény

Olvasom mindkettőtöket, mindkét írás nagyon szép. Én viszont Balázs válaszánál ("az én azonosítása az Istennel, istenivel") egyszerübben látom a véleménykülönbség okát. Amiről Aditi szól, az a fajta önátadás egészen más minőségű, mint amiről Balázs ír. Míg az egyik mögöttes indítéka egy téves programozás, félelem, vagy önbizalomhiány vagy "nem akarom magam feladni, de úgy érzem lelki/fizikai kényszer alatt állok", a másik egy önkéntes, belső vágy arra (mondhatni "akaratlagosan"), hogy egy felsőbb hatalom javára átengedjem az akaratomat. Így valójában mindkettőtöknek igaza van, mert mindkét álláspont egy más minőségű fejlődési pontot reprezentál a tudat fejlődésének skáláján :)

Ezt mondtam én is válaszomban.:)
2011. február 06. vasárnap, 19:21 | Szinay Balázs   Előzmény

Ezt mondtam én is válaszomban.:)

koverellenor képe
Lehet, akkor csak nekem
2011. február 06. vasárnap, 20:28 | koverellenor   Előzmény

Lehet, akkor csak nekem veszett el az információ a betük között :)

Aditi képe
Mi, Isten-ember palánták..:)
2011. február 06. vasárnap, 16:45 | Aditi   Előzmény

Hát érdekes kérdés ez, nagyon elgondolkodtattál. Azt hiszem azért, mert itt van egy tisztázni valóm magammal, ami nagyon fontos, és már régóta porondon van. Már próbáltam feltenni a kérdésem másoknak is, de valahogy sohasem sikerült igazán világosan, hogy kiderülhessen mi is a kétségem. Valószínűleg magam sem láttam még elég világosan.

Most újabb adalékot kaptam hozzá, a párbeszéd mindig segít tisztázni a kétségeket. Köszönöm.

Szóval igen, félreértettél két ponton is (félreértettük egymást).

1. "Viszont az Isten ott kezdődik, ahol az én megszűnik." Nyilvánvalóan így van. Arra folyamatra, amelyben az én átváltozik isteni énné pedig az írásom közepén utaltam. Ez az a transzformáció, amiben az én héjai lehántódnak elválik az ego a valóságtól, az illúzióink elpárolognak és velük együtt a félelmeink és kétségeink is. Az én feladása után nem a nagy semmi jön, hanem az új életünk. Az, amit az én "szemeivel" nem láthattunk, de a transzformáció végeredményképpen éppen ez kerül felszínre. Isten nem egy manifesztálódatlan misztérium többé ebben az állapotban, hanem egy nagyon is "kézzelfogható" (tapasztalható -csak másképp) új valóság. Istent nem az imáinkkal szolgáljuk elsősorban, hanem a tetteinkkel. Az imák csak arra valók, hogy az új nézőpontra képessé tegyük magunkat. Hogy ne az én szemével lássunk, hanem a harmadik szemünkkel, a belső látásunkkal, a szívünkkel, a szellemünk inspirációján keresztül. és merjük azt tenni, amit sugall. Bármi is az.

2. Ezzel összefüggésben áll a második félreértés. "a mai szellemi irányzatok és gondolkodás velejárója is: az ént azonosítja az Istennel, istenivel ". Remélem az előző érvelésemből kiderült, h erről szó sincs. Épp arról va szó, amiről te is írsz, az énen túli énről. Azt hiszem itt csak a hogyanok-ról más az elképzelés. Az én "elképzelésem", amiről már írtam, egy tanult dolog (mint ahogy írtam megtanulható), és már kipróbálás alatt van. Eddig jól működik, bár rohadt nehéz. De az egyetlen dolog, ami valóban működik az életemben, bármilyen területen. Fontos dolog hogy akkor miért is értetté félre? Mert félreértetted a rendszert, amire utaltam.

