Nagyon sokszor nekiugrottam már, tök komolyan elhatároztam, hogy namostaztán végighallgatok egy-egy meditációs anyagot, de alig hogy belekezdek, már alszom is.
Mintha csak valami letiltaná bennem a hallgatást. Kikapcsolok.

Azt viszont simán tudom, hogy néha csak úgy belemerülök a semmibe. Persze így is elalszom, de jóval később, és ilyenkor végtelen nyugalmat, békét érzek magamban, ám ha egy meditációs anyag után ébredek, akkor mindig előjön egy kis bosszantó elégedetlenség, hogy na már megint nem sikerült.

Ti hogy vagytok ezzel?
Nektek simán megy?

Mivel nem szeretném szétoffolni Kati blogját,ezért nyitottam egy önnálló blogot
hogy itt folytassuk a nyomozást mi lehet a domináns anyai viselkedés hátterében.

És megtaláltam a Szívemet. Mindez tegnap este történt. Na nem tegnap kezdődött, azt elárulom, régóta keresem-kutatom már Őt, legalább 5 éve tudatosan fülelek, hogy halljam a hangját végre. Hallottam már néhányszor, suttogva, ordítva, eltorzítva... De valahogy akkora volt a hangzavar, hogy mindig elvesztettem a kapcsolatot Vele. Most olyan tisztán szólt hozzám, mint még soha. Elmondom, hogy történt.

Szerintetek ha valaki tartozik egy bizonyos nézetű csoporthoz, legyen ez vallási, politikai vagy egyéb csoport, az biztosan nem tudja elérni az egységérzetet, ameddig a csoporthoz tartozik szíve szerint? Vagy ugyanez a kérdés: ha valaki a nemzetét nagy családjának érzi, és kitart mellette, az már biztosan nem tartja a többi nemzet tagjait embertársának, tehát nem érezheti az egységet? Szerintem nem így van, még a kérdés is furán hangzik, de előző blogomban történt beszélgetés juttatta eszembe, hogy írok erről.