Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

Beleolvastam több fórum témába és meglepődve tapasztaltam, hogy rajtam kívül vannak mások is, akik úgy vélik, hogy az élet egy kényszer, és börtön.
Ez a vélemény, érzés, már gyerekromban kialakult bennem, nem olvastam ilyenről, és soha nem gondoltam, hogy vannak rajtam kívül még mások is akik ezt így gondolják.

Most meglepődve olvasom, hogy vannak más személyek is, akik így élik meg az e-világi létezésüket.
Véletlen lenne, hogy vagyunk páran akik ezt így élik meg? Igy éreznek a világgal kapcsolatban?
Én sosem éreztem, hogy bármi közöm lenne ehhez az életnek nevezet akármihez.

görcs.jpg

Sziasztok!

Amikor nagyon mélyre utazok befelé, vagy pusztán figyelem a testemet, először talán kellemes, de később nagyon kellemetlen tünetegyütteseket tapasztalok.

Ilyenek például a görcsölések, végtagrángások, átmeneti tudat-zavar, belső elmosódottság, energetikai erő majd gyengeség.

Ezek már szinte tudom hogy együtt járnak a fejlődéssel.

Viszont egy új dolog ütötte fel a fejét. Csak a bal kezem kezd el görcsösen remegni.

Úgy remeg mint a kocsonya. Szinte egész nap.

Nos, ugye a balkéz a jobb agyféltekkel van összeköttetésben.

Most épp jól megérdemelt szabadságomat töltöm itthon Magyarországon.

Este 9-re értem a szállásomra, amit még Magyarországon foglaltam az interneten. Összesen 4 éjszakát, így tulajdonképpen volt 3 napom, hogy a kijelentkezésig otthont találjak magamnak. De nem akarok ennyire előreszaladni, hiszen még csak most értem a szigetre és enni- innivalót kell szereznem, meg aztán szeretnék időben rendben haladni.

A én kis elmémben a család azt jelenti, hogy van apa-anya és a gyerekek....és aztán nagyszülők....szóval vér szerinti kapcsolat....

Azt gondoltam egyszer én is megtalálom a párom, azt az egyet, Őt......és egyszer majd család leszünk....

Erre mit ad Isten? Beleszeretek egy elvált, kétgyermekes apukába..... Én, aki eldöntöttem, hogy az én párom olyan, mint én, független....várta az igazit, engem...és boldogan élünk míg a halál elválaszt. Az élet ezt másképp írta.....

Ne ítélj, hogy ne ítéltess…. mondják a bölcsek

Hogy is néz ez ki az Erőszakmentes Kommunikáció tükrében?

Na de hogyan?????

Már megint egy ezoterikus maszlag? Már megint rosszul csinálok valamit?
Na, de hogyan ne ítéljek, amikor végig fut rajtam a düh, gyűlölet a fájdalom? Mit tegyek, ha legszívesebben a pokolba kívánnám? Hideg zuhany? Kényszerzubbony? És ha a legközelebbi kocsmáig sem bírom ki?
Remélem, lesz pár kuka útközben, aztán legalább majd azt szétrúgom…

energia_naplemente.jpg

Az Öngyógyító programunk részleteiből!

Amint azt a terápia neve is tükrözi, mély lelki dolgokkal fogunk foglalkozni a program-sorozatban. Minden titokról lehúzzuk a leplet, amiről a hétköznapi életünkben nem igazán illö beszélni , nehogy túl gyengének ,érzelgősnek látszódjunk ebbe az eröszakos világba.

Boldogság iránti vágyunk végigkíséri egész életünket. Az elmúlt napokban jó vagy jónak vélt kívánságok milliói keltek útra. Reménykedünk, hogy az új esztendő talán jobb lesz, mint az ó, de sokak szívében makacs érzés a kilátástalanság, az aggodalom, az önző célokért folytatott boldogtalan hajsza. Aggódunk a jövőnkért, a munkánkért, a kenyérért.

Megszületett, itt van, visszavonhatatlanul.
Már nem csak a gondolattal játszom el,hogy mi lenne ha lenne, nem csak vágyom rá.
Nem lehet meg nem történté tenni.
Megkaptam, feladták a leckét, kérted hát megkaptad.

Megérkezett, és rögtön csalódtam, mert elvárásaim voltak.
9 hónapig nem foglalkoztam a a bennem zajló eseményekkel, a környezetemet próbáltam változtatni ahelyett, hogy belül tettem volna rendet,felkészüljek, megváltozzak,anyává váljak.

art cinderella mrm.jpg

Rengeteg legenda kering arról, hogy a tündérek kis mágikus lények, akik csínytevésekkel hívják fel magukra a figyelmet, és jobb óvakodni tőlük. Nekem személy szerint teljesen más a véleményem róluk. Szoktam tündéreket és manókat látni, főleg a természet lágy ölén. Azt gondolom, tartani semmiképpen nem kell tőlük, nekem rengeteget segítenek apró- és egészen nagy dolgokban is. Csupán kérni kell őket. A manók valóban kis mókás lények, akik sokat viccelődnek, de gonosz manóval még nem találkoztam.