Az "isteni én"- t nem véletlenül nevezzük szintén "én"- nek. Az isteni rezgés része az egyéni rendszerünknek, a legbelső része, de része. Természetesen nem azonos az személyiségünk énjével, az ősi egyiptomiak talán még egyszerűbben úgy fogalmazták: a testtel: vagyis semmivel amit a test generál. A testhez tartozik az agy és az elme is. Minden, ami szó, érzés (itt: érzelem), gondolat, stb, az mind a test kémiájához tartozik. Az nem isten. Azért kell az ént feladni, mert a személyiségünkön túl, a test segítségével tapasztalhatón túl vagyunk képesek más érzékszerveinkkel tapasztalni az istenit. De ez az isteni is mi vagyunk. Pontosabban a magunk részét tapasztalva kapcsolódunk abba a nagy egészbe, ami mindenhova máshová is kiterjed.

Erről persze nehéz írni (van, ahol már megtette itt más témák alatt), most nem is nagyon vagyok ráhangolódva. Egy kedvenc példámmal élek: Cseppkőbarlang. Minden cseppkőből van. Az egyik cseppkő csúcsának úgy tűnhet, hogy a másik cseppkő csúcsától különálló. De ha 180 fokos fordulatot vesz a nézőpontjával, és nem csak lefelé és oldalt néz fentről (azon az úton, ahogy létrejött), hanem elkezd felfelé nézni, felfedezheti, ahogy a nagy egész része.

Ez a nézőpontváltás (nevezik paradigmaváltásnak is) az, amely lecsitítja a testet és a kis ént, és összekapcsol azzal a részünkkel, amely a nagy egész része. És rádöbbent, hogy mind cseppkőből vagyunk. :)

Az isteni részünket felfedezve (MAG) nem szűnik meg a személyiségünk, sőt az egónk sem azonnal. csak egy erősen erőteljes rendszerváltás következik be, aminek köszönhetően megváltoznak a prioritások. Ezután is használni fogjuk a képességeinket, és nem szűnünk meg szőkének, barnának, vagy kék szeműek lenni.

Szóval igen, ha úgy tetszik, Istenek vagyunk mind, csak nem a testünk és a személyiségünk az.
És szerintem azért nagyon fontos nem elválasztva megfogalmazni Istent magunktól, mert Isten általunk létezik ebben a világban. Ily módon éppen hogy felvesszük a felelősségét annak, ahogy fejlődünk és cselekszünk. Ha viszont kivetítjük Istent, azt mondjuk, nem mi vagyunk, hanem valaki más, nos, az az, ami hamisságokhoz, önbecsapáshoz és ég rosszabbhoz vezet. A "legyen meg a Te akaratod" mondatát sok vallás, ember, rendszer használta fel az emberiség (önmaga) ellen. De ezek közül a legveszélyesebb az, aki valóban hiszi, hogy egy Isten, valaki rajta kívülálló kezében van a hatalom, és nem az övében. (Vagyis a "jó szándékú" tudatlan. Ő lesz az, aki a legvégsőkig kitart a harcban az "elve" mellett.)

A legnehezebb "szellemi terhek" közül való ezt a hatalmat elismerni, meglátni hogy mi rendelkezünk felette, vagyis magunk és mások felett.

Szóval én a bennem élő Isten hatalmának és erejének, a szellemem, életcélom szolgálatának szentelem az akaratom, amikor csak meg tudom már tenni és igyekszem felismerni és tanulni abból, amikor nem. Ez azt jelenti számomra, azon túl, hogy tanulom felismerni magam, és elválasztani az illúzióimat, hogy bárhol is tartok ebben a folyamatban (átalakulás -mert én még itt tartok), igyekszem elsősorban önmagamhoz lenni hű. Amióta ezt felismertem, igyekszem minden egyes pillanatban érzeni azt a belső hangot, amely minden kétséget kizáróan a valódi énem, a szellemem, amely Isten mindenható és örökkévaló birodalma benne, és őhozzá kapcsolódik, valamint ezen a csatornán keresztül kapcsolódik a többi emberhez és élőlényhez.

Hogy honnan tudom, mikor sikerül ez?

