Tudta hová menjen. Volt egy vendég-hajó kikötő, kocka alakú pici moló, amely a vízen lebegett. Egy hajszálvékony pallón lehetett bemászni rá. Aznap is, mint minden nehéz pillanatban odamenekült. Bemászott, törökülésben ráült, behunyta a szemét és látta a Dunába szórt szeretteit, beszélt hozzájuk...nem a hamvakhoz, az élő kivetülésekhez. Már akkor is sokat sírt, nagyon nehezen viselte az életét, a magányt. Ott, abban a pillanatban épp a mesteréhez beszélt.