Szeretni kell, ennyi az egész…
Lassan egy éve érzem úgy, hogy társ-függő vagyok. Szükségem van valakire, aki mellettem van. A miért az még kérdés. A távolság segíti a gyógyulásomat és szerencsére már érzem, hogy a gyógyulás útján vagyok.
Hétfőn beszéltünk telefonon. Sokat mesélt magáról. Mi történt vele, mit csinál. Én csak hallgattam. Örültem, hogy végre kezd megnyílni nekem és beszél magáról. Hagytam. Csak az volt fontos, hogy ő kimondhassa azt, amit szeretne.
A beszélgetésünk után meghallgattam Szeitz Kriszta: Mondj igen című számát. Csodálatos ez a zene. Zenehallgatás közben azt éreztem, hogy azért van szükségem társra, mert egyszerűen nekem szeretnem kell. Valamiért az én kis elmémben a szeretnem kell, az a társhoz kapcsolódik. Úgy érzem a párom az, aki legközelebb áll hozzám. Hirtelen azt éreztem, hogy nálam a társ-függőség azért van, mert szükségem van arra, hogy szeressek. Ha nincs mellettem senki, akkor kit szeressek?
Ott akkor úgy éreztem, hogy a szereteten van a lényeg. Ha szükségem van arra, hogy szeressek, és csak a szeretet érzésére gondolok, akkor szerethetem a családomat, szerethetem a barátaimat. Azt a szeretetet, ami a szívemben van, azt a társ helyett odaadom másnak. Hogy ez eddig nem jutott az eszembe?
Már régóta foglalkoztat az a gondolat is, hogy beszerzek egy macskuszt. Társ helyett. Kiadhatom a szeretetemet, gondoskodhatok róla. A gondolat már egyre jobban érlelődik bennem. Először venni akartam egy macskuszt, aztán talán mégis örökbefogadás lesz belőle.
E felismerés óta, érzem, hogy ismét engedett a társ-függőségem és ez nagyon jó érzéssel tölt el.
- Oneness blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
6 hozzászólásA szeretetet a leghatalmasabb erőnek tartják.
Ha szívből és igazán szeretem a másik embert elvárások és feltételszabások nélkül, akkor elfogadom őt olyannak, amilyen. Ez azt jelenti, hogy bennem (szívemben, lelkemben) béke van. S ez a belső béke nagyon sok mindenen át tud engem segíteni.
Általában jó, ha nem bonyolítjuk agyon a dolgokat és törekszünk a legegyszerűbb megoldásra.
Azonban én nem vagyok abban biztos - a soraidat olvasva, - hogy Nálad a legegyszerűbb megoldás lenne a legcélravezetőbb.
Lehet, hogy azért írom ezt, mert az életnek ezt a területét még én sem tudtam teljesen megoldani magamban/magamnak:)
Soraidat olvasva gondoskodó tipus vagy, jól esik gondoskodni másokról. Ezt nagyon is megértem, mert én is ilyen vagyok. De valahogy akkor vagyok boldog igazán egy kapcsolatban - barátságban, rokonságban, családban, párkapcsolatban - ha hosszú távon nem csak én gondoskodom, hanem néha rólam is gondoskodnak, nekem is kedveskednek. (Ezt ezen az oldalakon szildikó már nagyon jól kifejtette, hogy ez miért van így és miért így egészséges).
A társfüggőség témaköre pedig elég bonyolult számomra, amit mai napig is tanulok, már fejlődtem valamit benne, de még korántsem vagyok szabad tőle.
Nekem egy könyv nagyon sokat segített, mégpedig:
dr. Barry K. Weinhold- dr Janae B. Weinhold: Törj ki a tásfüggőségből! (alcím: A szabad emberi kapcsolatok képzikönyve).
Kedves Michaelita,
Érzem, tudom, hiszem, hogy a szeretet a leghatalmasabb erő a világon. Milyen szép a magyar nyelv, mert nekünk van egy szerelem szavunk is. Nekem a szeretet és a szerelem a leghatalmasabb erő.
Hiszek abban, hogy egyszer eljön az az idő, amikor jól választunk párt. Azzal vagyunk, aki nekünk rendeltetett. Én el tudok képzelni egy ilyen világot. Még több szeretet lenne a családokban. A gyerekek még nagyobb szeretetben cseperednének fel. Szoktam erről álmodozni....Valahogy még több szeretet lenne a világban....
Szerintem természetes emberi igény, hogy szeretni és szeretve lenni akarunk. A múltkorában arra gondoltam, hogy ha azt szeretném, hogy szeressenek, akkor elvárásom van, szeretve akarok lenni. Így azt mondtam magamnak, hogy én nem azt akarom, hogy a párom engem szeressen, hanem olyan legyen, mint én. Adni akarjon....