Hát pl. onnan, hogy ilyenkor minden embernek az isteni arcát látom. Hogy képes vagyok gyönyörködni mindenestül abban, amit látok, hogy a szívem árad. Hogy mosolygok és mások visszamosolyognak. Hogy béke van bennem, és türelem, és nem érint ha mások dühösek, rosszindulatúak vagy még rosszabb velem, sőt van türelmem és erőm feléjük fordulni és megkérdezni tőlük, mi bántja őket. és ilyenkor mindig csoda történik. Eltűnnek a dühös arcok, és nemsokára hálás arcokká változnak át. öröm-arcokká. És mindez nem kerül egy csepp erőfeszítésembe sem!! (Mert nem én vagyok az, aki előállítja azt az energiát.)

És még sok minden másban.

Persze nem állítom, hogy amiről itt írtam, és "tudok" azt maradéktalanul megvalósítottam volna. Akkor most nem itt írogatnék :)

De az úton vagyok, és valahányszor sikerül, felgyúl bennem az öröm és a remény lángja újra. :)

Még valami: van egy találó mondat, ami az alapját képezi annak a rendszernek, amilyen valójában a világunk, ahogy működik és ami érthetővé teszi az utamat: "Isten bennünk van, és mi őbenne." (És ráadásul talán még megdöbbentőbb az a tétel, hogy isten is csak egy rezgésszint, ahogy minden más létező.) Ilyen a világunk, ha akarjuk ezt látni, ha nem. Az egónk természetesen nem akarja, és a sémáink, és eddigi tapasztalataink ellentmondanak, ezért az elménk sem akarja. Kérdés, hogy "mi", akarjuk-e?? Vagyis mi hogy döntünk? vagyis milyen nézőpont fogja meghatározni a cselekedeteinket? A tettek szellemi választásaink manifesztációi. És a mi felelősségünk felismerni ezt és felelős cselekvőkké válni. Mert Isten "teste" mi vagyunk ebben a világban, emberek.

Ez egy felfoghatatlan de tapasztalható valóság. Ide kell eljutni az út végére. És ott kezdődik az új. :)

Namaszte

Hol van Isten?
2011. február 06. vasárnap, 17:12 | Éva.   Előzmény

Úgy gondolom ez az írás a legalapvetőbb kérdéseinkre,elképzeléseinkre ad választ ebben a témában.
Aki nem rest tanulmányozni,lehet ,hogy végső igazságokat tisztázhat önmagában:)

http://www.bujiferenc.hu/download/buji2/buji2_01.pdf

Aditi képe
Istenem...! -, hogy egy kis
2011. február 07. hétfő, 12:46 | Aditi   Előzmény

Istenem...! -, hogy egy kis humor-morzsával éljek...:)

Szóval, segített meglátni ez az írás, mennyire is vicces, amikor Istent próbáljuk "megfogalmazni". Tévedés ne essék, én is sokáig tettem ezt, valójában a szavak és a megfogalmazás igénye, a kimondás és a megvitatás segít tisztázni a képet. Nekem is segített.

De ebből a "dimenzióból" olvasva már annyira hihetetlen, hogy ezt csináljuk. Nevetni támadt kedvem...:))))

Persze, egyenlőre még én sem tudok sokkal jobb kifejezésekkel élni, és, bár ez az írás kissé súrolta a dedós stílust, amúgy látni lehet h a tartalom rendben van.

Most még inkább foglalkoztat a rezgés-elmélet (bár ezek is csúnya szavak), most még inkább inspirálva érzem magam h megismerjem még jobban, mert sokkal sokkal közelebb van a valósághoz. Hirtelen csak az ÉLŐ MÁTRIX jut eszembe, amit bizonyára mindannyian láttatok (aki nem, az feltétlenül nézze meg, alapmű.) Meg a "Mi a csudát tudunk a világról?", az is.

Persze én sem vonatkoztatok el a szép magyar Isten kifejezéstől még egy darabig, azt hiszem az "emelkedett stil" mégiscsak közelebb áll hozzám. Hát ez már csak amolyan személyiség-beli kérdés... azt hiszem nincs ezekkel a különböző stílusokkal semmi baj, más-más réteget szólítanak meg. És ez így van jól.

