Látszólag jó sorsom van, van mit ennem, innom, hol laknom, de mindig is azt éreztem, hogy tévedésből vagyok ebben a világban és kényszerből kerültem ide, amiből szabadulnom kell.
Ahogy idősödöm egyre jobban vágyom már arra, hogy meghaljak, de öngyilkos nem tudok lenni, valami belső blokk ezt nem engedi.

Aludni szeretek és gyűlölöm amikor felébredek, esténként pedig imádkozom, könyörgöm, hogy legyen már vége, ne éljek tovább, mert számomra ez csak szenvedés.

Az elmúlt 1 évem úgy néz ki, hogy néhány hónap munka és munkanélküliség váltotta egymást. Azt vettem észre magamon, hogy nem tudom hozni a szokásos színvonalamat a munkában, akárhogy is igyekszem. Nem értem az okát, miért nem vág úgy az eszem, mint korábban.
Arra gondoltam, hogy talán azért, mert intenzív tudatosodási - ébredési folyamatban vagyok, és ez vesz el sok energiát. Mint amikor a számítógép a háttérben tölt egy programot, és ezáltal lassabban lehet rajta dolgozni.

Akinek van hasonló tapasztalata, meg tud ebben erősíteni? Vagy teljesen más a gond? Köszi!

Kedves emberek!

Tanácstalanságom miatt fordulok hozzátok, hátha tudtok okosat mondani. Igazából ez nem egy új téma, de fontos, és mindig aktuális.

Van egy visszatérő érzés, a létbizonytalanság, ami végigkíséri az életemet. (persze tudom mindenkiét..)
Ez van hogy enyhül, és van hogy nem is érzem - de akkor is visszatér. És jelenleg olyan erős hogy nagyon fáj. Olyan mintha kilöktek volna a semmibe és egy örvényben léteznék és forognék, szörnyű. Egyfajta otthontalanságot érzek.
Felsorolom mi lehet ennek a gyökere:

-eleve a létezés, az anyagi síkon, és hogy ezt nem tudom elfogadni..