Ez igaz a párkapcsolatra, de igaz lehet minden más kapcsolatra. Ha minden ember csak ad, ad, ad, akkor annak egyenes következménye, hogy valaki kap, kap, kap....vagyis nekem annyi a dolgom, hogy adjak...és igazából mindenkinek ennyi a dolga...adni, adni, adni
Hát valahogy így van ez a gondolat az én kis fejecskémben.....és Goethe-vel csak egyetérteni tudok "Szeretni és szeretve lenni a legnagyobb boldogság a világon"
Kérdés:
"Azonban én nem vagyok abban biztos - a soraidat olvasva, - hogy Nálad a legegyszerűbb megoldás lenne a legcélravezetőbb" - itt mire gondoltál?
üdvözlettel,
Oneness
Kedves Oneness és Mindenki!
Teljesen egyetértek! A legeslegfontosabb: adni, adni és adni. Szilárd meggyőződésem, hogy az életben a dolgok kiegyenlítődnek. Aki sokat ad, az sokat is kap. Nem feltétlenül attól, akinek adja, de visszakapja, amit adott, sőt, többet is! Három rosszul végződött házasság után talált rám a párom, amikor már elmúltam 49 éves. A mi életünk olyan, ahogy a nagy könyvben meg van írva: szeretetben-szerelemben élünk, immáron majd 7 éve és úgy látom, a lényeg az, hogy az ember adjon, adjon és adjon, és akkor az sem marad el, hogy kapjon is! Minden gond, probléma könnyebb, ha szeretet veszi körül az embert. Sajnos nem minden kapcsolatomban sikerült ezt így megvalósítani, de törekszem rá!!!!!
Kívánom, hogy mindannyiótoknak része legyen ebben a majdhogynem földfelett lebegő boldogságban!
Szeretettel: G.
Kedves Gabuska,
Nagyon örülök neki, amiért megírtad, hogy Te egy szeretetben-szerelemben kapcsolatban élsz....
Én nagyon szeretem, amikor valaki arról ír, hogy igen, neki sikerült...nekem ez mindig reményt és hitet ad. Minél több ilyen boldog párkapcsolat van, annál több boldog ember van....meg boldog gyerekek...utána pedig boldog felnőttek....
és már meg is érkeztünk egy szép, új világba...
szeretettel,
Oneness
Kedves Oneness!
Arra gondoltam, hogy a szeretetedet és a gondoskodásodat ne csak egy embernek tartsd fenn, ne csak a párodnak, hanem add magad, a figyelmedet, a szeretetteli gondolataidat, a megértésedet bárkinek, mondhatni boldog-boldogtalannak.
Ugyanis, ha csak egy adott személynek adunk meg mindent, akkor az a bennünk felhalmozódott sok-sok szeretet és gondoskodni vágyás felboríthatja az érzékeny energetikai, lelki egyensúlyt, s a másik fél nem tudja eléggé értékelni, azaz "besokall" a sok szeretettől. Míg ha nem korlátozzuk a bennünk lévő adási vágyat csupán egy emberre, akkor sokfelé szétosztva az egy személyre jutó már bárkinek, még a párunknak is örömöt okoz.
Konkrétan én ezt úgy csinálom, hogy örülök a játszótéren, vagy a padon a kisgyereknek, megdícsérem, szólok hozzá, vagy kicsit még játszom is vele. Játszom a réten, vagy a parkban a kutyákkal, mert érzik, hogy szeretem a kutyákat és odajönnek hozzám. Megsímogatom a földszinti cicust, mert odajön hozzám és hozzámsímul, dörgölőzik, dorombol, kéri a figyelmemet.
Szóba elegyedek a parkban, vagy a Duna parton hozzám forduló emberekkel és adok nekik, amit csak kérnek, figyelmet, eligazítást, jó szót, mosolyt, megértést.
Sőt még a haragos embert is meghallgatom, ha épp úgy adódik, mert ő is szeretetre és figyelemre vágyik, csak nem tudja kimutatni (negatívan kiköveteli)
Ezeket a dolgokat mindig magától értetődően megteszem, amikor elegendő energiám van rá. Ha energiahiányos állapotomban nem vagyok képes erre, akkor meg láss csodát, én kapom meg ugyanezeket idegen emberektől a parkban, a villamoson, vagy bárhol:)
Kedves Michaelita,
Köszönöm szépen...
Azt hiszem ezt én épp most tanulom, és mondhatnám inkább gyakorlom....árasztani a szívemben levő szeretetet....
Azt már én is megfigyeltem magamon, hogy amikor én helyemen vagyok, egységben érzem magam, akkor nagyon tudok másokra figyelni, adok-adok-adok. Amikor túlságosan el vagyok foglalva a saját "kreált" problémáimmal, akkor az adás nehezebben megy....
Az adni-adni-adni-ban pedig épp az a nagyon szép, hogy adok valakinek és lehet, hogy valakitől mástól kapok vissza valamit....ezeket az élet írta adok-kapok sztorikat nagyon de nagyon élvezem....
mert hiába...tényleg igaz, hogy az élet a legjobb forgatókönyvíró...
Mosolygós, vidám napot Neked!!!
Szeretettel,
Oneness