Köszönöm a téma-vitatást és a linkeket, Eva!

Namaszte

Drága Aditi!
2011. február 07. hétfő, 17:45 | Éva.   Előzmény

Bocsi a ,,dedóért'':)
,,bár ez az írás kissé súrolta a dedós stílust, amúgy látni lehet h a tartalom rendben van. ''
de pont azért választottam ezt,mert a tartalmat tartottam fontosnak,és azt hogy közérthető legyen.Sajnos a hasonló tartalmak ebben a témában ,igen csak filozofikusak,és tele vannak idegen kifejezésekkel.
Szerettem volna,ha minél közérthetőbb,mert sokakat elriaszt ha nehéz a szöveg.
A Mackó utcán és társain jót nevettem,de egyébként az egész levezetés és mondani-
való szerintem teljesen rendben van:)

Aditi képe
Hja, én is ezt írtam..:) Meg
2011. február 07. hétfő, 21:27 | Aditi   Előzmény

Hja, én is ezt írtam..:) Meg amúgy sejtettem, h ez a tisztes elve vezérelt. A két filmet, amit ajánlottam, ismered? Ezek nem filozofikusak, egyáltalán.

Amúgy ezek a cicák megzabálnivalók. Minél többször találkozom a bejegyzéseiddel, annál jobban van ingerenciám macskát dögönyözni...:) Haláliak.

Namaszte

Töredelmesen bevallom nem
2011. február 07. hétfő, 21:41 | Éva.   Előzmény

Töredelmesen bevallom nem láttam./Mármint a két filmet/

A cicákat éppen tegnap akartam lecserélni,mert találtam egy gyönyörű képet,de valahogy nem volt szívem:D
Meg aktuális is sajnos a téma.Ma operálták az egyik macseszt,de remélem már túl vagyunk a nehezén:)
Jobban izgultam,mintha nekem lett volna bajom:)
Hihetetlenek ezek az állatkák.Ahogy észhez tért az altatásból,már nyomul,lefogni sem lehetne:) Mintha mi sem történt volna...

koverellenor képe
Az élő mátrixra már kevésbé
2011. február 08. kedd, 6:26 | koverellenor   Előzmény

Az élő mátrixra már kevésbé emlékszem, a Mi a csudátra inkább, de úgy rémlik egyik se megy le túl mélyen a témában, viszont mindkettő jó kis film. A "mi a csudát..." viszont legfeljebb odáig megy, hogy valahol a kvantumhúrok környékén kell keresni Istent, tehát mondhatni megáll ott, hogy forma. Legalábbis nekem úgy rémlik :)

Hát ez nem kevésbé szép és
2011. február 05. szombat, 23:51 | Éva.

Hát ez nem kevésbé szép és emelkedett ,mint Balázs írása.
Jó volt olvasni benneteket.

Eva! Téged is jó volt olvasni!:)
2011. február 06. vasárnap, 1:34 | Szinay Balázs   Előzmény

Eva! Téged is jó volt olvasni!:)

Ráhagyatkozás
2011. február 06. vasárnap, 17:39 | Éva.

Hát itt már megint nagyon jól jár,aki veszi a ,,fáradtságot'',és ezt végig olvassa:)

http://www.bujiferenc.hu/download/maharsi2/maharsi2_02.pdf

koverellenor képe
köszi
2011. február 06. vasárnap, 20:26 | koverellenor   Előzmény

Köszönöm, nagyon tetszett, kiváltképp ez a rész: "Nem »én vagyok Isten«, hanem az »én vagyok« az Isten."

Én köszönöm,hogy elolvastad:)
2011. február 06. vasárnap, 20:34 | Éva.   Előzmény

Én köszönöm,hogy elolvastad:) Akkor nem hiába töltöm ezzel az időmet:)

Ademon képe
És ha én a saját akaratommal
2011. február 08. kedd, 19:16 | Ademon

És ha én a saját akaratommal élek? Az rosszabb lenne?

Attól függ melyikkel?:D
2011. február 08. kedd, 21:29 | Éva.   Előzmény

Attól függ melyikkel?:D

Feliratkozás Hírlevélre