Sziasztok!

Eddig mindig a múltban éltem és a jövővel foglalkoztam, egyszerűen nem tudtam a mostban a pillanatnak élni.
Nem ment. El határoztam hogy az új évtől ezt fogom gyakorolni.
Elég nehéz,strapás dolog. Csak nekem? Vagy nektek is?
Amikor még van nescafém de már azzal foglalkozom hogy venni kéne,gyorsan el hessegetem a gondolatot,
és amikor megint a holnapra gondolok megint vissza terelem magamat a mába,és ez így megy nálam egész nap.
De napról napra jobban megy.
És jó a mostban élni.
Jó a pillanatot meg élni.
Olyan teljesség érzése.

Miért történnek velünk szerencsétlenségek? Miért betegszünk meg? Miért veszítjük el szeretteinket? Miért pont mi, amikor mások boldogan élnek? Mindenkiben merültek már fel hasonló gondolatok nehéz pillanatokban. Ilyenkor gyakran elhangzik „Ez bárkivel megtörténhet.” v. „Ezt a sors akarta így.” Ezeket bizonyos élethelyzetekben nem értjük meg, aligha szolgálnak vigaszul. Jelenünkben korábbi cselekedeteink, tetteink következményeit éljük meg. Minden cselekedetünk erőhatást vált ki, s ugyanolyan töltéssel tér vissza hozzánk. Gondolatainkból, szavainkból és tetteinkből „szövődik” a háló körénk.

Munkácsi Mihály: Rőzsehordó c. festményén az erdei út szélén ülő, piros fejkendős, fáradt mozdulatú asszony, hátán rőzseköteggel. A mélyzöld erdő előtere rózsaszín-sárgás, agyagos utat mutat, amely nehezen járható.
Ezt a képet kapcsolnám azokhoz a dolgainkhoz, amikor önmagunk ellen és a természet ellen haladunk.

Az ember eredendően békés, boldog, szeretetteli lény, aki örömre született.
S ha ez az igazság, akkor miért olyan nehéz nekünk a békesség, a boldogság, az önmagunk szeretete?

Mi számít manipulációnak? És mi meggyőzésnek? És hol a határ a kettő között?

Mennyire van befolyással az egyén szabad akaratára a két "módszer"?

És mit tehetünk, hogy "kivédjük" ezek hatásait?