Nyugodtan eszem délben a juhtúrós kiflimet, amikor azon kapom magam, hogy nem a testem vagyok. Hirtelen, a semmiből jön a felismerés, és hozzá a tiszta, félremagyarázhatatlan tapasztalat, hogy nem vagyok azonos a testemmel, hanem csak használom azt, lakok benne, benne élek és mozgatom, amikor arra van szükségem.
Elméletben persze már „tudtam" korábban is, sőt hirdettem, tanítottam, hogy gondolkodjunk így a testünkről, de élő tapasztalatom eddig még nem volt.

Uszodában indítottam a napot. Szaunázni mentem -nem vagyok jó úszó-, hogy tisztulás közben helyretegyem a bennem ragadt dolgokat, de egy "önkéntes szórakoztató" (egója) műsort tartott: egy perc nyugalom nem volt. Hát kimentem úszni. Hallottam, hogy van egy rész, ahol egy vízi folyosón ki lehet úszni a kinti medencébe. Mentem az "orrom":) után, megtaláltam.

Ahogy haladtam kifelé, egyes részeken fedett ez a különleges út, és egyre tágul. Tisztára mint az önismeret! :) ...meg a világ önismereti szemmel! :D