Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

Hermess hozzászólására reagálnék, beszélgessünk itt a kiégettségről, annak kialakulásáról, elkerüléséről, értelmezéséről:

Most vagy rosszul értem, hogy mire írtad ezt, vagy nem értek vele egyet! : D

baba0.JPG

Uszodában indítottam a napot. Szaunázni mentem -nem vagyok jó úszó-, hogy tisztulás közben helyretegyem a bennem ragadt dolgokat, de egy "önkéntes szórakoztató" (egója) műsort tartott: egy perc nyugalom nem volt. Hát kimentem úszni. Hallottam, hogy van egy rész, ahol egy vízi folyosón ki lehet úszni a kinti medencébe. Mentem az "orrom":) után, megtaláltam.

Ahogy haladtam kifelé, egyes részeken fedett ez a különleges út, és egyre tágul. Tisztára mint az önismeret! :) ...meg a világ önismereti szemmel! :D

A karácsonyi készülődés közepette érdemes elgondolkodnunk azon, hogy vajon mit is jelent a Karácsony, mit ünnepelünk ilyenkor?
Habár kisgyerekkorunk óta azt halljuk, hogy Karácsony a szeretet ünnepe és ekkor született Jézus, azonban ez nem így van.

Jézus születését még a korai keresztények sem tudták pontosan, sokáig január 6.-án ünnepelték azt. Majd 325-ben az egyházfők úgy döntöttek egy zsinaton, hogy tegyék át az ünnepet a konkurens római vallás Mithrász-ünnepére, így segítve a kereszténység állam vallássá válását.

De akkor mit ünnepelünk december 25-én?

Mithrász-ünnepén (Ő a felkelő nap istene), a téli napforduló után pár nappal ünnepeljük a fény születését a sötétségből.

5.jpg

A spirituális utunk során valamennyien szembesülünk azzal a kérdéssel valamikor, miért pont a szüleinket választottuk ( később azzal is, gyermekeink vajon miért minket választottak )
Ahhoz, hogy a tudatosságunkat erősítsük, az életfeladatunkat megtudjuk valósítani, nagyon fontos befogadni hogy minden ami megtörtént velünk, értünk van, jó és rossz egyaránt. A gyermekkorban kapott negatív hatások nem feltétlen konkrét traumához köthetők, van amikor a probléma nagyon burkolt, jóformán nem történt semmi.

S nekem a Tiédben? Vagy bárki másnak? Gondolkodtál már ezen?

Mostanában gyakran elgondolkodom azon, hogy miért pont azokkal az emberekkel van dolgom akikkel, és miért pont azért amiért?
Hiszen a Világomat magam teremtem, de miért teremtek bele problémákat is?
Ki mint vet, úgy arat? Azt hiszem ez a kulcs, legalábbis ezt tapasztalom elég rég óta, csak mintha mostanában hamarabb érnének a vetések...
Te is észleltél már valami hasonlót? Kire emlékeztetlek? Talán valamelyik barátodra, rokonodra, ellenfeledre? Vagy egy általad megélt helyzet valamelyik szereplőjére?

Előbb- utóbb talán minden szülőnek meg kell tapasztalni gyermeke kamaszkorát az összes szépségével és feszültségével együtt!

Szegény gyerek a "kisfelnőttkor" elején azt sem tudhatja, hogy mi történik vele, időnként vagy folyamatosan lázong mindenre és mindenkire. És életének szép pillanatai keveredik a dacos "csakazértsemmel".

A szülők meg.....

Adhatnánk egymásnak tanácsot, hogy hogy lehet a legjobban túlélni ezt az időszakot a szülőnek és a gyermeknek egyaránt.

Kata

Az ibogainról annyit tudni kell, hogy egy nagyon erős halucinogén növény. Állítólag olyan transz élményekben részesülünk általa mint testen kívüli élmények tanítókkal való találkozás (Jézus, Buddha...)
A mellékhatása pedig olyan, hogy át állítja a receptorokat és leszoktat mindenről. Olyan mintha éppen most születnél meg semmi berögzült megszokásod nincs. Összesen annyi a különbség, hogy míg gyermekként nem emlékszel a megszerzett tapasztalataidra itt viszont igen.

Kíváncsi vagyok a véleményetekre.

Kedves Mindnyájan !
58 éves férfi vagyok, 22 éve azért válltam el mert volt feleségem nem akart családot, ezután
rövidesen egészségügyi okból vegetárius lettem. Jelenleg kiválló testi és lelki állapotban
még mindig arról álmodozom,hogy valaki rámtalál és lehet még családom .

Kiváncsi vagyok a véleményetekre ! Reális-e amit el akarok érni?

Üdvözlettel:holisztika

A munkahelyemtől kb 5 perc sétára van egy nagyon kedves kis templom. Néha ebédszünetben kimegyek oda. A kis templomkertben, a templom oldalában letelepszem és eszem egy szendvicset. Ebéd után meditálok és elmélkedem egy kicsit a templomban, aztán üdén-frissen mehetek vissza a délutáni műszakomra. Útközben a templom felé a tesómmal beszélgettem telefonon. Vettem egy szendvicset és besétáltam a templomkertbe. A templom oldalában le is lehet ülni kis kőpadra. Mivel még kicsit hűvös itt a tavaszi időjárás csak lepakoltam a cókmókomat. Közben vettem észre, hogy a kövön van egy 2 centes.