Sziasztok,
Valahogy soha nem tudtam érvényesülni és igazán beilleszkedni a közösségekbe, a társadalomba, a világba és lassan börtönnek kezdtem érezni az életemet, ami lassan meggyőződéssé formálódót.
Így aztán életem felénél járva, elmagányosodva, túl pár keserű és vidám dolgon arra jöttem rá, hogy már félek.

Félek attól, hogy állástalan leszek (voltam már az), igaz, jelenleg ennek semmi jele. Ezért félek attól, hogy nem tudok megélni a jövőben.

Sziasztok, Viki vagyok és egy fontos kérdésem lenne. Miért van az, hogy álmomban néha érzem ha hozzám érnek és irányíthatatlanná válik az álmom ezzel együtt .

Van egy kedves,szerető családapa,22 évnyi boldog házasság,közben építkezés,sok nyűggel. Egy 16 éves fiú,aki jólelkű,segítőkész,csak mióta az eszét tudja,”Utálok tanulni” a szlogenje.
A válság kapcsán egyre növekvő anyagi terhek. Mindketten megoldást keresünk.
A férjem alkalmi munkákkal,én a neten próbálok web áruházat nyitni,hogy a hiányt pótoljuk. A párom szabadidejében fut. Maratonikat ,Bécs -Bp.-et. Ez az,ami igazán kikapcsolja.

Lehet-e egy felnőtt olyan szabad mint egy gyermek?
Gyermekkoromban nem volt más dolgom mint játszani, mert a szülők biztosították mindazokat a feltételeket, amelyek ezt lehetővé tették.
Felnőttként már magamnak kell biztosítanom azokat a feltételeket, amiket akkor a szülök biztosítottak a számomra. De azáltal, hogy felnőttként már magamnak kell biztosítanom, már meg is szűnik az a szabadság ami gyermekként körülvett.